2018. október 2., kedd

Le vagyok maradva


Ezt még múlt kedden írtam:

Tegnap voltak a szülői értekezletek. Négyre berohantam a suliba (elkértem magam korábban) így meg tudtam nézni a német dolgozatát Zalánnak (kritikán aluli, le sem írom, hány százalék). Ettől kellőképpen sokkot kapva, áttántorogtam a magyar felmérőhöz, amiről már tudtam, milyen lett (még jó, mert tán el is ájulok), csupa figyelmetlenségi hiba, vagy nem is tudom, már nem vagyok benne biztos. Aztán gyorsan visszaadtam és elköszöntem. Utánam szólt az ofő, hogy nem maradok e a szülőire, hát nem, mivel egyidőben van az 5b-vel, de majd jön az uram. Elnézően mosolygott. Az uram tényleg ment, egy szál papír vagy toll nélkül, így este büszkén villogtatta a telefonját, hogy mindent felvett….Eléggé égnek állt a hajam ettől, azt sziszegtem, hogy nekem nincs egy órám meghallgatni az ofő litániáját, a lényegre lettem volna kíváncsi, de akkor majd megkérdezek más anyukákat. Azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy írni is kell a szülőin. No comment....

Innen átvágódtam a Réka szülőijére, ahol a szülők teljes létszámban felsorakoztak!!!! Nem semmi, látszik, hogy egy új korszak kezdete ez a felső tagozat illetve mindenki kíváncsi volt az új ofőre. Az ofőt továbbra is csodálom, szerintem nagyszerű tanár és ember, amolyan kotlós féle, mert látom, hogy imádja a csibéit, de egyben szigorú és következetes is. Sajnos fájdalmasan sok számonkérést fűz az óráiba, emiatt rendesen csikorgatom a fogam. 
2 órán át tartott az értekezlet, aláírtunk egy halom nyomtatványt. Na mindegy, túlléptünk ezen, rendeltem Rékának új sulis ünneplős kendőt, mert amit elsőben kapott ,már kicsi, alig lehet megkötni. (1800 Ft) Elmondta az ofő az ő benyomásait, felolvasta a szaktanárok véleményét és üzenetét az osztályról. Jó hangulatú szülői volt ez és nem is tűnt fel a két óra ücsörgés. Talán mert egész emberi méretű padokban ülnek már.

Új rendszer van , a KRÉTA, még sok jót nem olvastam róla, de megnyitottam ma reggel és annyi mosolygós ötös van benne, hogy nem tudtam utálni. Az előző (MOZA) is jó volt, semmi gondom nem volt vele, remélem, ebbe is belerázódunk. A kezelése nekem egyszerűnek tűnik….(Azóta frissítek – minden hiányosságot is belevezetnek a tanárok, tanszer hiány, lecke hiány. Százalékos értéket is tud kezelni, szóval egész okos. Viszont a számonkérések dátumáról semmi hír, naná. A tanároknak sem lehet üzenni, de egyelőre nem baj, az Ofő megadta a mobil számát és elérhető facebookon is, messangeren. Modern korokat élünk. Picit lassúbb, mint a MOZA volt, remélem, totális lefagyás azért nem lesz…

Az értekezlet végén még megvártam padtársamat, Réka barátnőjének anyukáját, ácsorogtam ott az ofő és még 2 szülő mellett, mire az ofő engem is megszólított, hogy mi újság Rékával. A Réka német csoportját ismeri már , mert tavaly is ő tanította őket. Hirtelen semmi kérdés nem jutott eszembe, valamit habogtam, amit azzal fojtott le, hogy német verseny, termism versenyekre várja Rékát, mert nagyon –nagyon ügyes (mondjuk nem ezt a jelzőt használta, elfelejtettem melyiket).

Kedd (azaz pont egy hete)

A nap híre, hogy beüzemelésre került a cirkó, újra van meleg vízünk. Fűtés még nincs, mert annyira még nincs kemény idő idebenn, de hétfő este már zuhanyoztunk. Még nem tökéletes a beállítás szerintem, mert én inkább langyosban fürödtem, de a lényeg, hogy működik. Ennek örömére és mert megint nehéz napom volt, megettünk egy tábla csokit. Egészmogyorósat.

Szerda

Délután Tibi bekapcsolta a fűtést is, hogy teszteljük. Pillanatokon, na jó, perceken belül forró lett az összes radiátor. Mennyország…..Közben folyik az előszobában egy fűtőtest, ahhoz kijöttek a szerelők és meghúzták a csavarokat rajta. Úgy tűnt 5 percig, hogy nem csöpög, de fél óra múlva mégis, szóval visszahívtuk őket. Azt mondták, hogy le kell engedni a rendszerből a vizet, kicserélni a fűtőtestet, újra feltölteni a rendszert. Erre leghamarabb a hétvégén kerülhet sor. Majdnem mondtam valamit....

Öt perc üzemidő után hibakódot jelzett a kazán és leállt. Gázt kap, kémény rendben, úgyhogy van rá esély, hogy hibás a kazán és azt is ki kell cserélni. Úgyhogy megint ott vagyunk, hogy se melegvíz, se fűtés. Leghamarabb jövő héten. Leghamarabb. Ma jön a beüzemelő mókus, az majd megmondja, remélem, hol a baj. Itt már nem mondtam semmit...Örök cumi, az a miénk.

Közben Tibinek megint elromlott a gépe és én megint este 8-ig tanultam a két gyerekkel összesen, úgyhogy nagyon elegem van, mondtam már valaha ilyet?? Pedig közben finom hagymás-baconos tarját sütöttem petrezselymes burgonyával, de annak sem emlékszem az ízére, mert pont akkor derült ki, hogy ismét melegíteni kell a vizet a fürdéshez.

És hát...felmérőtenger. Nagyon nehezen viselem. 

Rékáék hétfőn írtak német dogát (négy évszak leírása + szótár szavai), pénteken megint írnak (szótár összes szó – módbeli segédigék ragozása és még valami, amire nem emlékszem.Tegnap kikérdeztem fél 8 és 8 között a szavakat. Először azért vinnyogott, hogy kikérdezem, aztán meg azért, hogy nem. Töriből is írnak pénteken valamit (írásbeli felelet , vagy mi), azt ki sem kérdeztem, állítólag tudja.

Zalán olyan, mint egy időzített bomba, illetve inkább a suli, mert soha nem tudom, mikor van számonkérés, így egyelőre mindig mindenből készülünk pl. németből. Néha, mostanában először látom, hogy valamit hazahoz a suliból, ami tudomány, pl. hogy kell írni a mindiget, egy, egyszer, ilyesmi. Németből is fejlődünk, a feladott szavak egyre nagyobb százalékát tudja már. Most jutottunk el oda, hogy 1-2 szó nem ugrik be neki csak. De tegnap pl. simán rávágta a teherautóra, hogy ugrókötél. Pedig a két szó még csak nem is hasonlít.

Elég nagy a tempó, és akkor még a német versenyeket, természetismeret versenyeket – úgy tűnik, ezt a kettőt nyomni fogjuk – nem is számoltam. A heti hatodik németre, ami a fakt, még nem is készültünk. Szóval szédület. Hétfőn a szolfézzsal együtt 9 órája van Rékának, kedden a fuvolával és a fuvola kamarával együtt is 9, szerdán 6+1 fuvola öt után és innen fel lehet egy kicsit lélegezni. Már beszéltünk róla, hogy a hétvégén egy kicsit egész hétre kell tanulni, okosan, mert a hétfő-kedd nagyon gyilkos. Láttam rajta, hogy érti , miről beszélek, de azt is, hogy a hétvégéjét is félti….Én megértem, a külön sport nem férne bele a heti órarendben, külön angolról nem is beszélve. Én csak lesek, hogy mások még a fuvola mellett heti 3x vívnak vagy kajakoznak. És mindez csak romlani fog nyolcadikig…..Figyelmeztettek, hogy a tagozat nem való csakis nagyon jó képességű gyerekeknek, a többiek csak szenvednek és ez tényleg így van, bár lassan az egész oktatásról el lehet ezt mondani...

Csütörtökön-pénteken dunsztom sincs mi történt, mert még csak jegyzeteket sem írtam. Az biztos, hogy pénteken írtak töriből és németből, most hétfőn megint németből és természetismeretből. Valamikor nyelvtanból is ,asszem csütörtökön….Jajjj...

Hétvégén temetésen voltunk, este értünk csak haza, úgyhogy aznap mamával voltak itthon. Másnap, a vasárnap elég pokolszerű volt, mert minden tanulnivaló ránk szakadt és azzal nem nagyon lehet egy nap alatt végezni…. Kettőtől hatig Réka szülinapi buliban volt, este hétkor közölte, hogy őőő...másnap természetismeretből megint írnak. Tanulgattunk rá egy fél órát-órát… de hát nem így kellene…na mindegy. 

Szóval mi újság velünk? Állandóan felmérőkre készülünk egyelőre…tanulunk, gyűrjük a tanévet.

Közben elkészült a cirkó meg nem is, mert végülis működik, de még várunk két szelep garanciális cseréjére. A madárvédő golyókapkodó…ja nem, szóval az a leesésgátló a béléscsövezett kéménybe, na az is hiányzik, mert a szerelőnek tériszonya volt és nem mert felmászni a tetőre…Hátna. (Kedd este, október 2 - már madár távoltartó is van.)

Ezzel egyelőre le is zártuk a felújításos mókát, mert egyrészt elfogyott a pénzünk, de még inkább a kedvünk és az életerőnk, úgyhogy majd folytatjuk tavasszal. Most – erre a hétre mindenképpen igaz – még szőnyegeket sincs kedvem nézni és bútorokat sem. Az étkezőbe megrendeltem a karnist, de függönyt már nem, egyelőre akasztok rá régit. Pihi van és feltöltődés, mert nagyon belefáradtunk. Nem tudom elmondani, mennyire. Összesen ez a 2017. szeptembertől – 2018- októberig nagyon kemény év volt , az idegek játéka az előző ingatlanok eladásával, aztán a felújítással…most egy ideig nem akarok ezzel foglalkozni. Aztán majd úgyis megindul a vezérhangya, hogy ez és azt szeretném, nem is én lennék.