A folytköv.-ről

Az elmúlt néhány hétben nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna eszembe az óvoda. Pontosabban a kérdés, hogy legyen ovi a nyári szünetig hátralevő két hónapban vagy ne legyen? Amikor Réka lebetegedett, azt gondoltam baromi határozottan, hogy ne legyen. Amikor Zalánnak alig tudtam lehúzni a lázát és napokig csak anyatejen tengődött az ártatlan, még erősebben megfogalmazódott bennem, hogy nem akarom látni az ovit (a vírus- és bacilusgazdát) ebben a tanévben, esetleg a kerítésen túlról, ahogy a játszótérre tartva elsétálunk előle. Úgy éreztem, elegem van, befejeztük....És ahogy ezt megfogalmaztam magamban, meg is könnyebbültem...egy időre. 

Aztán felvetettem Apának, hogy mit szólna hozzá, ha csak ősszel folytatná Réci az ovit....Nem is szeret járni, nem is igen tanul semmit, nem is sok van hátra, hátha ősszel már nem is ide járunk.... Tibi nem értett egyet az ovifeladással, szerinte Rékának egy baja van az ovival, hogy én, azaz az anyja nem járok oda, nem vagyok oszlopos tagja a Katica csoportnak...Erre pedig csak az az orvosság, ha leánykánk igenis jár oviba, mert csak úgy szerez barátokat, ha ott van. Ha pedig barátokat szerez, egycsapásra megszereti az óvodát. Ha nem jár, nem lesznek barátai és az életben be nem illeszkedik. Hoppá! Új impulzusként ért ez a felfogás, ami egyébként Tiborom saját élettapasztalatán nyugodott, el is gondolkodtam rajta....

Aztán mégis úgy véltem, hogy mit számít már ez a nyolc hétnyi ovi, igenis legyünk együtt hármasban minél többet, amíg lehet. Ovi ellenes lobbimnak Apánál jó alapot adott, hogy ahogy teltek itthon a hetek Rékával, nem tudtam nem észrevenni, hogy a folyamatos hisztizést valahol elhagyta a lány. Újra szót lehet vele érteni, értelmére hatni, ha kell....és ha valami mégsem úgy alakulna, ahogy ő szeretné, nem hempergőzik meg a porban és ordít, mint a fába szorult féreg, hanem át lehet vele beszélni a kérdést és együtt megoldást találhatunk mindenre. Valamelyest visszakaptam hát az én régi Rékámat. Hurrá....És hogy ez megtörténhetett, bizonyosan köze van annak, hogy az ovit hanyagoltuk az utóbbi hetekben. 

Most tehát valahogy az következhetne, hogy meghoztam a naaagy döntést, Récit idén már nem látja a Nyitnikék ovi....de nem ez jön. Ma reggel szépen felöltöztünk, megreggeliztünk és átsétáltunk az oviba. Ott Rékámnak örültek a katicák, nagyok, kicsik egyaránt. Récim motorra pattanva lelkesen a kapuhoz kísért, vidáman integetett utánam, majd Marcival a sarkában eltűnt az udvar forgatagában. 

Szóval újra ovis a csaj, legalábbis a következő nyavalyáig. Hogy végülis miért döntöttem az ovi mellett, nem igen tudnám most itt értelmesen leírni. Azt hiszem, az utóbbi napok játszóterezése során tapasztaltak nyomtak legtöbbet a latba. Réka szomorúan konstatálta, valahányszor üresen találtuk kedvenc játszóterünket, nem volt sokáig kedve egyedül ingázni hinta és csúszda között. Máskor úgy szomjazott a gyerektársaságra, hogy addig mentünk, míg nem találtunk egy zsivalyos játszóteret, tele gyerekekkel...Olyasmi is kicsúszott a száján, hogy hiányzik neki Marci és Zsolti (mindig csak a pasik, beste kölke!!) és ha az ovit emlegettem, nem ellenkezett, sőt, úgy nyilatkozott, hogy szeretne újra járni....bár ott ugye nincs tévé és így JimJam sem, ami komoly negatívum Réci szemében. :)

Most a csoport az anyák napi ünnepségre készül (reggel meglestem a próba utolsó pillanatait). Azt ugyan még nem tudni, pontosan mikor is lesz az oviban az anyák napja, mert az óvónénik jövő héten valami iszonyú fontos Ellenőrzést kapnak "fentről", szóval anyák napja helyett inkább erre készülnek (el sem tudom képzelni, hogy hogyan és miképpen lehet erre felkészülni....) Mindenesetre van némi átmeneti kizökkenő az örökös "szabad játék"-ból, verseket, dalokat tanulnak, talán még valami ajándékot is alkotnak....Szemem rajta lesz napról napra a lánykán, de nem hiszem, hogy Rékám rosszul érezné magát az oviban abban a kemény 3 órában, amit ott tölt...

Szeretném úgy zárni majd ezt az óvodai félévet, évet, hogy az nem volt hiábavaló. Rékám barátokat is szerzett, nem csak ronda bacikat és vírusokat; jól érezte magát (legalább olykor), sikerélmények érték és már tudja nagy vonalakban, milyen is az élet egy óvodában.
Hogy vidámabban menjen oviba, mint ahogy hazajön onnan....nos arra talán még várni kell egy keveset, tán egy félévnyit is....