Lebukik a házak mögött a nap, lassan sötétedni fog, a levegő is lehűlt. Pont ezért Hanna mamája egyszer csak így fordul Rékához a játszótéren:
- Mikor szoktatok hazamenni? Lassan indulnunk kellene haza....
- Hát....majd ha felkelt a Hold. - vágja rá Réka.
Pedig az igazság az, hogy a sötétség kergetett minket haza mindig a játszótérről, csakis az, nyáron is, ősszel is....
***
Réka táncolni szeretne. Zalán nem.
- Nincs itthon Apa, úgyhogy veled kell táncolnom. - érvel Réka. Zalán nem akarja érteni. Vagy tényleg nem érti. Valamelyik. Zalán ellenáll, de Réka nem adja fel.
Kicsit később.
- Táncoljunk már, amíg szól a zene!
Még később.
- Látod...vége lett....- konyul le Réka
***
Réka Zalán arcát simogatja.
- Olyan selymes arcocskája van... - mondja elragadtatással.
- Neked is az van. - jegyzem meg.
- Hát...nekem már nem annyira.
Igen, mert vészesen öregszik.
***
Apa "Mekis" kaját hoz egyik este. Réka öröme határtalan. Elégedetten, csendben falatozunk a nappali asztalát körülülve. Réka egyszer csak megtöri a csöndet:
- Ebben van ám üvegszilánk is. - bök a kólás itókás pohárra.
Egy röpke másodpercre vagy kettőre megáll a szánkban a falat, aztán megkönnyebbülünk, mert beugrik, hogy a jégkockákra gondolt.
***
Réka: "Anya, ez a filc kámforos?.....Vagyis alkoholos???
***
Réka a vécén ül Apa irodájában. Hallom, ahogy elmélkedik magában a csukott ajtó mögött.
- Hűűű....van ott egy repedés a vécén....Vagy az egy hajszál?? Ha odanyúlok és felveszem, akkor az egy hajszál. Ha nem, akkor repedés.
***
Reggeli "Így öltözködünk mi" - a finom verzió, amikor nincs is hiszti. Olykor (vagy gyakran?) ettől is égnek áll a hajam.
- Rózsás bugyit akarok, rózsásat, az nem jóóó, rózsás kell!!! - Mire rájöttem, hogy melyik bugyi is a rózsás és melyik nem, nem két napba telt.
- Dórás trikót kérek, csak Dórásaaaat. Nem kell elefántos, sem hercegnős, sem kiscicás. Dórás kell!! - Külön mák, hogy nem egy darab ilyen van.
- Az a blúz nyakas, nyakaaas, nem szeretem! - Garbót ért nyakas alatt, olyasmit nem vesz fel.
- Hosszú ujjú nem kell, melegem lesz, rövid ujjút kérek. Nem, nem fogok megfagyniii....
- Nadrágot nem veszek fel, szoknyát szeretnék, nekem szoknya kell! Nem, nincs hideg odakinn, meleg van. Melegem van, szoknya kell! Nincs ősz, nyár van, nyááár....
- Kabátot?? Nem veszek, nem és nem.
- Azt a sapkát nem teszem fel. Azt sem. Azt sem. Azt sem. Azt sem. Hol van a gyöngyös? Mosásban? Azt akaroooom!!!! Szárad? Nem is vizes. Nem vizes. Nem igaz. Nem vizes.
Stb stb stb....
***
Réka betér a konyhába, elhalad a friss kakás pelenkát tartalmazó kuka mellett és felkiált:
- Megdöglök, olyan büdös itt valami!
***
Este 9 óra van.
- Réka, irány az ágyikó, ideje lefeküdni!
- Miért, a kismutató a kilencesen van??? - kérdezi végtelen gyanakvással a hangjában.
Ott volt.
***
Új késkészlet áll rendelkezésemre a konyhai munkálatokhoz. Nem volt nehéz megjósolni, bár engem így is meglepett, hogy először a jobb kezemen vágtam el az ujjam, másnap a balon. Ez utóbbinál ordítottam egy embereset. Na jó, "állatosat". Olyan "az sem érdekel, ha mindenki hallja" félét, nem annyira a fájdalom miatt, hanem mert éreztem, hogy mély a seb. Vérzett is, nem akart elállni. És amiért mindezt leírom: Érdekesnek találtam kis családom reakcióját a fentiekre:
Zalán: Hát....ő nem mondott semmit, de azt halkan mondta.
Apa: Ne óbégass má' (a pontos igére bevallom, nem emlékszem), összeszalad a ház!
Réka: Juj, anya, nagyon fáj? Nagyon vérzik??
Még a ragtapaszt is előkereste nekem a fiókból.
***
- Mikor szoktatok hazamenni? Lassan indulnunk kellene haza....
- Hát....majd ha felkelt a Hold. - vágja rá Réka.
Pedig az igazság az, hogy a sötétség kergetett minket haza mindig a játszótérről, csakis az, nyáron is, ősszel is....
***
Réka táncolni szeretne. Zalán nem.
- Nincs itthon Apa, úgyhogy veled kell táncolnom. - érvel Réka. Zalán nem akarja érteni. Vagy tényleg nem érti. Valamelyik. Zalán ellenáll, de Réka nem adja fel.
Kicsit később.
- Táncoljunk már, amíg szól a zene!
Még később.
- Látod...vége lett....- konyul le Réka
***
Réka Zalán arcát simogatja.
- Olyan selymes arcocskája van... - mondja elragadtatással.
- Neked is az van. - jegyzem meg.
- Hát...nekem már nem annyira.
Igen, mert vészesen öregszik.
***
Apa "Mekis" kaját hoz egyik este. Réka öröme határtalan. Elégedetten, csendben falatozunk a nappali asztalát körülülve. Réka egyszer csak megtöri a csöndet:
- Ebben van ám üvegszilánk is. - bök a kólás itókás pohárra.
Egy röpke másodpercre vagy kettőre megáll a szánkban a falat, aztán megkönnyebbülünk, mert beugrik, hogy a jégkockákra gondolt.
***
Réka: "Anya, ez a filc kámforos?.....Vagyis alkoholos???
***
Réka a vécén ül Apa irodájában. Hallom, ahogy elmélkedik magában a csukott ajtó mögött.
- Hűűű....van ott egy repedés a vécén....Vagy az egy hajszál?? Ha odanyúlok és felveszem, akkor az egy hajszál. Ha nem, akkor repedés.
***
Reggeli "Így öltözködünk mi" - a finom verzió, amikor nincs is hiszti. Olykor (vagy gyakran?) ettől is égnek áll a hajam.
- Rózsás bugyit akarok, rózsásat, az nem jóóó, rózsás kell!!! - Mire rájöttem, hogy melyik bugyi is a rózsás és melyik nem, nem két napba telt.
- Dórás trikót kérek, csak Dórásaaaat. Nem kell elefántos, sem hercegnős, sem kiscicás. Dórás kell!! - Külön mák, hogy nem egy darab ilyen van.
- Az a blúz nyakas, nyakaaas, nem szeretem! - Garbót ért nyakas alatt, olyasmit nem vesz fel.
- Hosszú ujjú nem kell, melegem lesz, rövid ujjút kérek. Nem, nem fogok megfagyniii....
- Nadrágot nem veszek fel, szoknyát szeretnék, nekem szoknya kell! Nem, nincs hideg odakinn, meleg van. Melegem van, szoknya kell! Nincs ősz, nyár van, nyááár....
- Kabátot?? Nem veszek, nem és nem.
- Azt a sapkát nem teszem fel. Azt sem. Azt sem. Azt sem. Azt sem. Hol van a gyöngyös? Mosásban? Azt akaroooom!!!! Szárad? Nem is vizes. Nem vizes. Nem igaz. Nem vizes.
Stb stb stb....
***
Réka betér a konyhába, elhalad a friss kakás pelenkát tartalmazó kuka mellett és felkiált:
- Megdöglök, olyan büdös itt valami!
***
Este 9 óra van.
- Réka, irány az ágyikó, ideje lefeküdni!
- Miért, a kismutató a kilencesen van??? - kérdezi végtelen gyanakvással a hangjában.
Ott volt.
***
Új késkészlet áll rendelkezésemre a konyhai munkálatokhoz. Nem volt nehéz megjósolni, bár engem így is meglepett, hogy először a jobb kezemen vágtam el az ujjam, másnap a balon. Ez utóbbinál ordítottam egy embereset. Na jó, "állatosat". Olyan "az sem érdekel, ha mindenki hallja" félét, nem annyira a fájdalom miatt, hanem mert éreztem, hogy mély a seb. Vérzett is, nem akart elállni. És amiért mindezt leírom: Érdekesnek találtam kis családom reakcióját a fentiekre:
Zalán: Hát....ő nem mondott semmit, de azt halkan mondta.
Apa: Ne óbégass má' (a pontos igére bevallom, nem emlékszem), összeszalad a ház!
Réka: Juj, anya, nagyon fáj? Nagyon vérzik??
Még a ragtapaszt is előkereste nekem a fiókból.
***
