Oviról újra

Valahogy úgy jártunk az ovival is, mint annak idején a szobatisztasággal. Réka két éves volt, amikor valahol Mikulás és Karácsony kozott félúton majdnem szobatiszta lett. Csak kozbejottek az ünnepek, a nagy családi osszeroffenések, ide-oda szaladomok, valamint túl nyűgos és terhes voltam ahhoz, hogy kitartsak....Maradt hát Réka pelenkában pár hónapig még, hogy aztán egy másik ünnep, a Húsvét elhozza nekünk egyik napról a másikra szinte a szoba- és ágytisztaságot.


Az óvodába is majdnem beszokott Réka, kozel volt a nagy áttorés, amikor leterítette a  HF, azaz a hányós-fosós hasmenéses nemtoménmi....Most kedden, két hét kihagyás után kezdtük újra a beszoktatást. Sejtettem, hogy Réka nem fog kicsattanni a boldogságtól az óvoda puszta említésére sem. Ebben igazam volt. A nehézségek már ott megmutatkoztak, hogy Rékám, szegény báránykám alig akart hétfő éjjel elaludni. Nyoszorgott és kérlelt, hogy ugye holnap nem kell neki oviba mennie....ugye nem? ....

Ahogy másnap reggel elszántan toltam a babakocsit az óvoda felé, Réka fogta a kezem és úgy hullottak a konnyei, mint a záporeső. Időnként meg-megálltunk az otperces úton, egyrészt, hogy letoroljem a konnyeit, mielőtt azok ráfagynak az arcocskájára, másrészt, hogy valahogy megvigasztaljam. Esélytelen volt az ügy. Csak guggoltam előtte a fagyos utcán, tanácstalanul,, figyeltem a szemét és próbáltam kiokosodni a helyzeten. Az óvodába érve már zokogott. A nyakamba kapaszkodott és kérte, hogy vigyem haza...

M. óvónénit találtuk  délelőttosként a csoportszobában és ezúttal segítségemre volt, beszélt Rékámhoz, csalogatta játszani, próbálta elterelni a figyelmét ezzel és azzal. Beletelt nagyjából negyed órába, de sikerült úgy elkoszonnom Rékától, hogy az nem vetette utánam magát sírva-ordítva. Ahogy a csukott ajtó előtt álltam, és befelé füleltem, nem hallottam mást, csak ahogy egy sereg gyerkőc játszik onfeledten.

Másnap, mintha forgatókonyvben lett volna rogzítve minden, az események ismételték egymást.    Éjszaka ugyan jobban aludtunk, de Rékám nem várta meg, hogy kilépjünk a kapun, már itthon rákezdte az egerek itatását. Elpanaszolta, amit már sokszor, hogy ő itthon szeretne maradni, nem akar óvodába járni, nézni akarja a mesét /JIMJAM/ és egyébként is, még olyan korán van, ő bizony álmos....Feszkó szintemet fokozta, hogy egyszer csak Zalánom is úgy gondolhatta, a buliból kár lenne kimaradni, végigordította az oltozkodés teljes procedúráját. A saját hangom sem hallottam attól, ahogy a  csemetéim hangot adtak ilyen vagy olyan témájú tiltakozásuknak...

Úgy tűnt, mire kiléptünk az utcára, Rékának elfogytak a konnyei, aminek némi perverzitással,  titkon orültem. Csak panaszosan nyoszorgott, mint egy erejét vesztett, sérült madárka... azt viszont szünet nélkül. Úgyhogy így is nyomorult egy érzés volt oviba vinni őt. 


Azonban délután jott a lélek- és anyaszív vidító újság az óvónénitől, hogy Réka csodajól eljátszott egész nap. Ahogy már kedden is. Egy konnyet sem ejtett, az orrát sem lógatta. Hallatja csodaszép gyongyoző kacaját, jó étvággyal ebéd, szóval elvan, mint a befőtt.  Ennek orültem nagyon. Egyetlen pici gubanc - vélte az óvónő - hogy Réka egyiküket sem fogadja el, sem az óvónőket, sem a dadust. A gyerekekkel jól eljátszik és kommunikál, de a felnőttekkel egyáltalán nem. Segítséget nem kér, vigasztalásra nem tart igényt, a társaságukat sem keresi, egyszerűen levegőnek nézi őket, leszámítva azt, ha megkérik valamire....Mindezt az óvónő nem szokványosnak vélte, a beszokás alatt nem így szoktak viselkedni a gyerekek.


Ezen elgondolkodtam ott nyomban, hogy vajon nem mond e ez el valamit az óvónőkről is?Hiszen kettőn áll a vásár, nem feltétlenül Réka és az ő egyébként elragadó személyisége okolható azért, mert a felnőttektől elfordul. Ha csak arra az általam ismert két példára gondolok /vécére erőszakkal ültetés, Kisbárányka elkobzásának kilátásba helyezése, ha Réka nem hagyja abba a sírást/ amelyekről tudomásom van Réka eddigi 3 hetes ovis pályafutása során....Hát talán bennem sem lángolna forró szerelem az óvónők iránt....Annak ellenére, hogy egyik óvónő sem gonosz boszorkány, ahogy telik az idő, egyre nyitottabbak és bőbeszédűbbek...És egyre tobb jót mondanak Rékáról is.


A csütortok és a péntek további pozitív fejleményeket hozott, egyik nap sem sírt az elbúcsúzáskor a leányka, bár három kor búcsúpuszit is lekent nekem és Zalánnak egyaránt, ma pedig néhány méterrel előttem baktatva úgymond sietett az óvodába vidáman. Úgy tűnik tehát, hogy a mélyponton túl vagyunk, talán most már beszokik az oviba Réka. 


Ami újabb dilemmát vet fel, erősít fel nálam: Mi legyen az óvodai átjelentkezéssel? Legyen, ne legyen? Mi legyen?