Múlt héten így fakadt ki Zalán: Anya, jegyezd meg, ne vegyél nekem könyveket! Ne vegyél könyveket! A szavai tőőőrként hatoltak a szívembe, hosszú, hegyes tőrök voltak, annak ellenére, hogy aztán nagyon jól elmolyolt a labirintusos könyvvel és egy másik iskola előkészítős füzet is a fogára való volt. Na ez utóbbival kissé mellé lőttem, mert a feladatokat hallva Zalán felháborodott, hogy milyen könnyűek, de azért az a képleírásos feladat nem olyan egyszerű. Egész mondatokat összeszedni egy képről.....Állítólag még elsősöknél is probléma szokott lenni. Tény, ami tény, nem szoktam olvasni. Nem tudom, mikor tudnék egyelőre. Hazaesem ötre, lecke, főzés, a szokásos mókuskerék, fél 10-kor, de legkésőbb fél 11-kor pedig villanyoltás. Az igaz, hogy lefekvés előtt olvashatnék, de akkor inkább Tibivel szoktunk eszmecserét folytatni, ha már végre látjuk egymást. Össze kellene szedni magam....
Egyébként nem annyira a könyvvel volt baja, mint olyannal, mérges volt, mert nem legót vettem neki, azért mondta, hogy könyv nem kell és valahol le kellett eresztenie a mérgét. Néha döbbenetes, mennyire hasonlít a természete az enyémre...hm....Azt gondoltam korábban, hogy ezt majd tudom kezelni, mármint a hasonlóságot, de egyáltalán nem olyan egyszerű, ahogy azt Móricka, vagyis, én, mint jámbor anya elképzeli. Mert ő tart valahol és én is valahol, közöttünk ott van 34 év, szóval hiába ugyanolyan, mégsem vagyunk egy hullámhosszon. De legalább megértem, mi megy benne végbe...Többnyire.
Ma rendeltem ebédszünetben 3 lábbelit magamnak. Szezon végi leárazás keretében és mert szükségem van rájuk. Csak amikor a bank felé baktattam ma délután, akkor világosodtam meg, hogy mit tettem. Hiába adták jóval olcsóbban a cipőket, csizmákat, akkor sem volt ingyen. Mi lesz, ha mégsem jó a méret? Ismerem a márkákat és a méretezést, de mégis. Olykor előfordul, hogy úgy rendelek meg dolgokat, csak mert féláron vannak vagy jelentősen olcsóbban, hogy azt higgadt fejjel nem tenném. Veszélyes dolog ez az online kereskedelem. Éppen ezen morfondíroztam, amikor nyitottam volna be kenyérért a kisboltba, ámde leltár miatt zárva. Mentem tovább az ovi felé, mint egy robot, be a kapun, rutinosan kikerültem egy mini futóbiciklis leánykát - elvileg oviból jött kifelé, de erősen méreten aluli volt - mire képzeletben a homlokomra csaptam, hogy kedd van, vagyis Nevtan, vagyis Zalán ebéd után a Nevtan vendége volt. Azon nyomban sarkon fordultam, már majdnem az ovi bejáratánál - mondom, kapun belül - és mint aki így is tervezte, tartottam a kapu felé. Aki látott, biztos gondolta, hogy ne ez sem normális szegényke.....Rémes, milyen az agyam, az tény.
Délelőtt jártam a Moza naplóban. Olyan szép jegyei vannak eddig Rékának, csupa ötös, klassz gyönyörködni benne. Csak el ne kiabáljam! Tegnap futólag beszéltem az osztályfőnökkel, benevezte valami kifejtős matek versenyre. Túlzottan nem örültem neki, mert szerintem ő nem kifejezetten erős matekból. Könnyedén ötös, nem azt mondom, de versenyre? Nehogy csalódás érje a kis nyuszikámat. Így is mondta tegnap, hogy fél Zrínyitől (ami ugye pénteken esedékes)....Elmondtam neki párszor, hogy szerencsére semmi nem múlik rajta, nem jegyre megy, szóval a rosszul sikerül, akkor sincs semmi. Ezen a héten már nem tudunk többet készülni rá, úgyhogy megint ott tartok, mint tavaly, hogy erre igazából folyamatosan lehetne tanulni és készülni...és még akkor sem biztos, hogy azt mondanám, hogy na fel vagyunk készülve.
Az időbeosztás, a feladatok megértése, na az egy külön kategória, ahogy az önellenőrzés is. Rékánál meg pláne. Múltkor volt egy ELSŐ feladat, amit képes volt elrontani. Amikor én olvastam fel neki a feladatot, akkor kapott észbe, hogy jaaa, akkor nem is az a megoldás. Szóval így minek versenyezni, kérdezem én. Ugyanakkor meg ez is valamiféle rutin, nem? Ha soha nem járna versenyre, hogy írna felvételit nyolcadikban, milyen gyakorlattal és rutinnal?
Ez most nem ehhez a témához kapcsolódik, csak most jutott eszembe, valamelyik nap botrány volt a suliban, az egyik elsős apuka a tanterem ajtajában szóban inzultálta a tanítónénit. Konkrétan leku....vázta és megfenyegette, hogy kinyírja még a családját is. Az nem számított, hogy jelen vannak gyerekek is, más szülők. Nagyon megsajnáltam a tanítónénit, mert egyáltalán nem ezt érdemli. Igazából egyik tanár sem érdemel ilyet....habár...nekem most volt egy jelöltem, akinek nagyon jót tenne, ha valaki beolvasna neki és helyre rakná, hol is van a világban. Természetesen nem ilyen alpári módon, de szeretnék egy órára az igazgató bőrébe bújni ( most úgyis sítáborban van) és elbeszélgetni ezzel a tanárnővel illetve intelmeket fogalmaznék meg neki a jövőre nézve. Hogyan lehet és szabad a gyerekekkel bánni, beszélni. Mert tisztelet a kivételnek, egyesek nem nagyon vannak alapvető viselkedési szabályokkal tisztába.
Kicsit csapongó lettem, de legalább le tudtam írni mindent, amit akartam. Megyek is ,mert a vacsora nem főzi meg magát....
