Úristen, hétfőn augusztus lesz. Hová lett ez az elmúlt két hónap? Világosan emlékszem, hogy múlt héten volt az évzáró. Onnan tudom, hogy aznap volt a magyar-portugál meccs a tévében. Hétfőhöz egy hónapra pedig évnyitó.....az biztos, életem leggyorsabb nyara az idei. Na jó, ne vinnyogjak már túl sokat, olyan vagyok, mint egy sápítozó vénasszony. Azért szeptember egy még nem holnap lesz, csak úgy tűnik.
Rékának letelt az első hét a táborban (Napsugár gyerekház), most jön egy hét tábormentesen - még nem tudom, merre lesznek a gyerekek, de valószínűleg Tiborommal. A héten sok mindent varrogattak (filces táborban járt és pelenkaöltéssel díszítettek mindent. Majd fotózok szépségeket. A következő tábor a sokat eláruló "vegyes technikák" tábor lesz, vagyis fogalmam sincs, mit fognak művelni, de ebből is egy kicsit és abból is...Ide megyünk jövőre is, annyi változtatással, hogy akkor már Zalánt is benevezzük.
Jövő héten ügyvezetőnk, a
Ha már jövő héten augusztust írunk, lassan ideje lenne beszerezni a tanszereket is. Mivel Zalán "varázsceruza" programos lesz jövőre az oviban (ez egy program "túlkoros" negyedéves
Ésss a nap híre, hogy lefoglalt szállásunk van augusztus közepére Tordaszentlászlóra, úgyhogy az erdélyi kiruccanásunk megvalósulni látszik. Már nagyon várom. Nem is, nagyon nagyon nagyon nagyon várom!!Torockó, Székelykő, Tordai hasadék....jujj, még össze kell írnom, mi mindent tudunk megnézni a környéken majd, de ezeket biztosan. 10 év után újra Erdélyben, immár gyerekekkel....De jó lesz!