Istenem, de jó volt ez a hét itthon! Úgy kellett, mint egy falat kenyér. Mindig mindenre volt idő (vagy ha nem, hát az biztosan nem is lehetett olyan fontos) és ez akkora különbséget jelent a mindennapok zűrzavarában, hogy el nem lehet mondani. Holnap vége azért a jóvilágnak, egyetlen napra, mert hétfőn szabin leszek most már egész évben. JUHUHHHHÚ! Ez is eljött végre.
Egyébként a hétvégén sem tervezek nagy rohanást, a nagytakarítás javarészt készenvan. A hálóban kellene még ablakot és függönyt mosni, de az nem olyan nagy meló. Ja és az ágyak alatt is alaposan fel kell törölni....áh, ne is menjünk bele, mert még eszembe jut, mennyi minden dolgom lesz a jövő héten is, hehe.
Begyúrtam a mézeskalácsot...szidtam magam, mert nekem mindig jobb és jobb recept kell, nem bírok a véremmel. Viszont az ismeretlen recept és a digi mérlegem kótyagossága eléggé elbizonytalanított. Nem tudom, milyen lesz a végeredmény. Akinek van atombiztos, puha mézeskalács recije, átdobná nekem e-mail-en (popianyu@gmail.com) Köszönöm! Remélem, nem tettem tönkre másfél kilónyi alapanyagot . A recept egyébként Limaráé, tehát biztosan jó, csak hát az a mérleg és hogy billegett húsz deka ide vagy oda....
Reggel 2 kerek órát ültünk a gyerekorvosnál. Voltam olyan idióta, hogy nem telefonáltam a doktornőnek, hogy nekünk csak igazolás kellene, mikorra sétálunk át? Neeem, mi odabaktattunk zárásra, mint mindig és azt találtuk, hogy 3-5 kisbeteg helyett 20 hányós-torokfájós nyavalyás emberke kóválygott a rendelőben....Nosza félre húzódtunk az egyik kis mellékhelyiségbe, de persze a gázok szabad áramlása témaköre előjött valamikori, ősidők ezelőtti fizika óráról....szóval csak remélni tudom, hogy két nyavalya után zsinórban nem szedünk össze egy harmadikat zsinórban.....
Itthon Zalán mindenáron hóembert akart építeni, végül sikerült neki összehozni egy 20 centiset. Minden áron egy ugyanekkora répát próbált a koponyájába fúrni (mármint a hóembernek). Eléggé kudarcra volt ítélve, de egész sokáig nem adta fel. Ebéd után kicsit dolgoztam, hehe, aztán fél ötre mentünk Rékával vívni.
Kimondhatatlan jól esett, hogy tudtam időt tölteni a gyerekekkel, játszani, beszélgetni, csak úgy gyönyörködni bennük és magamba szívni az illatukat. Köszönet a home office-ért (majdnem azt írtam, homo office....) A tennivalók kényelmes (bár tempós) lekövetésére azért a hétköznapokban nagyon kevés idő van. Újfent arra jöttem rá, hogy a maxra tekert boldogság full time job mellett nincs meg. Mondhat bárki amit akar, NEKEM csak valami csökkentett üzemmódban funkcionálhat. Már ha egyáltalán aktuális, ugye. Teljes életem csak akkor van, ha nem dolgozom. Sajnos ez az igazság. Egyelőre. Amíg a gyerekek ekkorák, addig biztosan. Persze fel nem mondanék, eszembe sem jut, nem is igazán tehetném meg. Sőt, a munkámat is szeretem. Egyszerűen túl sok minden zsúfolodik 24 óra, kb. 30 órára való tennivaló....Ennyi, együtt kell vele élni, amíg nem nyerek a lottón. Amin nem is játszom.
Hm, fincsi mézeskalács illatú a kezem. Csak nem lesz olyan rossz az a mézes......
Délután vívó háziversenyre mentünk a szakosztályhoz. Csak játék, semmi különös és bár volt eredményhirdetés, mindenki ugyanazt az érmet kapta. Amikor láttam, hogy a korosztályából alig jött el valaki, inkább nagyobbak voltak, elgondolkodtam, hogy talán jobb lett volna otthon maradni. Viszont egész profi cuccot állítottak ki az edzők, tiszta olimpiai körülményeket rittyentettek, vívóruha, bekötött találatjelző, digitális kijelző, összesen 4 vadiúj pást....Végül 3 másik kislánnyal egy csoportba sorolták Rékát, ahogy láttam, kor alapján. Ebből az egyik kislány 5-6 éve vív, ő szét is vert mindenkit. Egyre csak támadott és szúr, szúr és szúrt. Aztán már nem is támadott, csak szúrt. :) Sikerként éltem meg, hogy betalált ellene Réka. Végül egy harmadik kislány ellen két pontja is volt (ötnél volt győzelem), de aztán amaz fordított és nyert. Réka először volt életében bekötve. Nem gondoltam, hogy voltak vérmes reményeim. Persze a padról nem könnyű ezt végignézni, én, mint anya, duplán éreztem minden találatot....De hát ebből is tanulunk, ez is tapasztalat és élmény. Amikor a 6 éve vívó kislány megverte, könnyes szemmel csüccsent le mellém a padra. Megdicsértem, hogy milyen ügyes volt és hogy szép volt az a találat kiszorított helyzetben. Azt motyogta, hogy fogalma sincs, hogyan talált be, véletlen volt. Láttam, hogy küzd a könnyeivel, úgyhogy egy kicsit hagytam, hogy megnyugodjon....majd amikor legközelebb felé fordultam a mondandómmal, láttam, hogy összeszedte magát. Fajin csaj. Én biztos ordítottam volna ekkora koromban, mint egy szamár, hogy mindenki megvert, brühühüüüüü és áááááá! Ide sem jövök soha többet. Kaptak pólót, érmet, vívós kis füzekét és mire eredmény-hirdetésre került a sor, már szélesen vigyorgott és ugrándozott, mint egy kiscsikó. Mind mindig.
Következő buli a karácsonyi koncert a zeneiskolában, kedden. De addig még annyi minden fog történni....
Egyébként a hétvégén sem tervezek nagy rohanást, a nagytakarítás javarészt készenvan. A hálóban kellene még ablakot és függönyt mosni, de az nem olyan nagy meló. Ja és az ágyak alatt is alaposan fel kell törölni....áh, ne is menjünk bele, mert még eszembe jut, mennyi minden dolgom lesz a jövő héten is, hehe.
Begyúrtam a mézeskalácsot...szidtam magam, mert nekem mindig jobb és jobb recept kell, nem bírok a véremmel. Viszont az ismeretlen recept és a digi mérlegem kótyagossága eléggé elbizonytalanított. Nem tudom, milyen lesz a végeredmény. Akinek van atombiztos, puha mézeskalács recije, átdobná nekem e-mail-en (popianyu@gmail.com) Köszönöm! Remélem, nem tettem tönkre másfél kilónyi alapanyagot . A recept egyébként Limaráé, tehát biztosan jó, csak hát az a mérleg és hogy billegett húsz deka ide vagy oda....
Reggel 2 kerek órát ültünk a gyerekorvosnál. Voltam olyan idióta, hogy nem telefonáltam a doktornőnek, hogy nekünk csak igazolás kellene, mikorra sétálunk át? Neeem, mi odabaktattunk zárásra, mint mindig és azt találtuk, hogy 3-5 kisbeteg helyett 20 hányós-torokfájós nyavalyás emberke kóválygott a rendelőben....Nosza félre húzódtunk az egyik kis mellékhelyiségbe, de persze a gázok szabad áramlása témaköre előjött valamikori, ősidők ezelőtti fizika óráról....szóval csak remélni tudom, hogy két nyavalya után zsinórban nem szedünk össze egy harmadikat zsinórban.....
Itthon Zalán mindenáron hóembert akart építeni, végül sikerült neki összehozni egy 20 centiset. Minden áron egy ugyanekkora répát próbált a koponyájába fúrni (mármint a hóembernek). Eléggé kudarcra volt ítélve, de egész sokáig nem adta fel. Ebéd után kicsit dolgoztam, hehe, aztán fél ötre mentünk Rékával vívni.
Kimondhatatlan jól esett, hogy tudtam időt tölteni a gyerekekkel, játszani, beszélgetni, csak úgy gyönyörködni bennük és magamba szívni az illatukat. Köszönet a home office-ért (majdnem azt írtam, homo office....) A tennivalók kényelmes (bár tempós) lekövetésére azért a hétköznapokban nagyon kevés idő van. Újfent arra jöttem rá, hogy a maxra tekert boldogság full time job mellett nincs meg. Mondhat bárki amit akar, NEKEM csak valami csökkentett üzemmódban funkcionálhat. Már ha egyáltalán aktuális, ugye. Teljes életem csak akkor van, ha nem dolgozom. Sajnos ez az igazság. Egyelőre. Amíg a gyerekek ekkorák, addig biztosan. Persze fel nem mondanék, eszembe sem jut, nem is igazán tehetném meg. Sőt, a munkámat is szeretem. Egyszerűen túl sok minden zsúfolodik 24 óra, kb. 30 órára való tennivaló....Ennyi, együtt kell vele élni, amíg nem nyerek a lottón. Amin nem is játszom.
Hm, fincsi mézeskalács illatú a kezem. Csak nem lesz olyan rossz az a mézes......
Délután vívó háziversenyre mentünk a szakosztályhoz. Csak játék, semmi különös és bár volt eredményhirdetés, mindenki ugyanazt az érmet kapta. Amikor láttam, hogy a korosztályából alig jött el valaki, inkább nagyobbak voltak, elgondolkodtam, hogy talán jobb lett volna otthon maradni. Viszont egész profi cuccot állítottak ki az edzők, tiszta olimpiai körülményeket rittyentettek, vívóruha, bekötött találatjelző, digitális kijelző, összesen 4 vadiúj pást....Végül 3 másik kislánnyal egy csoportba sorolták Rékát, ahogy láttam, kor alapján. Ebből az egyik kislány 5-6 éve vív, ő szét is vert mindenkit. Egyre csak támadott és szúr, szúr és szúrt. Aztán már nem is támadott, csak szúrt. :) Sikerként éltem meg, hogy betalált ellene Réka. Végül egy harmadik kislány ellen két pontja is volt (ötnél volt győzelem), de aztán amaz fordított és nyert. Réka először volt életében bekötve. Nem gondoltam, hogy voltak vérmes reményeim. Persze a padról nem könnyű ezt végignézni, én, mint anya, duplán éreztem minden találatot....De hát ebből is tanulunk, ez is tapasztalat és élmény. Amikor a 6 éve vívó kislány megverte, könnyes szemmel csüccsent le mellém a padra. Megdicsértem, hogy milyen ügyes volt és hogy szép volt az a találat kiszorított helyzetben. Azt motyogta, hogy fogalma sincs, hogyan talált be, véletlen volt. Láttam, hogy küzd a könnyeivel, úgyhogy egy kicsit hagytam, hogy megnyugodjon....majd amikor legközelebb felé fordultam a mondandómmal, láttam, hogy összeszedte magát. Fajin csaj. Én biztos ordítottam volna ekkora koromban, mint egy szamár, hogy mindenki megvert, brühühüüüüü és áááááá! Ide sem jövök soha többet. Kaptak pólót, érmet, vívós kis füzekét és mire eredmény-hirdetésre került a sor, már szélesen vigyorgott és ugrándozott, mint egy kiscsikó. Mind mindig.
Következő buli a karácsonyi koncert a zeneiskolában, kedden. De addig még annyi minden fog történni....
