És a zene, amit a kis fotó "show"-m alá be szerettem volna tenni, ám photopeach nem engedte. Este 11 elmúlt, úgyhogy hagytam úgy az egészet, ami a legelső változatként kialakult. De azért szeretem ezt a dalt. Amikor Ákos 40 lett, az volt az egyik gondolatom a sok közül, hogy de jó, hogy én még nem....Dehát a sorsát az ember nem kerülheti el. Megérhettem, megÉRhettem rá, eljutottam idáig bölcsességben és hülyülésben egyaránt, amit mindenképpen értékelek. Ami vigasztal, hogy sokan mondják, nem nézek ki annyinak. Úgy legyen még vagy tíz évig! Hihetetlen egyébként, hogy negyven, én???? Ez biztos csak valami tévedés lesz. A harmincas éveimben folyamatosan 25-nél rekedtem meg, majd később ez felcsúszott harmincra és ott is rekedt. Valahogy a lelkem nem öregedett azóta sem. Legalábbis így érzem. Szóval viszlát harmincas évek, csodaszépek voltatok, azt kívánom a negyvenesek is megközelítően ilyen vidámak és boldogak legyenek félek, hogy nem így lesz, mert majrés vagyok és öregszem és jönnek a betegségek majd és az őszülés, megállíthatatlanul elhízom, nem tudom leadni fölös kilóimat és vén leszek, na. Legyek fitt, legyen erőm rendszeresen mozogni és esténként nem kétpofára zabálni (egyébként nem szoktam, de mindegy), és mosolyogjak egyfolytában, mint egy tejbetök (legyen ehhez kedvem és őszinteségem), mert tán az jól áll a képemnek! Boldog folytkövöt nekem! :)