2016. március 17., csütörtök

Matek dolgozat



Ma végre megírják a Kengurut. Annyira örülök neki. Nem annyira a matematika szépsége miatt, bár tény, sok szép dolgot lehet belőle tanulni, kapcsolódnak ehhez csillogó Réka szemes emlékek, de most a lényeg azon van, hogy TÚL LESZNEK RAJTA. Sajnos hátradőlni majd csak a tavaszi szünetben lehet, mert kedden következik a tagozatos dolgozatok második köre. Reggel, úton a suli felé Réka kifejezte aggodalmát ezzel kapcsolatban, aminek egyáltalán nem örülök. Nem tudom, miért kellett azt mondani a gyerekeknek, hogy minden dolgozat egyre nehezebb és a májusi lesz a legkeményebb....Hagy szorongjon még egy kicsit? 


Tegnap kiosztották a matek dogát, ami ebben a félévben az ELSŐ felmérős jegyük volt. Nem lett ötös. Ilyen sem volt még a föld kerekén. Itthon alaposabban megnéztem a dolgozatot. Azt vettem észre benne, hogy minden hibája figyelmetlenségből adódik. 13-9=6, 15+13=29....Kihagyott néhány számot a maradékos osztásnál, nem tette őket be a táblázatba a megfelelő helyre. A második oldalon egyetlen hibája van a 20 pontból. A legutolsó feladaton megakadt a szemem, kokárdavarrós szöveges feladat. Legalább 5 gyönyörűen kidolgozott, aprólékosan kiszínezett kokárda vigyorgott rám a feladatban. Oké, az legalább hibátlan lett....de egyben jelezte, hogy értékes percek repültek el a semmibe a cicomázással. Ellenőrzés nyilvánvalóan semmilyen formában nem kapott teret. 

Persze nem lehet mindig ötöst írni, még ha titkon vagy kimondottan az is az elvárás. De hogy sorozatban az van, hogy figyelmetlenségből vesznek el pontok a légüres térbe, az azért eléggé elszomorít. Mert nem az a baj, hogy nem 100%, hanem mondjuk 93%, hanem az, hogy már nem is ötös. (Ez gáz, lehet, valaki így véli, de vállalom. Nem nehéz feladatokról van szó, azt megcsinálja.)  Azt sem értem, miért jár pont a tervezésért, ami értelmetlen, mert már számolna, műveleteket írna le Réka, de muszáj bíbelődni az adatrögzítéssel. Ellenőrzés meg nincs. Nem csak a szövegesnél, egyáltalán nem arra vannak szoktatva. Nem fura ez?

Már lelkiismeret furdalásom van, hogy a hétvége megint azzal fog telni, hogy tanulunk a tagozatos dogára. Matekból maradékos osztás, alapműveletek, szöveges feladatok, mértékegységek váltása , sorrendbe állítása....asszem ennyi. Magyarból szótagolás, j/ly, betűrend, "dj"-s szavak....nem is tudom, mi még? Németből is van négy kijelölt témakör. Ja és kedden délután tehetségnap és még gondoskodjam róla, hogy Réka tudja a legokosabb nyulas verset délutánra. Azt hiszem, most a matek fog hangsúlyt kapni, habár eddig is nyúztuk az utóbbi két hónapban rendesen, ha a Zrinyire és a Kengurura gondolok...Szövegértést sosem szoktuk gyakorolni, most sem tervezem. Szerintem rámegyünk matekból az ellenőrzésre és az alapműveletekre, hogy az simán menjen. Magyarból meg átnézzük a kis cetliket, amiket összeírtam az elméletből + könnyedén gyakorlunk. Semmi élve boncolás, inkább az önbizalmát kell erősíteni. 

Habár azt érzem, egyáltalán nem azon múlik, mennyit tanulunk. Inkább azon, éppen aznap, ott és akkor tud e koncentrálni, aludt e eleget, átnézi e...No de ez négy doga egymás után, nem kis feladat egy 8 évesnek...Hát majd megint egyensúlyozunk a hétvégével, pihenjen is, játszon is és azért át is tudjuk nézni az egész eddigi anyagot a három tantárgyból....