Mint arra hamar rájöttünk, Heraklionban nagyjából negyed óránként landol egy gép. Mindezt úgy, hogy a fővároson kívül akad másik reptér is a szigeten....Talán ennek tudható be, hogy a poggyászkiadásra várni kellett egy picurkát. Vagy csak én voltam már fáradt és türelmetlen. Forgott körbe és körbe az a szalag, de sehogy sem akart előkerülni a mi bőröndünk. A másé sem, de az annyira nem vigasztalt, már remegett a lábam, ami nálam a súlyos fáradtság egyik jele. Végül persze előkerült minden poggyász hiba nélkül és libasorban kiaraszoltunk a reptérről.
Odakinn a tűző napon rekkenő hőség és viszonylag nagy sürgés-forgás, piaci forgatag fogadott bennünket. Annyi fénnyel találkoztunk, hogy én alig láttam. Jónéhány tábla kereste utasát, utazási irodák a kis pártfogoltjaikat, úgyhogy mi is kutattunk a sajátunkat, míg hamarosan meg is találtuk. Egy ötvenes hölgy volt egyenruhában, kezében egy táblát lóbált. Úgy állt ott, mint aki nem először csinálja. Óvatosan becserkésztük, amíg a névtáblájáról le lehetett olvasni, hogy magyar avagy nem. Persze az volt és rögvest el is irányított, hogy hol találjuk majd azt a buszt, amely elvisz majd bennünket a szállásunkra. Akkor tűnt fel igazán, hogy néhány méterrel arrébb buszok egész sora várta a kedves vendégeket. Elindultunk ismét libasorban a kérdéses buszunk irányába. Hetünknek éppen hét bőröndje volt, mindannyiunkra jutott hát egy, még a gyerekekre is.
Amikor rátaláltunk, egy görög pasasnak látszó egyén rögtön nekem szegezte a kérdést:
Amikor rátaláltunk, egy görög pasasnak látszó egyén rögtön nekem szegezte a kérdést:
- Which hotel? - akkor összeszedtem minden angoltudásom, amit 25 év alatt magamra szedtem és így feleltem.
- No hotel. Apartment..... Apartment XY. - a pasas bólintott, rögtön kapcsolt és már ki is cibálta a kezemből a csomagom. Sínen voltunk, mint annak a rendje, én mégis úgy szégyelltem magam, hogy puszta kézzel el tudtam volna ásni magam a homokos görög talajba és még párszor adtam volna is a fejemnek egy lapáttal. Hogy lehetek ekkora idióta? Mi a gyengém, ha azt angol az erősségem?
Mire felszálltam a légkondis, hűs buszra azonban más szemmel kezdtem nézni a helyzetet, hirtelen olyan vicces lett az egész és elkezdtem nevetni magamon. Talán nem néztem ki a pasiból az angol királynőhöz méltó nyelvtudást, hát hirtelen a minimum érthetőségre törekedtem, de ezt a színvonalat akkor sem tudtam megbocsátani magamnak a mai napig....:)
Szállásunkat negyed óra alatt elértük nagyjából, közben az utazási iroda képviselője, az aki korábban a táblát lóbálta, megtanított görögül köszönni bennünket, hogy már a sofőrt úgy üdvözöljük. A "Kaliméra", azaz "jó reggelt" maradt meg az egészből az egy hét alatt, bár ezt mintha nappalra is használták volna. Onnan gondolom, hogy reggel nem sok emberrel találkozhattunk 10-11 előtt.....
Egy kis üdülőfaluban dobott le bennünket a busz még néhány másik magyar családdal együtt. Az apartman maga a tengerparton hevert közvetlenül és ahogy az interneten utána olvastam, általában angolok lakják. És magyarok, bizonyára, hiszen az irodánk rendszeresen repít ide utasokat. 8 apartman blokk sorakozott egymás mögött párosával, ahogy haladtunk hátra, távolabb a tengertől, egyre újabbak. Mi a leghátsóban kaptunk helyet az összes magyarral együtt. Szép tiszta volt, ránézésre vadonatúj, két hálószoba egy kis konyharész a külső szobában....méretes erkély asztallal és székekkel. A kilátás...nos az egy már felhúzott, újabb apartman házra esett, nem a legfestőibb, bár mögötte balra ott figyeltek a helyek....de bánja kánya. Alattunk szép rendezett udvar, fányi leánderekkel. Kezdtem sejteni, hogy ez egy jó nyaralás lesz!
Kis szépséghiba volt számomra, hogy Görögországban nem lehet a vécépapírt használat után a vécébe dobni. Annyira vékonyak a vezetékek, hogy egyik dugulás követné a másikat. Ez engem először enyhén sokkolt, mert bár valahol, a kis agyam sötétebb részében rémlett ilyen infó a görög szokásokról, teljesen megfeledkeztem róla. Szóval most nem akarok részletekbe menni, de egyértelmű, hogy ha nem a vécébe dobom a papírt, akkor valahová csak kell és hát az a kuka lesz...na ettől nekem forgott a gyomrom. Aztán eszembe jutott, hogy pakoltam popsitörlőt, végül az áttörést és a megoldást jelentette a kis lelkemnek. Tibi beleszeretett ebbe a görög módiba, ki is jelentette, hogy ha új lakásunk lesz, tuti szereltet belé egy bidét....Hát ha ez rész az ő boldogságának, ám legyen! Ő egyébként más megoldáshoz folyamodott, de tényleg hagyjuk...:)
Ahogy berendezkedtünk, merültünk egyet a medencében, mely szintén rendelkezésünkre állt. A gyerekeket ötven faktoros naptejben fürdettük végig, én nagyvonalú voltam, hogy még soha életemben nem égtem le, úgyhogy szűkebben mértem a naptejet. Ahogy megéheztünk, beültünk a szomszédos tavernába egy gyros/suvlaki pitában-ra....bár a gyerekek már nagyon követelték, hogy vegyük célba a tengert. Még az ételt ki sem érkezett hozni a pincér, alig konstatáltuk, hogy 3 EUR a pitás gyros és 6-7 a gyros tál pölö, a két gyerkőc egyszer csak kidőlt. Először Zalán, majd rá két percre Réka. ELALUDTAK szegénykék, nesze neked hajnali 4 órás ébredés. Klassz volt ücsörögni a szellős tavernában, finom suvlakit falatozni, figyelni a tengert, beszippantani az illatát....Hát élmény volt már ez önmagában.
A gyerekek nem ébredtek fel akkor sem, amikor fizettünk és távoztunk. Legalábbis Zalánt én vonszoltam fel a szobánkba és fektettem le a neki kijelölt ágyba. Réka lehet, hogy még a helyszínen magához tért, jellemzi a memóriámat, hogy erre már nem emlékszem. Arra igen, hogy ahogy ereszkedett ránk az öreg este és Zalán még mindig szundikált, Rékának elfogyott a türelme, nem lehetett vele bírni és végül Tibivel lesétáltak a tengerpartra, a strandra, mely kb. 4 00 méterre lehetett. Öt perc séta talán? Nem telt el további 10 perc, amikor Zalán félkómában átbotorkált hozzám a másik szobába és hozzám bújt, mint egy mini kandúr. Csak akkor ébredt fel roppant hirtelen, mikor kérdésére válaszolva elmondtam, hogy Rékáék lementek a tengerhez. Naná, hogy muszáj volt utánuk mennünk.
Nagyjából ennyi maradt meg az első napból. Legközelebb igyekszem kettesével venni a napokat, hogy haladjunk. :)
Mire felszálltam a légkondis, hűs buszra azonban más szemmel kezdtem nézni a helyzetet, hirtelen olyan vicces lett az egész és elkezdtem nevetni magamon. Talán nem néztem ki a pasiból az angol királynőhöz méltó nyelvtudást, hát hirtelen a minimum érthetőségre törekedtem, de ezt a színvonalat akkor sem tudtam megbocsátani magamnak a mai napig....:)
Szállásunkat negyed óra alatt elértük nagyjából, közben az utazási iroda képviselője, az aki korábban a táblát lóbálta, megtanított görögül köszönni bennünket, hogy már a sofőrt úgy üdvözöljük. A "Kaliméra", azaz "jó reggelt" maradt meg az egészből az egy hét alatt, bár ezt mintha nappalra is használták volna. Onnan gondolom, hogy reggel nem sok emberrel találkozhattunk 10-11 előtt.....
Egy kis üdülőfaluban dobott le bennünket a busz még néhány másik magyar családdal együtt. Az apartman maga a tengerparton hevert közvetlenül és ahogy az interneten utána olvastam, általában angolok lakják. És magyarok, bizonyára, hiszen az irodánk rendszeresen repít ide utasokat. 8 apartman blokk sorakozott egymás mögött párosával, ahogy haladtunk hátra, távolabb a tengertől, egyre újabbak. Mi a leghátsóban kaptunk helyet az összes magyarral együtt. Szép tiszta volt, ránézésre vadonatúj, két hálószoba egy kis konyharész a külső szobában....méretes erkély asztallal és székekkel. A kilátás...nos az egy már felhúzott, újabb apartman házra esett, nem a legfestőibb, bár mögötte balra ott figyeltek a helyek....de bánja kánya. Alattunk szép rendezett udvar, fányi leánderekkel. Kezdtem sejteni, hogy ez egy jó nyaralás lesz!
Kis szépséghiba volt számomra, hogy Görögországban nem lehet a vécépapírt használat után a vécébe dobni. Annyira vékonyak a vezetékek, hogy egyik dugulás követné a másikat. Ez engem először enyhén sokkolt, mert bár valahol, a kis agyam sötétebb részében rémlett ilyen infó a görög szokásokról, teljesen megfeledkeztem róla. Szóval most nem akarok részletekbe menni, de egyértelmű, hogy ha nem a vécébe dobom a papírt, akkor valahová csak kell és hát az a kuka lesz...na ettől nekem forgott a gyomrom. Aztán eszembe jutott, hogy pakoltam popsitörlőt, végül az áttörést és a megoldást jelentette a kis lelkemnek. Tibi beleszeretett ebbe a görög módiba, ki is jelentette, hogy ha új lakásunk lesz, tuti szereltet belé egy bidét....Hát ha ez rész az ő boldogságának, ám legyen! Ő egyébként más megoldáshoz folyamodott, de tényleg hagyjuk...:)
Ahogy berendezkedtünk, merültünk egyet a medencében, mely szintén rendelkezésünkre állt. A gyerekeket ötven faktoros naptejben fürdettük végig, én nagyvonalú voltam, hogy még soha életemben nem égtem le, úgyhogy szűkebben mértem a naptejet. Ahogy megéheztünk, beültünk a szomszédos tavernába egy gyros/suvlaki pitában-ra....bár a gyerekek már nagyon követelték, hogy vegyük célba a tengert. Még az ételt ki sem érkezett hozni a pincér, alig konstatáltuk, hogy 3 EUR a pitás gyros és 6-7 a gyros tál pölö, a két gyerkőc egyszer csak kidőlt. Először Zalán, majd rá két percre Réka. ELALUDTAK szegénykék, nesze neked hajnali 4 órás ébredés. Klassz volt ücsörögni a szellős tavernában, finom suvlakit falatozni, figyelni a tengert, beszippantani az illatát....Hát élmény volt már ez önmagában.
A gyerekek nem ébredtek fel akkor sem, amikor fizettünk és távoztunk. Legalábbis Zalánt én vonszoltam fel a szobánkba és fektettem le a neki kijelölt ágyba. Réka lehet, hogy még a helyszínen magához tért, jellemzi a memóriámat, hogy erre már nem emlékszem. Arra igen, hogy ahogy ereszkedett ránk az öreg este és Zalán még mindig szundikált, Rékának elfogyott a türelme, nem lehetett vele bírni és végül Tibivel lesétáltak a tengerpartra, a strandra, mely kb. 4 00 méterre lehetett. Öt perc séta talán? Nem telt el további 10 perc, amikor Zalán félkómában átbotorkált hozzám a másik szobába és hozzám bújt, mint egy mini kandúr. Csak akkor ébredt fel roppant hirtelen, mikor kérdésére válaszolva elmondtam, hogy Rékáék lementek a tengerhez. Naná, hogy muszáj volt utánuk mennünk.
Nagyjából ennyi maradt meg az első napból. Legközelebb igyekszem kettesével venni a napokat, hogy haladjunk. :)
Réka belakja a lépcsőházat is
Zalán kidől a tavernában
Majd Réka is....
Első pillantások a tengerre
Az első tzatziki
Zalán fel sem akart ébredni
Az első naplemente
