Anyukámat kontrollra kísértem szerda reggel. Fél nyolcra érkeztünk az ambulanciára, fél 9-kor érkezett az orvosa a rendelésre, fél 11 körül hívták be a rendelőbe. Addigra már eléggé stresszben volt. Kétszer is eltipegett pisilni a vécére és elmondása szerint a második után nagyon aggódott amiatt, hogy amíg távol lesz, behívják majd és ő nem lesz ott, szóval megint hátrább sorolják és ő már eléggé fáradt…talán soha nem végzünk. Ez volt az alaphelyzet. Nem láttam rajta különösebb feszültséget, gondoltam a rutin meg az évek, de mint kiderült, rendesen tombolt odabenn a feszkó.
Három órai várakozás után végül szólították, eltűnt az ajtó mögött. Amíg nem volt mellettem, beszélgetésbe elegyedtem egy hölggyel mellettem, aki teljesen rutintalan volt, abban az értelemben, hogy mélyen fel volt háborodva, hogy már 2,5 órája ücsörög a folyosón az orvosra várva. Úgy gondolta, ha fél 8-ra van időpontja, az azt jelenti, akkor kerül sorra. Hát nem. Egyre csak puffogott a hölgy, hogy hulla fáradt, éjszakás volt, időpontra érkezett, és még milyen bunkó paraszt is ez a doktornő. Csodálkozva pislogtam, meg is jegyeztem, hogy nekünk nincs semmilyen rossz tapasztalatunk, pedig ide járunk 5 éve, egyre rendszeresebben sajnos. Mire elmesélte, hogy pedig pont fél órája jöttek ki ugyanazon az ajtón, amely mögött anyu eltűnt az ismerősei, akivel most közölte a doki, hogy valószínűleg csontvelő átültetésre lesz szüksége…. Lett volna neki is, a feleségének is kérdése, nyilván, kinek ne lenne ilyen helyzetben, ám a doktornő azt válaszolta, hogy neki most nincs ideje kérdésekre válaszolni….Teljesen ledöbbentem ezen. Na most kinek van ideje, ha nem neki. Vagy ha nincs, extrém leszek, megad egy telefonszámot, amin őt vagy mást el lehetne érni. Micsoda emberi viselkedés ez! …. Hová kell felemelni a fizetésüket, hogy ilyesmi ne csúszhasson ki a szájukon? Nincs ilyen összeg, mert nem is ezen múlik. Ez megint olyan dolog, ami nem pénzkérdés.
Ebben a pillanatban kilépett anyu a rendelő ajtaján és rögtön láttam, hogy valami nagyon nem kerek. Kiderült, hogy nagyon magas volt a pulzusa, mire elküldte a doktornő rögtön a kardiológiára egy ekg-ra. Anyu próbálta magyarázni, hogy neki ez egyáltalán nem jellemző, inkább amiatt szokott aggódni, hogy 60 alá megy a pulzusa, ilyen még soha nem történt….Mire a doki letépte a maszkját, ami a covid időszak óta tartozéka és 30 centiről az anyám arcába ordította, hogy azt majd a kardiológus eldönti, hogy mi legyen és hogy legyen. 80 éves emberről van szó, aki semmi okot nem adott az ilyen viselkedésre. Teljesen fel voltam háborodva. Nem tudom elmondani, mennyire. Azt elérte, hogy ezentúl nem engedem bemenni anyut semmilyen rendelésre egyedül. Mert általában is el lehet mondani, hogy érdekesen bánnak vele. Először is, mindenki felemeli a hangját, ha hozzá beszél a fehérköpenyesek közül, pedig legalább olyan jó hall, mint én. Persze ő is mondhatná, hogy nem vagyok én süket, nem kell hangosabban beszélni, de szegény úgy retteg ha orvos közelébe kerül, hogy ilyesmi meg sem fordul a fejében.
Elkészült az EKG, nem volt jó, átsétáltunk a kardiológiára, ott azonnal fogadta a főorvos, ezt mondjuk az ügy pozitív oldalára írom, megvizsgálta, írt fel neki bétablokkolót….Előírt neki vizsgálatot. Na most én nem vagyok orvos, nem is akarom kétségbevonni a döntéseiket, amiket hoznak. De hogy miért írnak ki valakinek bétablokkolót, amikor az esetek 99%-ban 60 a pulzusa, én nem értem. Remélem, hogy ez egy olyan ártatlan szer, amit lehet szedni és 60 ról nem szedi le neki 50-re….
A lelettel visszatérve az osztályra, odajött hozzánk az ordítós doktornő, hogy ki kell az ilyet vizsgálni, milyen jó, hogy utánajártunk, ugyeeeee, mert volt már ilyen magának máskor is, biztos, ugyeeee….. Akartam mondani neki, hogy anyám csak idős, sem nem hülye, sem nem süket, de nem szóltam semmit. Ezúttal legalább nem kiabált az arcába. Hát nem, nem volt ilyen eset még, de persze anyu nem mert ellentmondani, elbizonytalanodva annyit mondott, hogy lehet, nyilván, persze, igaza van és MEGKÖSZÖNTE, hogy intézkedett a doktornő a hirtelen felmerült helyzetben.
Délután kettőkor léptünk ki a kórházból. Még jó, hogy viszonylag klassz a büfé.
