Egyik nap arra ébredek, hogy egy méretes csomó éktelenkedik az egyik cicimben. A cucc olyan nagy, hogy pontosan körbe sem lehet tapogatni. A szoptatás ugyan nem fájdalmas, a cici annál inkább, akár puszta könnyed érintésre is sziszegek ,mint egy mérges kígyó...Réka roppant együttérző. Nincs szoptatás, amikor ne kérdezné meg: Anya, fáj a cicid? Másnap este is jön a kihagyhatatlan kérdés:
- Nem, képzeld, már nem fáj. - újságolom neki nagy vidáman. Merthogy egy szopi során a csomó utolsó apró változata is "feloldódott" bennem, aminek hihetetlenül lehet és tudtam is örülni.
- Nem fáj?? - kérdezi kétkedően.
- Hm.... - töpreng egy picit. - Majd fog! - Remélem nem....
Doktornéni jár nálunk a havi státuszvizsgálaton. Míg mi nagyon el vagyunk foglalva Zalánnal, Réka észrevétlenül megtámadja Doktornéni táskáját (aranyszínű, sok-sok csattal, leánykám szemében valódi kincs...). Hogy mit művelt vele és mit nem, örökké homály marad, egy biztos, a táska lebukfencezett a fotelből, le a szőnyegre, fele tartalmát kiadva magából, ajajajjjj. Kérem Rékát, kérjen bocsánatot a doktornénitől. Noszogatni kell, nem akar kötélnek állni. Végül megáll a doktornéni előtt.
- Bocsánat...- böki ki halkan, csak erős jóindulattal lehet hallani. Bűnbánat sehol. De folytatja is: - Bocsánat, bocsánat, nem látta a kacsámat??
Öltözködünk reggel. Mostanában ez nem könnyű projekt. Réka óbégat.
- Nem akarok öltözködni, neem. Fááázooooom, fáááázooom...
- Pont azért öltözzünk fel, itt a nadrág, harisnya, blúz, pulcsi...
- Nem akarok nadrágot, nem akarok nadrágot, nem akarok pulcsit sem. Nem akarok, nem akarok, nem akarok semmit!!
Mostanában azt gondolom, Bartos Erikának a meglevőknél pont egy verssel kevesebbet kellett volna írnia. (Lásd: Bartos Erika: Nem akarok semmit)
***
Doktornéni oltást készül adni Zalánnak. A ragtapaszos vattacsíkot a kiságy egyik rácsára ragasztotta valahogy....mégpedig úgy, hogy az nekem egyáltalán nem is tűnt fel, amíg:
- Né' mán, anya, ideragasztotta a rácsra!! - csattan fel Réka árulkodón-vádlón-leleplező mutogatva a Doktornénire.
***
Este elalvás előtt Réka váratlanul hozzám bújik, mint egy kiscica és azt duruzsolja a fülembe:
- Anyuci, én úúúgy szeretlek.... - agyam máris bekapcsolja a tüzijáték és örömtűz programot és készül is futtatni azt, amikor Réka folytatja. .......mint a bunda. De a lényeg átjött! És még nevettünk is egyet.
***
Kipattan a kenyér a kenyérpirítóból. Mire Réka:
- Megpirítósodott!
***
Kedvenc meséje a Gömbi tornya (Bogyó és Babóca épít kötetből). Ezt már olyan sokszor elolvastuk, hogy Réka többé kevésbé kívülről fújja az egészet. Van az a rész, ahol Gömbi kiborul idegileg, mert a vára, melyet építőkockákból emel, ilyen vagy olyan módon folyton összedől. Elkeseredésének eképpen ad hangot:
"- Nem! Ez nem lehet igaz! Nem és nem! Többet nem kezdem újra! Nem is akarok tornyot építeni. HAZAMEGYEK!!"
Önmagában már az is egész vicces, ahogy Réka előadja, mélyen átéli Gömbi frusztrációját, de az méginkább, hogyha véleménye szerint (!) igazságtalanság éri, például megzsarolom, hogy csak akkor kap csokiskekszet, joghurtot, eztazt, ha rendesen bekanalazza az ebédjét/vacsiját...felháborodottan ennyit szokott horkantani.
- HHHHHazamegyek!!!
Újabban már hozzáteszi az orra alatt dörmögve: Itthon vagyok....
