Zalánom, ha tehetné, egész nap a könyveit bogarászná csendes elmélyültségben. Bárhol feltalálja magát, ahol egy közepes méretű kupacnyi olvasnivaló fel van halmozva. Naponta legalább kétszer lepakoltatja velem a könyvszekrény tartalmának a felét, majd nagy nyugalomban mégis ahhoz a könyvhöz nyúl, amit legelőször a kezébe nyomtam volna. Kedvencei közé tartozik a Tölgyerdő meséi sorozatból a Mackó levelei. Tegnap délután is eme kötetbe lapozott bele.
- Ott a maci. - kommentálom a képen látottakat szinte automatikusan. Zalán váratlanul két kezével a feje búbját kaparássza és huhogni kezd. Pont úgy, ahogy anyukája tegnap megmutatta, hogy is csinál a majom. Ha már állatokat utánozunk, legyen széles és színes a repertoár, nem?
- Nem, szívem, nem majom. Maci. Brumbrum, tudod. - oké, minden további nélkül lapoz.
- Ott is ott a maci, viszi a levelet a....
- Huhuhuhu... - vág közbe és vakarja vadul üstökét csemetém, általam irigyelt hullámos fürtjeit egészen feltupírozván.
- Nem majom, maci. Medve. - magyarázom picit zavarodottan. Eddig nem volt kavarodás a maci és a majom körül, nem értem hogy teremtődött ez az egész hirtelen....Zalán a macira bök:
- Huhuhuhuhu....
- Nem majom, MACI, te! - fejcsóváló korrekciómat gurgulázó, mélyhangú Zalánkacaj követi.
- Huhuhu.....
- Maci. Maci. Nem majom. Brumbrum! - hogy kacag a beste.
- Huhuhuhu..... - haja olyan borzas, mint egy szénaboglya
- Ez nem majom! - kötöm az ebet a karóhoz. Zalán úgy nevet, majd lefordul a kanapéról. És persze magával ragad az édes vidámsága és jókedve, úgyhogy egymásba kapaszkodunk, összebújunk, úgy nevetünk, kifulladásig....
Az élet apró örömei.
