2016. július 16., szombat

Sziasztok!



Nagyon virágos napon volt pénteken, ugyanis eljöttem egy hét szabadságra!!! Nem mintha problémám lenne a munkahelyemmel, mert gyakorlatilag NINCS (na jó, a fizetésem lehetne magasabb, de egyelőre ez még nem téma, hiszen új ember vagyok) és fáradtnak sem érzem magam. Ennek ellenére boldogan tekertem haza, mint Rúzsa Magdi valamelyik klippjében, asszem az áprilisosban. Csak rajtam nem ruha volt és szokás szerint maxi gázzal száguldottam négyes sebességben, nem csak úúúgy ábrándosan, de egyébként a fíling ugyanolyan napsugaras volt. Hiszen végre együtt lehetünk megint, mi négyen, bő egy héten át, éjjel és nappal. Hát nem nagyszerű? Olyannyira, hogy még laptopot is magamhoz vettem (nem is tudom, mikor nyitottam ki utoljára), hogy mindezt megírjam. 

Nagyon érdekes fejlemény/változás, hogy meglepő módon tudok a munkámra figyelni úgy, hogy közben gyakoratilag egyáltalán nem gondolok a gyerekekre. Olykor 8 és 16 óra között eszembe sem jutnak. Vagy legalábbis nem annyira, hogy kizökkennék a munkából. Ez 1 éve, pláne 3 éve elképzelhetetlennek tűnt és nem is voltam rá képes. Valahogy furán hangzik, akár megbotránkoztatónak, mármint, hogy fütyülök rájuk. Ám lássuk be, az ember nem ugyanolyan teljesítményre képes, ha a fele agya vagy éppen az egész valahol egészen máshol jár.  Az más kérdés, hogy én magam is szentségtörésnek véltem, hogy valaha odáig süllyedek, hogy a gyerekeket otthon hagyom és nem csak fizikálisan, hanem gondolatban is. De tény, hogy lehetséges, ahogy nőnek és az ember annak a biztos tudatában van, hogy jó helyen vannak és bizonyára remek napjuk van, nos hát, tud másra is figyelni. És ez jó. Jó, mert sokkal kevesebbet hibázom, mint az előző munkahelyemen. Általában, ha hibázom is, arról vagy nem tehetek vagy magam veszem észre és ez jelentős önbizalmat ad. 

Ez is valamilyen szinten egy újabb lépcső. Van otthon az ember, aztán vissza a munkába nyakig, az egy nagy lépés.  Nekem meg volt egy közbülső lépcsőfok is, ami talán nem figyel ott mindenkinél, de én átéltem, amikor még FÉLIG (agyilag) otthon vagy, bár már munkaviszonyban. Aztán munkája válogatja, gondolom, hogy mennyire kényszerül rá az ember a komolyabb koncentrációra no és élethelyzet kérdése is, mert ha probléma van a suliban, oviban, a gyerekek körül, azt bizonyosan nehezebb is otthon hagyni....Azon is sok múlik, hogy az ember szeresse, amit csinál, kellően izgalmas és eseménydús legyen. Nos ebben nálunk nincs hiány egyelőre. 

Egyébként most könnyű is nekem, mert vakáció van, így nem agyal az ember tagozatos problémákon, iskolaválasztáson, idióta óvónőkön, elszúrt témazáró dolgozatokon vagy éppen versenyeredményeken. Milyen finom is ez a nyár, mennyivel könnyebb most!  

No hát erről akartam írni, meg arról, hogy Réka cicának újabban hatalmas lett a szája. Nyávog, vinnyog, felháborodik és csapkod, ha valami nem tetszik neki. Olyan, mint egy kiskamasz, de én nem szeretem ezt ráhúzni 7-9 éves gyerekekre, mert szerintem ez nem olyan még, mint a kiskamaszoknál lesz, illetve ők nem azok. Nem és nem. Ennek ellenére lehet, hogy tagadásban vagyok, mert kezd az agyamra menni mindaz, amit produkál, nevezetesen, hogy mindenfajta irányítást a fenti reakciókkal nyugtáz, még véletlenül sem mondaná, hogy rendben, anya. Bezzeg az ajtót be tudja csapni, hogy csak úgy zúg. Mi ment most félre, kérdem én tűnődőn? Fogalmam sincs. 

Eddig azért kellett hozzá türelem, mert voltak bizonyos "bogarai", gyenge pontjai, melyeket megnyomva jött a hiszti. De legalább ezeket lehetett kezelni és ilyenformában elkerülni.De a szemforgatás, "jajjanyázás", szájhúzogatás, vállvonogatás (erről az ofő leszoktatta a suliban, itthon nem tudta, lehet, ide költöztetem egy időre) az egyelőre sokkal rosszabb és még több türelem kell hozzá,mint a hisztikhez, pedig nekem már ahhoz sem volt.  

Ilyenkor érzem magam tökéletesen idióta és inkompetens anyának, hogy fogalmam sincs, mihez lehetne ezzel kezdeni, túl azon, hogy türelmes vagyok és igyekszem csöndesen reagálni, higgadtan magyarázni és nem tarkón csapni egy péklapáttal, mert hát az meg hová vezetne? Igazából sehová. Lehet, átolvasom azt a kommunikációs könyvet, amit pár éve kaptam, azt a Mesélj úgy hogy érdekelje, hallgast úgy hogy ....na valami ilyesmi. Meg újfent, sokadszorra felkötöm a gatyám.....:)

UI: Ja és természetesen volt rajtam ruha pénteken, ahogy tekertem haza a melóból, félreérthetően írtam. Olyan RUHA ruha szoknyát...na azt nem viseltem, hanem nadrág-blúz kombót.