Hogy állok a kebelbarátnőkkel? Elég szomorúan. Az egyik nemrégiben kisbabát hozott a világra. (Őt szerettem talán a legjobban mind közül….) A facebook-ról tudtam meg, hogy várandós. Divatos mostanában a kismama fotózás és tényleg gyönyörű képek születtek…csak hát jó lett volna tudna a hírt hamarabb is. Nem kellene, hogy ennyire fájjon, mert már hamarabb nem akart rólam tudni és évekig marcangoltam magam, hogy mért, mégsem jöttem rá az okokra....
Az angliai időkben legeslegjobb barátnőm akkor lépett le, amikor megszületett Réka. El sem jött megnézni. Születése után két hónappal iwiw-en (akkor még volt olyan) írt egy sort, hogy gratulál....Hidegen, mint a jégcsap….Megértettem picit, mert neki nincsen saját csemetéje. Egyszer aztán - már facebook vizein evezve - szembejött velem egy fotó az általános iskolai legjobb barátnőjével, ahogy abszolút boldogságban dajkálja annak a kislányát….Csak az enyém fáj neki, csak rólam nem akart tudni. Világos.
A harmadikkal egy városban lakunk, gimiben ő volt a legjobb barátnőm. Később ugyan kopott a kapcsolat, de legalább nem szakadt meg….Legalábbis eddig. Nagyon vágyik egy második gyerkőcre, remélem, még összejön nekik ,bár talán valahol már feladták, nem is tudom. Ha én kezdeményezek, válaszol, mesél, de vannak kételyeim, hogy én magam, a lelkemről nem is beszélve, érdekelné. Magától sosem ír rám, vagy legalábbis ritkán, hogy hogy vagy, öreglány?
A negyedik – főiskolai barátőm – külföldön dolgozik, a karriere nagyon szép, bejárja a világot, sokat utazik és ahogy látom, jól érzi magát a bőrében. Legalábbis remekül néz ki. Hogy az ő lelkéből mennyit oszt meg velem, nem tudom, merthogy külföldön él és pont múlt héten írta, hogy szeptemberig nem tudunk találkozni. Azt nem mertem megkérdezni, hogy most akkor nem is jön haza addig vagy csak rám nincs ideje…..
Pedig nekem hiányoznak a barátaim, kivel beszéljem ki a dolgaimat? Itt van négy remek ember és mindet elveszítettem, de minimum négyből kettőt. Persze anyukámmal sok mindent meg lehet beszélni és itt van Tibi is...de a barátnő az így is barátnő. Természetes, hogy a barátságok idővel elhalnak? Nem hiszem. Értem én, hogy az idő kevés, nekem is bőven be van osztva, de az embernek akkor is szüksége van a barátaira. Tibi szerint ez szentimentális női duma, mert az embernek ott van felnőtt emberként a családja, a munkája és ez pont elég felelősség, a haveri viszonyokat ápolni ugyan kinek van ideje? Én is nézzek szembe a valósággal, talán negyedévente lenne egy hétvége estém rájuk, az meg nulla. Nem tudom, a mai világban, amikor van viber és skype, facebook és messanger ezer módja lenne a kapcsolattartásnak....
Szomorú dolog ez. Nem is először írok róla, tudom én, rájöttem. Nem múlt el a probléma. Jó oldala a dolgoknak, hogy van nagyon sok jó ismerősöm. Ebből kevéssel tudnék leülni egy jegeskávéra a nyári forróságban, de akad közülük. Aztán hátha ha nagyobbak lesznek a gyerekek és kisebb a rohanás, talán a barátok is előkerülnek és lesz időnk egymásra. Már ha lesz érdeklődés. Anélkül nehéz. Reméljük a legjobbakat!
