Papírlap

 Ma kezembe akadt egy A4-es lap, amit reggel dugtam be a táskába indulás előtt. Sima lapról beszélek, semmi különös. Az egyik oldalán egy kinyomtatott, soha meg nem oldott mértékegységes feladatsor sorakozott, például, hogy 55 dkg hány kiló és hány gramm. Persze Réka hozzá sem szagolt, egész nyáron nem tanultunk semmit. Na jó, egy kis németet, ahhoz volt kedve. Nem bánom egyébként, mármint a nemtanulást, bár szokás szerint kevés tudatosság van benne. Egyszerűen alig látom a gyerekeket, nem kezdek velük tanulni abban a pici időben. Még mit nem! De nem is ez a lényeg. 

A lap túloldalán a madártej receptjének vázlata figyelt, pontokba szedve. 1 liter tej, 8 tojás, vanília rúd, porcukor és a többi. Nem sokkal később a lapot összehajtottam, és amikor este 6-7 között felhívott az egyik lehetséges partner Romániából (magyar volt egyébként az úr), arra firkantottam fel, ami mondott. Szintén vázlatosan. "130 EUR leszállítva, szerződés a németekkel, Nagyvárad" és egy telefonszám. 

Jelkép lehetne ez a lap, majdnem komplett keretbe foglalja mindazt, amit mostanában csinálok vagy csinálnom kellene. A lapra fröccsent némi tojáshab, mert Réka segített a kivitelezében madártejileg, úgyhogy maga volt az élet a papíros. :) 

A madártej egyébként nem lett tökéletes, kissé, tényleg picurkát rántottás lett a sodó, de pont annyira, hogy a gyerekek így reagáljanak: FÚÚÚÚJ. Na tessék. Ezért igyekezhetek. Azért én jóízűen megettem a pohárkrémmé varázsolt madártejet, amit Floating Island néven próbáltak "eladni" az étteremben, Zalakaroson és Zalán annyit evett belőle, hogy azt hittem, egész éjjel virraszthatok két róka támadása közben. 

Ja és utána két napig azt hallgattuk, hogy miért madártej a madártej. "Mert tojásból készül és tejből..."- mormogtam fáradtan egyik éjjel úgy hajnal fél egy körül. De voltak más válaszaim is. Én nem tudom, hogy lehet valaki ennyira kíváncsi????

- Mert a tojás a tyúkok teje....

- Nem kell mindent tudni....

- Fogalmam sincs. De  biztos van rá valami reális magyarázat.

- Sejtelmem sincs. Tudnom kellene? Valaha néprajzkutató akartam lenni....

- Nevezzük felhőcskének!

- Edd inkább a sodót!

- Fordítási hiba?

- Aki kíváncsi, baromi gyorsan megöregszik....

- Nem lehetne, hogy inkább aludjunk? 

- Apa szerintetek tudja? 

- Ez a negyedik pohár?

- Kérdezzük meg a szakácsot! Jaj, bocs, azok már hazamentek régen....Na majd holnap!

A fentiek nem időrendi sorrendben történtek....

Hinnye, elkanyarodtam a lényegtől. Na szóval papírlap. Mindent leírtam róla, amit szerettem volna, azt hiszem.

Péntek első fele

Azon gondolkodtam, mi maradt ki a nyaralásból, amit még nem meséltem el....Fogalmam sincs, úgyhogy ugorhatunk a péntekre. 

Az utolsó vacsora, utolsó reggeli, utolsó x dolog egy nyaralásban hajlamos egy picit szomorú felhangot megütni, de hát ilyen az élet, a karaván halad, a kutya ugat....Vagyis totál nem illik ide ez a mondás, bocsi, mellé nyúltam.

Szóval reggeli után az utolsó széthagyott holmikat is a bőröndbe csomagoltuk, illetve Tibi elkezdte lefelé hordani a táskákat. Nem tudom, hogy van, de mindig úgy tűnik, mintha több csomaggal mennénk haza, mint amennyivel érkeztünk, pedig elvileg nem. Sőt. Hiszen mindig van egy IKEÁS szatyor citromos sör, ásványvíz, üdítő, ropogtatnivaló, amit viszünk a szállodába és ugye ez mind legurul a torkunkon x nap alatt, úgyhogy ez eleve egy motyóval kevesebb....(Mi az a fajta átlag magyar család vagyunk, aki kipakol a minibárból és bepakolja a saját baracklevét és ásványvízét, hehe....)

Mielőtt végleg elhagytuk a "lakosztályt", Tiborom kifizette a számlát, én pedig kikódoltam a széfet. Nem mintha lett volna benne valami, de bezártam még első este. Zavaró volt a pakolásnál, mert folyton kinyílt az ajtaja. 2 éve elfelejtettem kikódolni és Tibi azóta is emlegette, hogy biztos lakatost kellett hívni szétfűrészelni a széfet, hogy kiderüljön, mi maradt benne. Meleg levegőn kívül. 

Ahogy a kocsiba vetettük magunkat szomorkásan pislogtam. Utálom a nyaralás végét. Hogy mit csináljuk és hová menjünk, valamennyire a véletlenre bíztam. Nem vagyunk azok a baromi tervező típusok, úgy tűnik. Garaboncnál található egy másik volt mgtsz komplexum, egykori állattenyésztő telep, ami most is az egy kis csavarral. A helyi idegenforgalomra építve és főleg az átmenőre, hiszen Zalakaros felé át kell hajtani Garaboncon is egy bizonyos irányból, afféle kalandparkot alakítottak ki. Szerintem ez barokkos túlzás, de azt sem mondanám, hogy rosszul éreztük ott magukat. De kezdjük az elején.

Rögtön a jegyvásárlásnál kiderült, hogy a lovaskocsi odakinn áll a ház előtt, ha van kedvünk, mi is felszálltaunk rá 500 ft per fő fejében. Volt kedvünk. U alakban padokat szereltek a kocsira és még árnyék is volt a fejünk felett, úgyhogy klassznak tűnt. Mellettünk 5-6 szlovák (szerintem azok voltak) turista remekül érezte magát, azt meg főleg, hogy egy szavukat sem értettük. Áthajtottunk a falun, majd ki a mezőre. Én vidéki lány vagyok, úgyhogy az ilyesfajta falusi romantika nem hiányzik az életemből, főleg nem déli 12 óra magasságában, amikor a legmelegebb van. Eszembe jutott, hogy 400 Ft egy fél literes víz a kalandparknak nevezett nemtommiben, amitől még csak szomjasabb lettem. 
Jobban értékeltem volna, ha nem a helyi  erőket kell figyelnem narancssárga mellényben árkot takarítani, hanem mondjuk átrobogunk Zalakarosra a finom sima aszfalton....de hát nem kérdeztek, mit szeretnék. Lehet, hogy mostanában senkinek sem lesz sem vesehomokja, sem veseköve, olyan szinten rázott az árkon bokron hajtó lovaskocsi. Ezt megköszönhetjük a lovakat hajtó pasasnak. Egyszer megálltunk, amikor a ló kakált, a szlovákok legnagyobb gyönyörűségére. Egy idő után már azon nevettünk, hogy ők nevetnek. Jól elvoltunk.

Visszatérve a bázisra volt egy kis kvíz a gyerekeknek. Zalán természetesen nem volt részt benne, elfoglalta magát a három pulival. Réka és egy kislány ügyeskedtek a háziállatok világában, majd körútra indultunk a farmon. A legjobb szerintem az újszülőtt malacok voltak, én még soha nem láttam fél napos szopós malacokat. Ezt is akartam osztani Tiborommal, és már a második mondatnál tartottam, amikor rájöttem a nagy áhitatban, hogy az aki mellettem áll, bár hím nemű, de egyáltalán nem a férjem. Azért érdeklődéssel hallgatott, rendes pasas volt. Tibit nem kötötte le a több száááz kismalac, különböző méretű és korú, azt morogta, hogy egész gyerekkorában malacokat látott mindenhol, neki egy életre elég volt. 

Az újszülőtt malacoknál pont ott volt a gondozójuk, oda is fordult hozzám, hogy milyen érdekes, a kismalac azonnal lábra áll, ahogy kibújik, bezzeg nekünk ez sokkal több idő, mennyi is, másfél év? Valahogy úgy, inkább egy az átlag. Mivel rajtam kívül SENKIT nem izgattak a kismalacok, haladtunk tovább a lovakhoz. A paciknak gombnyomásos itatójuk volt és friss széna alattuk. Valamennyi úgy ragyogott, mint akit frissen suvickoltak. Az egyik póninak nemrég kiscsikója született, azt is megnézhettük. 

Nem megyek végig az összes állaton, de volt még ott csüngőhasú malac, sok sok nyuszi, bárány, kecske....a marhák eltávon voltak a mezőn valami wales-i pónikkal....közben a hölgy, aki kísért bennünket mesélt és mesélt és mesélt. Fotózkodtunk még hintón és etettünk lovakat disznóparéjjal, mind mind jó buli volt....

Később lehetett még honfoglaláskori kiállítást látogatni jurtában, de olyan pokoli meleg volt mindben, hogy még az ördög is messze szalad, ha betéved, úgyhogy felejtős volt az egész, hiába érdekelt volna. Talán egy jurtát néztem meg alaposabban, aztán jöhetett Réka lovaglása és Zalán száguldása gokarttal....

Innen folytköv.