Biztos rám szakadt az unalom a tanév végéhez közeledvén, mert tegnap nekiestem Zalán szobájában a tapétának. Két falról leszaggattam, még egy hátra van és az ablak alatti beurgóban. Ott, ahol közös a fal a cserépkályhával (mármint a túloldalon van a cserépkályha), ott kicsit lekapta a ragasztó a glettet, de nem vészes. Réka sikítófrászt kapott, ezért az ő szobája még csaknem érintetlen. Pont azért sikított, mert az ajtó körül leszedtem ott is a tapétát. Egész klassz dolog tapétát tépkedni. Valahogy nem tudja megállni az ember. Vagy csak megbolondultam a 2018-19-es tanévben. Amit sajnálnék, mert még egyik gyerekem sem járta ki a 8 osztályt sem...
Munkámban persze segített Zalán és Tibi is, úgyhogy remekül haladtunk. Ma reggel, rögtön ébredés után rögtön nekiestünk a lépcsőház tapétájának. 3-4 bazinagy zsák lett tele vele. Egész klasszul lejött, most fehér a fal. Eddig olyan ronda sárgás-szürkés volt. Dió nem tudta, hogy mi lelt bennünket, folyton belefeküdt a tapéta halomba.
Most folynak a tárgyalások a falak színét illetően. Zalán vadul ragaszkodik a kékhez a saját szobájában, Rékának mindegy, ő új bútorokra hajt. Ami azt illeti, a gyerekek szobájában tényleg lehetne színes a fal, úgyis szinte csak aludni járnak oda. Habár Réka egyre több időt tölt a szobájában, hm....Tiborom azonban ragaszkodik a fehérhez, merthogy a gyerekek folyton összefogdossák a falat, vagy éppen összelépkedik, elég meglepő módon nálunk ez is probléma és hát nem győzi bejavítani az ujjlenyomatocskákat és foltokat. A kutyáról még nem is beszéltem, aki olykor egy-egy légy után felugrik a falra.
A hajtvány jól sikerült, de Réka szerint kétszer akkora, mint lennie kellene. Azért csak elfogy....
Hogy mikor jönnek a festők, még nem tudjuk, de legalább készen állunk. Vagy hát még nem egészen, Réka szobáját ki kell még rámolni.
