A fátyol lehullik

Fél ötkor kb. 20 ideges szülő kuporgott a kisszékeken a Napraforgó csoportban. Az óvó nénik kiöltözve, csinosan szaladgáltak fel és alá és valami titokzatos vendéget vártak. Nem sokkal később (dramaturgiailag ez fontos) kiderült, hogy a főfőfőfőnökük érkezik vendégségbe, hogy a szükséges bejelentést megtegye. Ezt minél többször szajkózták, úgy lettem én egyre idegesebb. Mi a fene van már? Az óvónénik nem tűntek búbánatosnak, de valahogy felhőtlenül vidámnak sem, tehát hogy milliós nagyságrendű támogatást kap a csoportunk/ovink/az intézmény, valahogy nem tudtam elhinni. Valaki felvetette mellettem, hogy egyházi ovi lesz az ovi...meg hogy összevonnak két csoportot és szétszedik háromba. (MIVAN??!) Valami másról lehet itt szó...

Az intézményvezető asszony fura egy figura. Valamit eldöntöttek a fejünk felett 100% biztonsággal, valamiben konszenzusra jutottak, majd ő összehívta a szülőket, hogy ezt a döntést, a megmásíthatatlant átbeszéljük. Mi több, személyesen ő akarta elújságolni a hírt. Korábban sem volt nekem szimpatikus, mert amióta ő a főnök, esik a színvonal, mint kavics a kútban....most tovább romlott a tetszés indexe. Olyan feleslegesnek éreztem az egészet, mint amikor mosdatjuk a szerencsent...

Nem táncolt az idegeinket, már az első mondatával elárulta, hogy személyi változások lesznek, A. óvó nénit másik oviba vezényli, rögtön annak az élére. Helyére jön ugyanabból az oviból egy idősebb óvó néni (persze kvalitásait az egekig magasztalták...kíváncsi leszek).

Volt EGY nagy pillanat, amikor az igazgatóasszony arra kért bennünket, hogy mondjuk el a véleményünket, osszuk meg érzéseinket, öntjük ki a szívünket a változással kapcsolatban. Beállt egy kis csönd, majd az egyik anyuka annyit mondott, hogy mégis minek, teljesen felesleges, ha már minden eldőlt egyébként is. Teljesen igaza volt, abszolút fején találta a szöget. Úgyhogy néhány levezető mondat után mindenki ment haza békével. 

Igazából vegyes érzéseim vannak. Annak idején pont Ani miatt választottam Zalánnak ezt a csoportot. Terveim maximálisan nem váltak valóra, hiszen ahogy Rékáék, ők sem tanulnak érdemben semmit. Verset vagy mondókát....nagyon ritkán. Az igaz, hogy nagyon sokat kreatívkodnak, mindig benne vannak egy projektben, megy a gyűjtőmunka és A. igazán lelkes és kedves óvó néni volt. Engem mondjuk nem biztos, hogy a kedvenc anyukái között tart számon, de ez már más lapra tartozik. Szerintem én soha nem leszek a pedagógusok kedvence. Egyrészt mert nem nyalok annyit, másrészt mert mindig van véleményem....illetve szoktam kérdezni, amit olykor számonkérésnek érthetnek. Mert valamilyen szinte az is. 

Egyfelől tehát sajnálom, hogy elmegy A. néni, és ezzel megbomlik egy bő évtizede jól működő óvó néni duó. Másrészt meg, ha akar, hagy menjen. Nyilván neki ez karrierileg fontos lépés, ezt nem is tagadta egyébként. Nem voltak könnyei, mosolygott, mint a vadalma. Kinevezték tagóvoda vezetőnek. Erre vágyott évek óta, gondolom, ha már igazgatóhelyettesként lehúzott pár évet. És hát....él bennem a remény, hogy olyan utóda lesz, aki talán szóra bírja az én Zalánomat, aki határozottan NEM beszél azzal, akinek a homlokára az ÓVÓ NŐ felirat van vésve. Szoronghatok is ugyanakkor azon, hogy mindazt ,ami talán felépült Anival (kérdés, hogy mi és mennyi) most romba dől és az utód (aki az Ildikó névre hallgat) vajon mennyi idő alatt tudja újra építeni? Alapvetően bizakodó vagyok, hogy nem egy vén házisárkány, kiégett matróna érkezik közénk....

17-e ovi nélküli munkanap, úgyhogy 18-tól kezd az új óvó néni. Addig is be-bejár a csoportba és ismerkedik az ovival magával (nehogy eltévedjen első nap, ölég nagy hodály) illetve mire élesben rábíznak 25 gyerkőcöt, addigra ne szólítsa Sankót Máténak vagy Annát Zselykének. 

Hát szóval éljen, Ani néni, éljen Ildi néni!

Rendkívüli

 

 

Hétfőn délután orvul megközelílett az egyik Óvó néni. Rossz passzban talált, mert akkor már megjártam az ovi-suli, suli-ovi távolságot és még mindig nem volt otthon kenyér, házifeladat megoldás és áttekintés valahol a távolabbi jövőben figyelt..... Ráadásul a termó pulcsimra rákaptam a fekete dzsekimet, fütyülve arra, hogy erre a hétre visszatér az ősz (vagy a tavasz jelentkezik, ki tudja....). Magyarán izzadtam mint a ló az ovi mediterrán hőmérsékletében. Plusz a gyerekek már előfutottak a tornáról, szóval minden négyzetméteren állt legalább 2-3 ember (de ötnek éreztem), amit már alapból utálok. Egyetlen dologra vágytam röviden és tömören: INNEN KI!

 

Szóval megszólított az óvó néni, hogy izé, szerdán szülői értekezlet lesz, melyre szeretettel várnak engem is. Előjött belőlem a tanult értelmiségi és mielőbb elharaptam volna a mondandóm, finoman felcsattantam.

- Már megint?? - kérdésem nem volt teljesen alaptalan, pár hete annak, hogy NEM mentem el a szülői értekezletre és ahogy a dolgok állnak, ez új szokásommá fog válni az ovit illetően. Most nem emlékszem, hogy ezt itt kifejtettem e avagy csak akartam, szóval maradjunk ennyiben.

- Igen, de ez most rendkívüli.

- Hát.... - baromira nem volt kedvem. Tibinek határidős munkája van, valami cuki kis multinál, Rékával mi lesz, kedvem semmi.

- Fontos lenne, merthogy.... - homályba vész, hogy mi volt a folytatás, az biztos, hogy én ezt mondtam.

- Háááát....tudod mit? Beleegyezek mindenbe, támogatok mindent, kifizetek bármit, de ha nem muszáj, inkább nem jönnénk. - szólt belőlem a nem éppen minta anya, mert az minden szülőin ott feszít...de már nem érdekel. Óvó néni azonban még egy lépéssel közelebb lépett és kibökte, hogy dehát nagyon fontos lenne, minden gyerkőctől várnak legalább egy felmenőt, merthogy változások lesznek a csoportban. CSOPORTVÁLTOZÁS?? Na erre már felkaptam a fejem. Azon kaptam magam, hogy megígérem buzgón, hogy itt leszek szerdán fél ötkor, ahogy kell. Többet sajnos nem árulhatott el, mert a dolog bizalmas. Vagymi. Majd az értekezleten.

 

Azóta is azon tanakodok, hogy mi a bánaton tudnak változtatni. Csoportösszetételre gondolok első sorban, lehet, hogy kialakítanak egy "négy éves" csoportot, akik négy évre maradnak koruknál fogva és lesz kettő "három éves". Habár ezt megtehették volna annak idején kiscsoportban is, szóval nem is értem.....

 

Ami aggaszt, hogy írtam még aznap este J.-nek, aki dadus ugyanebben az oviban és bár fenn volt ama közösségi oldalon többször is, határozottan ignorálta soraim, kérdéseim. Azt sem mondta, fapapucs. Pedig hát rokonok volnánk szegről végről....Szóval valami itt nekem bűzlik. Aztán lehet, hogy valami totálisan banális ügy lesz, be kell fogadni egy autista, hátrányos helyzetű, mozgássérült gyerkőcöt, integrálnak egyet rajtunk....csak azon meg mit kell megbeszélni? Integráljanak, kész, passz, jó munkát kívánok hozzá. Így is van/volt két értelmileg nem egészen egészséges kisfiú, amennyire tudom, nem forgatták fel a csoport életét. És egyébként is. Rékának volt egy papíron teljesen normális csoporttársa, aki istenemre, nem normális. Hát na.

 

Azon is gondolkodtam, mi van, ha az óvó nénik változnának.....Na most Zalán egyikükhöz sem szól egy szónál többet, szóval sok vesztenivalónk elvileg nincs. Viszont ő már megszokta őket és ragaszkodik hozzájuk. Azt sem szeretném, ha a nagy nehezen kialakult gyöngécske baráti kapcsolatait szétszakítanák egy csoportváltással. Mert ha megkérdeznek, teszem azt, csak elméleti síkon, hat éves és három hónapos Zalánt én nem látom iskolában, tehát az én terveim szerint négy évig koptatja ezt az ovit.

 

Nohát mindenre fény derül ma fél ötkor. Van ám izgalom az anyukák és apukák részéről.