Pénteken Moza napló üzenetet kaptam (elektronikus naplónk van, másmilyen már nincs), hogy Réka matek TZ-je négyes lett. Eléggé elcsodálkoztam, pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy ez biztos csak valami félreértés lehet. Este hazahozta a dolgozatát, amit áttanulmányozva először kétségbeestem, aztán elszomorodtam, majd felment bennem a pumpa. Csak néhány hibát emelnék ki:
- 5x7 nála 60......Nem is értem….. Innestől fogva persze az egész számolás rossz és ment a feladat a levesbe.
- egyik részfeladatban nem figyelt oda, hogy százasra kell kerekíteni, így itt bukott rögtön négy pontot. Hopp, itt el is szállt az ötös.
- Szöveges feladatban ki kellett számolni az alsós és felsős gyerekek számát. Frankón kijött, hogy 819. Ezt egy részfeladatban kerekíteni kellett tízesre, úgyhogy a szöveges válaszba beírta, hogy 820….Egy pont mínusz.
- Két pitiáner mértékegységváltást is elrontott.....nem folytatom. Szóval kész voltam teljesen. Mintha nem is Réka dolgozata lett volna.
Hétvégén elemezgettem az okokat, sokra nem jutottam. Talán csak hogy ő sem gép, meg nem is zseni csodagyerek, becsúszhat ez és az. Anyukám egyből mondta, hogy azonnal vegyük ki vívásról és furulyáról is, mert ott van az eb elhantolva. Nem bírja a gyerek. Ezen múlna? Ha igen, inkább legyen pár négyessel több az ellenőrzőben (a virtuálisban), mint ha a vívásban és furulyázásban lelt örömét elhagyja. Legalábbis én így gondolom. A másik, hogy úgy tűnik pusztán a házi elkészítése nem elég az ötös matek TZ-hez így harmadikban, hozzáteszem, hogy ezzel a tanárnővel, ebből az anyagból, mert novemberben még elég volt..... Persze lehet, hogy ez is tévút, hiszen nem azért rontotta el, mert nem tanultunk, az 5x7-re különösen nincs magyarázat....Én sokkal többet nem akarok foglalkozni az anyaggal. A verseny matek egy másik téma, amit nagyon szeret.
Vasárnap reggel, amikor még mindenki aludt, én meg nem tudtam, mert arra ébredtem, hogy csikar a hasam kiosontam a konyhába és bedagasztottam egy adag fánkot. Már olyan régóta csorgott utána a nyálam. Mire kivasaltam egy adag ruhát, meg is kelt, lehetett szaggatni, pihentetni, sütni…..Majd folytattam a vasalást. Délután olyan hiányérzetem volt. Emlékeztem, hogy készítettem fánkot, el is mosogattam utána, meg minden, de hová lett??? Úgy megettük, hogy nyoma sem maradt. Legközelebb 70 dkg lisztből fogom készíteni, fél kiló az semmi ezek szerint. Az jutott eszembe, hogy anyósom, amikor még készített fánkot, hozzá sem fogott, ha nem volt otthon két kiló liszt…..Ő is milyen finomat sütött! Kár, hogy már nem szokott. hű, még most is számban van az íze…….
Szóval a félévnek itt a vége, még egyetlen német dolgozat eredményre várunk, az sem TZ. Csütörtökön és pénteken nálunk nincs iskola, mert szombaton felvételit írnak a nyolcadikosok és ezt a két napot ki szokták adni az egész iskolának előtte. Nem rendesek? Mini szünet. Az más tészta, hogy természetesen én nem tudok kivenni szabit (pedig legalább a pénteket olyan jóóó lett volna), úgyhogy Réka valószínűleg Apával lesz az irodában vagy mamánál kinn….Zalán sem maradhat ki a jóból, Tibi megszavazta, hogy mivel úgy sem tudná elvonszolni oviba, ha Réka itthon van, hát neki is szünet lesz az oviból. Hát mit mondjak, fél lába már kilót az oviból, bár a másik lába meg még nincs benn a suliban…..
Egyébként annyit nosztalgiáztam mostanában, hogy 10 évvel ezelőtt hol jártam, mit csináltam...Hiszen a 2007 az az év, amikor Réka megszületett. Januárban váltottam orvost, arra nagyon emlékszem (nőgyógyászt) és tele voltam reménnyel, hogy hamarosan én is várandós leszek. Olyan fura visszagondolni....10 éve már ebben a lakásban laktunk, ahol most és 2007 elejére komplett lesz és készen állt....
Épp az imént távozott egy vevő jelölt....Hát érdekes emberek vannak. Megjegyzéseik:
- Ú, itt még fa a WC deszka (úgy beszélt, mintha WC deszka alapján választana lakást. Illetve hangsúlyából ítélve szerinte a WC deszka egyidős a lakással...Grrr...
- Milyen régi rádió! - NEM a lakás tartozéka
- És itt mosnak? - ezt azzal kapcsolatban kérdezte, hogy a kamrában kapott helyet a mosógép a hűtő szomszédságában. Itt már olyan kedvem lett volna mondani, hogy nem bakker, azt elintézem a mosogatóban. Főleg a férjem zoknijait és gatyáit sikálom ott.
- mustrálták a fürdőszoba polcot kozmetikum ügyben - Grrrr.....
Persze nem fogják megvenni, mert lapostető van és azt 10 éve újították fel, úgyhogy biztos holnap be fog ázni.
Más téma, kihasználom ha már gép elé kerültem. :)
Zalántól elvettem a tabletet, Rékától pedig a telefonját. A telefont csak akkor kapja meg, ha szükség lesz arra, hogy elérjen bennünket, elérjük őt. Zalán úgy rákattant valami falu építő csodajátékra, hogy egyszerűen hozzánőtt a keze. Ha elvettük tőle, jött a hiszti, a kunyerálás és a sírás-rívás, amihez nekem - sajnos - nincs idegrendszerem. Úgyhogy tablet eldugva.
Ez a hét valahogy nagyon lassan telik....Holnap még csak szerda. Általában csütörtök délután szokott felcsillanni a szemem, olykor, jobb napokon már csütörtök reggel is. Hát meglátjuk. Az biztos, hogy hétvégén moziba készülünk, megint szeretnék adni egy próbát a fánknak, mert bár ízre közel volt a tökélyhez, NEM VOLT SZALAGJA, csak mutatóban. Ez pedig meglehetősen bosszant. :)
Lassan indulok Rékáért edzésre.