Névnapos

És hogy a lényegről is megemlékezzek, ne csak konyhai bénázásomról írjak novellákat:

BOLDOG NÉVNAPOT, RÉKÁM!

Amikor tortát sütök...2. rész

Egész gyorsan megtaláltam az ideális receptet egy blogon. Nem afféle szakácskönyv stílusban követte le a torta elkészültét, hanem szépen apránként, lépésről lépésre, apró trükköket, tippeket is megosztva az ártatlan tortára vágyókkal. Ez tetszett nagyon. Az sem riasztott vissza, hogy némely kommentelők a receptet követve kudarcot vallottak a kivitelezéssel, úgy gondoltam, biztosan elpuskáztak valamit, esetleg nem követték betűre, betűre az utasításokat, úgy kell nekik!

Réka névnapja november 10-én van minden évben, idén ez csütörtökre esett, vagyis szerdán el kellett készítenem a tortát, hogy másnap, az ízében már összeérett finomságot csak díszíteni kelljen. Ahogy Zalán fél 11 felé álomra hajtotta a fejét, teketória nélkül, azonnal a konyhába rontottam receptestül. Először a tésztán volt a sor. Kimértem a hozzávalókat és némi aggodalommal vettem észre, hogy jobban izgulok az átlagnál, például kétszer is lemértem a barnacukrot, hogy annyi e amennyi. Nagyon igyekeztem, hogy sikerüljön minden.

Habot vertem, majd tojássárgáját kavartam nagyjából 11 (!) percen át a robotgéppel - Zalán két zárt ajtón keresztül nem zavartatta magát, aminek örültem - végül összeöntöttem, amit kell, kevertem, kavartam, előkaptam a tortaformát és beleöntöttem a kulimászt. Ekkor jutott eszembe, hogy az oké, hogy a kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt vágtam ki, de mi lesz a torta oldalával? Azzal semmit nem csináltam. Most már mindegy volt, úgyhogy para-felhőket elhessegetve, betoltam a sütőbe a tortát. Több dolgom nem akadt, mint buzgón imádkozni, hogy a tészta sütőpor nélkül is elég magasra emelkedjen ahhoz, hogy majd egyszer három tortalapot tudjak nyiszálni belőle.

Amíg sült - és erre volt összesen 35 perce - elkészítettem a meggypudingnak nevezett izé-bizét. Anyósom meggybefőttje valami isteni finom, pedig egész közönséges és frissen szedve ehetetlenül savanyú meggyből készíti többnyire, a kecske bizton elmekegné magát tőle. Levet forraltam, keményítőt hozzá, fahéjat, meggyet, rotty, rotty és rotty és máris hagyhattam kihűlni. Közben sűrűn pislogtam a tésztámra, hogy emelkedik e már, mit művel odabenn.....Jött felfelé a szentem, az igaz, de erősen púposodott a közepe, mintha egy domb emelkedne ki belőle. Ez rossz hír volt...mindegy. 25 perc után résnyire kitámasztott ajtóval további 10 percig sütöttem a tésztát, majd lezártam a sütőt és megvártam, míg langyos lesz odabenn. 

Ahogy ehhez is elérkeztünk, konstatáltam, hogy a tortám mégsem lett púpos, hurrá! Megkerestem hát a varródobozom. A torta vízszinten irányú háromba vágása egyike volt számomra a mission impossible dolgoknak a tortakészítés kapcsán, ám a receptet megalkotó bloggerina társamnak volt egy tippje: cérna. Vagy fogselyem, de azt elvetettem, féltem, hogy amíg matatok a tortával, a mentol valahogy a tortába kerül és akkor elő is áll a totális katasztrófa. Maradt tehát a cérna. Anyukám legvékonyabb fajta, fehér hímzőcérnájára csaptam le és már inaltam is vele a konyhába.

Óvatosan leszereltem a tortáról a kapcsot és szemügyre vettem a tortát. "Hm, nem lett lapos, könnyedén háromba lehet majd vágni." - gondoltam nagy örömmel, nyugtázva, hogy itt torta már biztosan lesz, kérdés, hogy mivel töltöm és hogyan díszítem. A "könnyedén" szót aztán átgondoltam némileg az elkövetkezendő percekben. A cérna egyáltalán nem akarta "vinni" az én kakaós tésztámat. Illetve az első réteg még viszonylag könnyen ment. Késsel megadtam a cérnának az útirányt, pici vájatott metszettem a tésztába, a cérnának már csak szántania kellett volna a tésztát, de nem igen tette. Végül - jópár enyhébb szitokszót és közepes fokú önostorozást végrehajtva - mégis sikerült, előttem pihent a három tésztalap finom langyosan. 

Vetettem az órára egy kósza pillantást, Zalán minden pillanatban felébredhetett. De már nem hagyhattam félbe a tortát, a lehűlt zselés meggyes cuccot fel kellett vinni a tortára mielőtt megdermedt volna. Belegondoltam, milyen lenne folytatni a torta elkészítését egy éber, nagyon kíváncsi és minden lében kanál Zalánnal, füleltem egyet (csönd volt) és határozottan nyúltam a tejszínhez és a robotgéphez. Nem volt idő késlekedni. Elvileg nem volt más dolgom, mint a tejszínt pikkpakk felverni, gyorsan a meggyes anyagot és a tejszínhabot a tortába tölteni és kész. Mi az nekem? Max. negyed óra.

A tejszínnel, a felvernivalóval azonban még SOHA nem jártam sikerrel. Nem tudom, ezt miért nem vettem számításba, amikor a feketeerdő torta mellett döntöttem, de tény, hogy eszembe jutott a verés KÖZBEN. A dolog nem akart összejönni. A négy decinyi tejszín folyékony maradt, akármit csináltam vele. Pedig azt hittem, mindent elkövettem. Hűtött tejszínt használtam, adtam hozzá vaníliát, a végén cukrot, ízre rendben is volt, de a hab állagot nagy bánatomra meg sem közelítette. Vertem tovább, elszántan, enyhén dühösen....vertem, hogy majd csak hab lesz az istenadtából, csak kitartás dolga az egész. Közben a mikrosütő és környéke, a szörpös üveg és a gyümölcstál finom pöttyös lett, fehér pöttyös. Azon eltűnődtem, hogy hogy a bánatba kell felverni a tejszínt, hogy ne ússzon abban az egész konyha, máris felelevenítvén kezdő háziasszony mivoltomat, mikor egy alkalommal a zuhanyfülkébe menekültem a nagy tálnyi tejszínnel és robotgépemmel, későn ráébredve, hogy sehol egy konnektor....Hát azon az estén sem ettünk gesztenyepürét. Másnap vettem "spray" formátumú, műanyag ízű tejszínhabot és ímmel-ámmal, elfogyott azon püré....

Ahogy visszazökkentem a jelenbe, ijedten vettem észre, hogy túrósodik a tejszínem. "Atya világ, vajat köpültem???" - kiálthattam volna fel, ha kellőképpen képben vagyok, de nem voltam ott. Csak később, az internet csodálatos világát tejszínfelverés ügyben böngészvén akadtam rá a fontos infóra, hogy a tejszín túlbuzgó verése hová is vezet....Kész voltam, mint a matekházi. 

Folytköv.

Amikor tortát sütök...1. rész

...annak valami jeles alkalomnak kell lennie, semmiképpen nem egy sima hétköznapnak. Tavaly, fáradt szánakozással pislogva Tiborom születésnapjára sütött tortámra, mely pont úgy nézett ki, mintha gyermeki kezek állították volna össze.....vagy már némileg hozzá is fogtak a szétrombolásához....Szóval megfogadtam, hogy ezentúl elmélyedek a tortakészítés és -díszítés rejtelmeiben. Ennek eredményeképpen azóta, tehát tavaly november óta nem sütöttem egyetlen árva, ici-pici, aprócska tortát sem. Pedig lett volna alkalom bőven. Réka szülinapja előtt az utolsó pillanatban beijedtem és mégis a cukrászdából rendeltük a méreg drága (vérnyomásemelő szinten az) tortát. Mellesleg finom volt...oké....

Szóval megbuktam saját magam előtt is, mert annyi, de annyi alkalom lett volna gyakorolni, tapasztalatokat gyűjteni, kudarcokból okulni, hogy aztán idén a két nagy napon, Férjuram és Leánykám szülinapján diadallal előrukkoljak valami olyasmivel, amitől eláll a lélegzetük is (az örömtől).... Vagy ha a realitások talaján mozgok, legalább egy átlagos külsejű és ehető tortát alkothatnék, mindenki megelégedésére. Most nyakamon az ünnepdömping (gyakorlatilag Zalánt és az unokatesókat nem számítva MINDENKI szülinapos lesz hamarosan....) és itt állok én rutin és ötlet híján. Szomorú, de semmivel sem lettem ügyesebb torta alkotó, mint tavaly ilyenkor voltam. És akkor nem is voltam ügyes....

Ennek ellenére volt akkora arcom, (azaz volt bennem annyi elszántság és lelkesedés) hogy kitaláltam, Réka névnapjára sütök egy tortát. Meg is magyaráztam magamnak, hogy ez lesz a bemelegítés, ha nem sikerül, sebaj, majd legközelebb. Vitt a buzgalom, kutattam a receptek között, bányáztam és szorgosan gyűjtögettem....míg egy napon, kb. 10 nappal Réka névnapja előtt, félresöpörtem és töröltem mindet. Merthogy egyik pillanatról a másikra megszállt az Isteni ihlet, hogy aszonygya: "Melyik torta is Réka kedvence?" - A feketeerdő torta. - válaszoltam magamnak. Akkor azt kell sütni! És a választásom meglelvén elégedetten hátra is dőltem, mint aki jól végezte a dolgát.

Folytköv.