2022. szeptember 7., szerda

Kósza emlékek, ha előjönnek

 Amikor annak idején Rékával várandósan elfolyt a magzatvizem egy decemberi sötét, ám izgalmas hajnalon – vagyis elkezdett szivárogni, csöpögni, de most ez mindegy – volt pár óránk, amíg reggel nem lett és rohanhattunk a kórházba. Ma már nem rohannék, mert minek, de akkor a doki és a szülésznő volt a biztonság, gondolom. Szóval el kellett ütni kb. 1-2 órát, alvás persze ki volt zárva. Pakolgattam a kórházi csomagom, a baba csomagját, megöntöztem a virágokat (hogy miért, nem tudom), elnyammogtam egy kis pirítóst, ellöbböltem pár bögrét és tányért,rádiót hallgattam és közben cikáztam. Már amennyire tudtam, lábaim között egy törölközővel.

Nem is igazán ez maradt meg emlékként, pedig vibrált a levegőben a feszültség, szóval akár hanem hogy közben a hites uram, Tibi folyamatosan a nyomomban járt és a hajnalra tekintettel csapkodta utánam a villanyt. Én fel, ő le, én fel, ő le. Hiba nyávogtam, hogy tök idegesítő, amit csinál, különben is, az energiatakarékos égőket nem is szabad sűrűn le és felpattintani. Beszélhettem én egy mániákusnak. Ott lihegett a nyakamban és alig várta, hogy sötétbe boruljon mögöttünk a kérdéses helyiség.

Ez az emlékem bukkan elő mostanában, újra és újra, mert én is ilyen villanyt kapcsolgató mániákus lettem lassan, de biztosan. Odafigyelünk hol ég a villany és miért. Szerintem takarékosak voltunk eddig is, de pl. az előszobában, ami összeköt két szintet, gyakran égni szokott a lámpa, mert úgyis jövünk –megyünk, egyszerűbb is. Abba bele sem megyek, hogy a gyerekek nagyjából tojnak arra, hogy ha lejönnek a szobájukból, lekapcsolják ott a villanyt előbb. Gyakran kutyasétáltatáskor szembesülünk, amikor kívülről látjuk a házat, hogy bakker…..MINDENHOL ég a lámpa az emeleten pedig senki sincs ott.

Szóval kapcsolgatjuk a villanyt szorgalmasan, takarékoskodunk és egyelőre elvetettük annak ötletét, hogy szárítógépet vegyünk, bár a labda amúgy is a mosógépnél van, hogy mikor adja be a kulcsot.

Ja, tesóm lecserélte a régi hűtőjét és a tévéjét, mire negyedére esett a villanyszámlája. Nekem nincsenek ilyen vérmes reményeim, max még kevesebbet fűtünk, (légkondival rá szoktunk segíteni, mert egyszerűbb, mint a cirkóval az egész lakásba bedurrantani, ha csak a hálóban fázunk lefekvés előtt) , de minden háztartásigépünk takarékos szerintem....Nem lakunk itt még elég régen.