Valahogy úgy számoltam, hogy ha mondjuk kitűnő Réka (kis ártatlan optimista anya, de így egyszerűbb számolni) és 50 pontot visz (az külön nyalánkság, hogy minden gimi másképp számolja a pontokat, de a Verseghy a legszigorúbb, szóval én az ő elvárásaik szerint kalkulálok), akkor nagyjából egy 70 pontos felvételivel bekerülhet bármelyik Verseghys osztályba már az ideiglenes felvételi sorrend alapján is.
Hát most hogy ez sok vagy kevés, 70 pontos felvételi írni, lehetne elemezni, de elvileg nem túl magas a léc. 40 pontos magyar és 30 pontos matek (fordítva kevésbé valószínű) nem elérhetetlen. Ha meglesz a végleges sorrend, persze egyszerűbb lesz meglátni, hogy egyes szakokra hány pont is elég, szinte bizonyosan kevesebb pont is elég lesz, hiszen mindenkit csak egy helyre vehetnek fel.
Azt néztem, hogy keresztlányom Apáczai Gimijébe most a humán osztályba, a 4 osztályosba, 58,5 volt a ponthatár, ami a legalacsonyabb amúgy a négy szakból/osztályból. De ez nem a felvételi ponthatár, hanem ami a szóbelihez szükséges. 70 pontos felvételi, ha a magyar sikerül jobben, elég lehetne ott a szóbelihez, de nem garantálja a felvételit, ugye.
A Varga Katalin Gimiről még nincsenek ideiglenes listák. Ami még meglepett, hogy nagyon sok jelentkező volt úgy általában és részleteiben is a Széchenyi gimibe, pl. biológia emeltre 208 jelentkező volt, ez kb. hatszoros túljelentkezést jelent. Gondolom,egy része beadja a Verseghy és Varga hasonló osztályaiba is, aztán ha elég pontja van, kiszáll, ki tudja.
Tesóm fia, Á. jövő héten angol OKTV országos döntőt ír (bár szerintem szóbeli a döntő, nekem úgy rémlik), nagyon drukkolok neki, hogy minél több plusz pontot gyűjthessen a felvételihez az egyetemre!!! Hajrá, hajrá!
Ui: Zalánnal ma csokis muffint sütöttünk, a Rupáner félét, ez valami isteni, nagyon gyorsan elfogyott, pedig a gyerekek és Tibi sem nagy muffin rajongók, de ez marha jó! (Rupáner amerikai muffin) Szerintem gyakori vendég lesz a konyhánkban és a pocakunkban is (sajnos). Kár, hogy a répa és a saláta nem olyan finom, mint ez a muffin....