2015. március 19., csütörtök

Alapítványi bálos



Rékáék tánca megtekinthető a suli honlapján, ahogy az egész este programja tulajdonképpen. Már sokszor megnéztem és soha nem álltam meg bőgés nélkül. Sőt, még kőkeményen zokogni is sikerült rajta. Nem annyira azért mert édesek és aranyosak és felejthetetlen az, ahogy táncolnak, legalábbis számunkra, szülőként mindenképpen....hanem mert azon a napon halt meg apu. Ami rettenetes, hihetetlen és feldolgozhatatlan...nak tűnik. Nem hiszem, hogy valaha lesz egy olyan alapítványi bál, tegyék azt bármilyen időpontra, hogy arról ne apu jutna eszembe.....Nagy kettősség, gyász és ünnep, tragédia és vígadalom, veszteség, fájdalom és egy bál....

Hoztam azért néhány képet a bálról, hogy ne maradjon a blogban önálló bejegyzés nélkül.







Az elsősök egyik feladata a vendégek köszöntése csokoládéval. Mivel idén orosz est volt, hát orosz (ukrán) csokival.



Rólunk is készült kép, amolyan "ámátőr", de azért jól sikerült.


Hát, ennyit tudok mondani Vietnámról....

Fontos dolgok

 
Üzent az agyam egyik fele a másiknak, hogy apu nem is halt meg, egyszer majd hazajön....A temetés napján is "kutattam" őt azon a zöld műanyag széken, amin szép időben jóízűeket ücsörgött. Fura ez! Hhhhh....................
 
Tegnap kiesett Réka ötödik foga. Jobb felső ketteske. Most olyan nagylányos lett az arca tőle....egész este azt hajtogattam hülye vigyorral a képemen, hogy "Milyen széééép vagy, Réka...." Persze nem bánta.  Kihúzta az iskolában. Mármint a fogára visszatérve, mert másképp nem tudott volna enni, állítása szerint. Egy régi, feladat nélkül maradt cukorkás papírba tette,  megőrizte a fogtündérnek és most valami szép radírra vágyik, lovasra. Azt hiszem, a Müllerben láttam olyasmit. De hogy a fogtündér jár e Müllerbe, én nem tudom, azt hiszem, valahogy el fog vergődni odáig.....
 
Zalán tegnap felajánlotta este, lefekvés előtt, hogy ad nekem egy puszit. Természetesen nyújtottam az orcám, mire szájon csókolt és a nyelvét a számba dugta. Sokkot kaptam, a tarkómról vadásztam elő a szemöldököm. Tibire pillantottam, aki éppen röhögve az ajtófélfát támasztotta. Mivel szólni még a hatásszünet lejárta után sem tudtam, így Tibinek alkalma volt megjegyezni, hogy őt már reggel ugyanígy lesmárolta.....És a legjobb az egészben, hogy kérdésemre, hogy na ezt meg honnan tanultad, volt képe azt válaszolni bájosan és szégyellősen, hogy : "Tőled, anya....." Egy perc sem telt el, kibújt az ölelésemben, sietősen hátrasimította a haját a következő kísérőszöveggel: "Nemán, anya, elrontod a frizurám!" Mitörténtezzelagyerekkel??
 
Hatalmas hír (és apu nagyon örült volna neki....de talán tud róla így is), hogy Tesóm leánykáját, D.-t felvették a Fazekas Gimibe (Budapest), ugyanúgy az Apáczaiba is. Szinte maximális ponttal. Az a ritka kegy illette meg, hogy választhatott, melyik gimibe óhajt majd ősztől járni. És ő az Apáczai mellett döntött, a humános osztályról van szó, kvázi elutasítva a Fazekast. Csúcsszuper a csaj! Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy mindez másfél év nagyon kemény munkájának az eredménye, nem adták ingyen. Még úgy sem, hogy kiemelkedők között is kiemelkedő a képessége. Szóval van eddig egy Corvinus-os "onoka" (Tibi unokahuga)és most egy Apáczais....magas a mérce.
 
Majdnem ugyanennyire örültem egyébként tegnap annak is, hogy délután a porta előtt elrongyolva a suliban, hallani véltem Zalánt köszönni!!!!! Ó, jeeeeeeeeeeeeee. Nem zseniális a gyerek?  Este agybe és főbe dicsértük. Két évesen ugyan még simán köszönt Réka óvónénijeinek (Kókolom)....de azóta volt némi üzemszünet a köszönés témájában. Lassan beindulnak a dolgok, talán. Persze újabban rendszeressé vált, hogy nem akar oviból hazajönni, annyira jól érzi magát. Tegnap ordítva tettük meg az utat az ovi kijárata és a kapu között, ötre ugyanis muszáj beérni a suliba, viszont ő még maradt volna a barátaival a játszótéren. Vérzett a szívem miatta, mert szomorkodva ácsorogtak és csak kókadtan figyelték Zalánt a cimbijei is....de nem tudok mit csinálni. Öt óra az öt óra. Így is 5 percek késtünk....
 
Úgy néz ki, döntés született bennem pszichológus ügyben is, kérünk segítséget Zalán számára. Ajánlott egy ismerősöm végre egy pszichológust a nevtanban, állítólag nagyon szeretik a gyerekek. Megkönnyebbültem. Van bennem pár álmatlan éjszaka emiatt....No erről majd még írok, csak vége az ebédszünetemnek és nyaggatnak.....