Réka nem osztja meg velem minden kis részletét az életének és emiatt azért nem ritkán vagyok szomorú. Úgy is mondhatnám, hogy nem vagyunk barátnői viszonyban. Igazából nem kellene ezen nagyon meglepődnöm, mert nem is úgy neveltem, hogy mellérendelt kapcsolatot szokjon meg, valahogy mégsem úgy alakul a kapcsolatunk, ahogy az én anyukám és köztem a viszony fejlődött. Arra emlékszem, hogy a főiskolai éveim alatt, melyeket otthon töltöttem, már erősen idegesített, hogy anyu mindenbe belekotyogott, sokat dobott a kapcsolatunkon, amikor pár évvel később elköltöztem. Megkönnyebbültünk szerintem mindketten, valamilyen szinten. Viszont ideálisnak mondanám az anya-lánya kapcsolatot, anyu még mostanság is elmondja a véleményét és kotyog, még akkor is, ha tudja és látja, hogy semmi értelme. Még mindig meg akarja váltani a világot, a mi világunkat, ha reménytelen is és sajnos olykor igaza van. Máskor meg nem.
Na szóval volt az az időszak az őskorban, a júra korban kb. , amikor még Réka apás volt, mint a kislányok többsége állítólag. Jelzem, én soha nem voltam apás, talán egyik oka ennek, hogy apám amióta az eszemet tudtam, napi legalább 12 - 14 órát dolgozott és ugyanígy hétvégén is, szóval ritkán kaptam el, és ha szabad idő is szakadt rá, őt inkább anyám érdekelte, ami egyébként szerintem klassz dolog. Ennyit apámról.
Zalán születése aztán komoly fordulatot hozott az életünkbe, Réka ugyanis komolyan belém csimpaszkodott és kora kamaszkoráig, illetve mostanáig anyás is maradt. Imádott engem, ezt kereken ki tudom jelenteni, ami csodás érzés. Persze szereti az apját is, de máshogy.
Most pedig.... illetve biztosan fokozatosan az elmúlt kb. 2 évben, de távolodik a csaj. Az élményeket a barátaival - akik csaknem kizárólag pasik - ha minik is - keresi, az esti tévézéshez nem jön le, a családi vacsorára nehézebb összeterelni, mint egy egész nyáj birkát. Olyan majdnem, mintha lenne egy albérlőnk és ez nem is tudom hirtelen megfogalmazni, milyen érzés. Olyan magányos, olykor elárvult érzés, mert valahogy úgy gondoltam, legalább az első gimis évig ezzel nem kell számolnom. Ám Rékácska lekapcsolódik - nyilván egy bizonyos szinten, egy gyerekhez képest- rólunk lassan.
Azért a randikról, baráti találkozókról magától beszámol, helyenként, nem mindig, de talán nincs is mindig mondandója, nem történik állandóan fontos dolog. Én meg harapom a nyelvem keményen, mert ha sokat beszólok neki, vagy nem úgy válaszolok neki, ahogy ő azt jó néven veszi, még kevesebbet mesél, mint most, az meg aztán már gáz lenne. Nem akarok olyan anya lenni, akitől a lánya elhidegül....vagy ami még rosszabb, megutál. Oké, hogy átmenetileg most a kemény kamasz éveit éli és nem ül a szoknyámon, de azért remélem, hogy egyszer, hamarosan visszatalál majd. Ilyen szempontból kemény fél év áll előttünk szeptembertől a felvételiig, mert arra nem lehet számítani, hogy nem várnám el tőle pontilag és felvételileg közel a maximumot. Bár nem is kell maximum. Csak hozza önmagát, többet nem is kérek.
Nincs időm visszaolvasni, úgyhogy most ez úgy kiáramlott belőlem.....
Van SUITS 9. évad végre a Netflixen, bár majd meg kell néznem a nyolcadikat is, mert elfelejtettem, hol hagytam abba.
