Ez megint egy olyan hét, amikor szomjaztam a pénteket végig, mint sivatagi vándor az oázist...Tegnap már egészen fickósan (képzavar) éreztem magam, de azán mára megint nem vagyok valami fitt. Valamelyik este vacsorára csipegettem egy kis pirítóst sajttal, egy kevéske savanyúkáposztával és már mindent majdnem eltüntettem, amikor Tibi döbbenten meredt rám, hogy nem érzem, hogy az a káposzta megromlott? Kidülledt a szemem, hát igen, nem nagyon érzem az ízeket, istenkém, mit csináljak.... Nem lett különösebb bajom tőle, pedig Tibi előrevetített egy kiadós fosást (bocs), de semmi.
Elmúlt az arcüreg nyavalyám, már nem fáj a bőröm sem érintésre, testszerte, viszont a gyomrom még mindig fáj, émelygek, az energiaszintem nulla, illetve hullámokban nulla. Az agytevékenységem is, úgyhogy kifejezetten hátrányos, hogy dolgoznom kell. Lehet ez covid? Nem tudom, de nagyon ideális lenne, ha odébb állna most már. Úgy bele vagyok fáradva a hétköznapokba. Még azt sem hevertem ki egyébként, hogy a múltkor levágtam egy szeletet az ujjamból. Úgy nem tűnik nagy dolognak, nem? Történnek rosszabb dolgok is, de néha azon kapom magam, hogy egyrész bevillan a pillanat, amikor a Nagy Nyissz megtörtént (bocs), és az nem kellemes... illetve olykor hirtelen sírhatnékom támad, ha eszembe jut ez az egész. Nem is nagyon vettem észre, de nyilván úgy éltem meg az egészet, mint traumát...
A gyerekek jól vannak, élnek, mint Marci Hevesen. Vagy hát nem, mert Zalán küzd, mint malac a jégen a sulival, én meg egyre inkább hagyom önállóan tanulni, mert velem annyira nem akar. Sajnos az én idegeim nincsenek acél sodronyból és amikor adja a szórakozott vicces gyereket, hát nem vagyok vevő a humorára. Olykor a német ige Perfekt alakot ragozni akarja, máskor tizedestörteket bővít szorzáskor és ezekre már úgy ki vagyok hegyezve, hogy nagyon gyorsan megnyomódik rajtam a gomb. Sajnos. Beismerem, hogy ezen a területen nem teljesítek valami fényesen. Úgyhogy a mai kémia dolgozatra kb. egyedül készült, én csak kikérdeztem....
Tegnap volt a fotózás a suliban, de Zalán nem ült bele a szettbe, merthogy nem tartotta kellően nagyfiúsnak, vagy nem tudom....Mindenesetre ilyet sem hallottam még, de sajnos ebben a tanévben nem készül róla iskolai fotó, egyéni. Az osztályképen és a cimborás képen nyilván ott fog feszíteni. Kicsit csodálkoztam, de majd Tibi készít róla remélem kellemes képeket legkésőbb a téli szünetben...Azon is csak pillogok, hogy mekkora ez a gyerek, arról nem is beszélve, milyen beszólásai vannak...olykor csak nyelek egyet, még a felháborodáshoz is erőt kell gyűjtenem...
Megvisel engem egyébként az izraeli helyzet is...Nagyon szeretem hallgatni az Ultrahang podcastjait, Király Tamásra még akkoriban bukkantam, amikor kitört az orosz-ukrán háború. Rengeteget tanultam a vendégeitól nem csak töriből vagy külpolitikából, Nógrádi György, Hossó Andrea, Stier Gábor, Vukics Ferenc, Somkuti Bálint, Kiszelly Zoltán, stb stb. Az egyik kedvencem Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, aki magyar is, de főleg és inkább izraeli. Szállóigéit már nagyon jól ismerik az külpol iránt érdeklődők (Lőtéri kutyát sem érdekli... Üdvözlök mindenkit a napsütéses Jeruzsálemből stb.) Amikor ez az egész borzalom elkezdödött és Király Tamás hírt hozott Robertről, mégpedig azt, hogy harcol, harcol a hazájáért, bevallom, elsírtam magam.... Remélem, hogy rendeződik a helyzet és a körülményekhez képest legalább egy viszonylagos egyensúlyi helyzetet el lehet érni...
Hogy vidámabbról is írjak, Réka kapott fizikából egy ötöst. Tibi ma is készített videót a lovaglásról, álomszépen lovagol ez a csaj, dörzsölöm a szemem a csodálkozástól, hogy ilyen jól mutat a lovon. Imádom. Jó, hát 3 éve tette be ilyenkor a lábát a lovardába, várható volt, hogy megtanul lovagolni, de látványnak mindenképpen szívetmelengető....
