2012. október 31., szerda

Réka mondta - 47. rész


Egy olyasmi, amit már több gyerkőc szájából hallottam, de azért leírom.

- Anya, ki az a hajléktalan?
- Akinek nincs otthona, szívem.
- ....De akkor ki az a hajlékony????
- Mondjuk, te! -  már vigyorgott teli szájjal a huncut.

***

- Réka, tiszta az a cicanadrág??? - kérdezem egy reggel kritikus szemmel mérlegelve leánykám "outfit"-jét.
- Persze, harmadik napja tiszta...- vágta rá Réka nagy büszkén.

***

Egy este lelkesen feláll a legó halom kellős közepén.
- Ha nagy leszek, építész leszek. És tök jó házakat fogok tervezni!!
- De jó lesz! - felelek én.
- Á, nem.... - teszi hozzá némi habozás után. - Inkább anyuka leszek, mint te. - jön a szokásos korrekció.

***

Gyógyszertárban. Az asszisztens megkérdezi, hány évesnek kérem a gyógyszert. Rávágom, hogy öt. Megkapom, amit kérek, fizetek, beáll némi csönd, mire megszólal mögöttem Okoska. 
- Miért mondtad, hogy öt éves vagyok? Nem is igaz. Még csak négy éves vagyok. DECEMBERBEN leszek öt.

***

Játszótéren rászólok, hogy ballagjon vissza, mert a padon felejtette a kisvödrét. Ordítva tiltakozik.
- Mert mindent nekem kell csinálni. Mindig mindent nekem kell csinálni. Miért én menjek vissza??? Miért??? Menj vissza te! - hangereje és előadásmódja olyan erejű, hogy egy kerékpárral arra járó néni leugrik a bicójáról a sanyarú sorsú lányka láttán. Aztán megcsóválja fejét és mosolyogva folytatja útját. Réka pedig újra mellém ér vödröstül és elcsendesedve.

***

Már ott tartunk, hogy memory-ban nagyon össze kell szednem magam, ha nyerni akarok vele szemben. Pedig már 24 kártyával játszunk, tehát 12 párral. Egy alkalommal megver 11:1-re. 
- Okos vagy, meg kell hagyni. - dicsérem meg.
- Hihi,....igen. Okos vagyok. Szerencsére. - ismeri el. 
Nem volt a hangsúlyában semmi önteltség vagy túlzott büszkeség. Csak őszinteség és öröm.


Újabb cidris

Aki annak idején követte a Popinaplót és nagyon-nagyon éles a memóriája, az emlékezhet, hogy a 2 éves Réka is "látott" szellemet a hálószobába egy éjjel. Ha nem, az sem gond, de linket most nincs türelmem csatolni a kérdéses bejegyzéshez. A lényeg, hogy Réka annó egy idős nénit vélt érzékelni, aki sapkában ücsörgött valamelyik sarokban, aztán egyszer csak elment. Miután Apa nagy legyintések és prüszkölések közepette kivágtatott a vécére. Elijesztette szegény nénit...Hasonló dolog történt néhány napja Zalánnal is. Egyik este fura arckifejezéssel somfordált be a nappaliba. 

- Mi a baj? - kérdeztem tőle.
- Ott volt egy....egy...
- Micsoda? 
- Szellem. 
- Szellem???
- Igen. Kék volt.
- És merre ment?
- A WC-be. - (biztos ott a "kapu".)
- És mit mondott?
- Hát...hát... 
- Mit válaszoltál neki?
- Hogy "hesss...hesss"
- Anya hol volt ekkor?
- Hát itt. - mutat a nappali felé.
- Fiú volt vagy lány?
- Bácsi.

Hogy mit látott, mit nem....ki tudja. 

Az előző tulaj, az egyetlen, egy idős néni volt, aki azóta elhunyt az idősek otthonában közel a kilencvenedik szülinapjához. A férje valamikor katonatiszt volt, talán pilóta vagy ejtőernyős, sajnos már nem emlékszem. 30 éve meghalt, legalább. 

2012. október 30., kedd

Friss, ropogós para

Újabban azt vettem észre, hogy Zalán dadog. Említettem ezt Tibinek, legyintett, hogy ő ilyet nem vett észre, dehogyis.....Nem nagyon győzködtem, gondoltam, ez amolyan "majd az idő megoldja" téma, kár az érvekért. Majd két nap múlva közölte: Tényleg dadog a gyerek.... 

Google haverhez fordultam iránymutatásért. A jó hír, hogy 2-5 éves kor között élettani a dadogás. Oka, hogy a gyermek még lassabban tudja kifejezni magát, mint ahogy gondolkodik. A rossz, hogy a "maradandó" dadogás első tünetei is pont 2-3 év kor között jelentkeznek először. 

Most arra igyekszem rájönni, kielemezni, hogy pontosan mikor is dadog. Az biztos, hogy csakis (?) - kutatómunka folyamatban) mondat elején, illetve megszólaláskor. Általában harmadik-negyedik nekifutásra jut túl a mondandója első hangján. Példa. "Eeez nem mese! "- így, három e betűvel, szünet nélkül, hogy egy friss példát említsek. Mondjuk, abba sem vagyok biztos, hogy ez dadogásnak számít, akkora szakértő vagyok. 

Figyelek, fülelek, aggódom, finoman szorongok.....és remélem, hogy egyszer csak majd husss...elmúlik és sose' tér vissza ez a dadogás dolog....

2012. október 29., hétfő

Dr Zalán rendel

Reggel, amikor felhúztam a konyhában a redőnyt és megláttam, hogy a szomszédos tetőket, továbbá a kertet is befedte a hó, nem is kicsit, meglepetésemben levertem az egyik orchideámat. Az éppen virágzót, ami az ablakban feszít, takaríthattam össze. Bezzeg a gyerekek visítottak a gyönyörűségtől. Alig lehetett leszedni őket az ablakból.
- De gyönyörűűű! - álmélkodott Zalán. 
Még csak tegnap kapcsoltuk be lakásszerte a fűtést, erre ma havazik? Valami időgépbe keveredtem? 

Ahogy ebédidő magasságában sűrű pelyhekben elkezdett hullani a hó és a Barney-nak is vége lett a tévében (ez fontos tényező az időzítésben), felöltöztünk, jó alaposan  (mint kiderült, túl alaposan is, mert overált azért nem igényelt az időjárás) és lesétáltunk a kertbe. Hógolyóztunk egy picit és mini hóembert építettünk. Mindezt elég gyorsan lezavarták a gyerekek, mire átázott az egyébként is olvadó hótól a kesztyűjük, újra a lakás melegébe vágytak. 

Ebéd után orvososdit játszottunk, ez az egyik kedvenc mostanában. Réka általában az istennek sem akar meggyógyulni, némi hipochonder vonásokat hordoz, legalább háromszor visszatér valamilyen panasszal, ha én rendelek. Két-három antibiotikum kúrát, injekció kúrát, mellkas röntgent és hasi uh vizsgálatot is simán bevállal, sőt élvezi. Zalán nem szeret beteg lenni, akkor van elemében, ha doktorbácsi lehet. Egy példa, hogy csinálta ma (jegyzeteltem, ahogy tudtam a nevetéstől.)


Zalán: - Szia! (nyakába akasztja a sztetoszkópot)
Én: - Szia, Doktor bácsi! Nagyon fáj a torkom.
Zalán: - Elővettem (mármint az orvosi táskát)...megvizsgállak. (sztetszkópot a combomhoz nyomja és erősen liheg) 
Én: - Mi a helyzet?
Zalán: - Háááát...
Én: - Lázam is van.
Zalán: (hozza a lázmérőt, a hónom alá dugja és erősen liheg. Majd nyög is. Meg lehet zabálni.)
Én: - Van lázam?
Zalán: - Nincs. (de rá sem pillant a lázmérőre.) Most jön a kalapács!
Én: - Kalapáááács????
Zalán: - Iden. - azzal felpattan a kanapéra mögém és jól hátba ver vele párszor.
Én: - Auuuuúúú! Minden rendben?
Zalán: - Jaaaj, majd megggyógyulsz! - simogatja meg a vállam részvéttel.
Én: - Injekciót is kapok? Milyen szuri az? - méregetem a "tűt" a kezében.
Zalán: - Banán ízű. -  milyen kár, hogy a vénámba nyomja.
Én: - És a fülem?
Zalán: - Itt van az egyik. - hajol a balhoz. Hozzá nyomja a sztetoszkópot és ismét nagyon zihál. 
Én: - Gyulladt?
Zalán: (tovább liheg) Kész! - jelenti ki végül, lehajítja a sztetoszkópot és menekülésszerűen távozik. 
Én: - Hékás és mi a bajom? - kiáltok utána.
Zalán: - Semmi!
Én: - De hát fáj a torkom. Elmenjek a patikába?
Zalán: (elgondolkodva visszatér) Nem, én megyek. - írogat valamit egy papírra. - E betű gyógyszer kell.... - azzal megint elmegy.
(eltelik kb. fél perc)
Zalán: Na, visszajöttem.
Én: - Merre jártál?
Zalán: - Elmentem a boltba gyógyszerért. (azzal egy kis bevásárló kosárból mindenféle gyógyszert önt a számba.) Narancs ízű, finom. - nyom a kezembe egy csörgőnek látszó orvosságot. 
Én: - Ettől meggyógyulok?
Zalán: - Ühüm.
Én: - Jó, akkor beveszem. - megvárja, majd kéri vissza a csörgőt.
Én: Köszönöm szépen! Máris jobban vagyok! Szia!
Zalán: Szia! 

2012. október 27., szombat

Rajzok



Ovis rajz - kastély királykisasszonyokkal


Álomház....az emeleten könnyen megtalálható Zalán szobája. Réka ablakában egy cserép virág van. A nappaliéban orchidea. Vannak még a kertben tuják, sok-sok virág....



Szeretem, ha filccel rajzol, mert azok a rajzok többnyire igen színesek és vidámak. 
Hercegnő a palotája előtt



Szintén



Rajzold le magad egy lakatlan szigeten! Az nagyon tetszett, hogy festéket és papírt vinne magával a hinta mellé. :)



Autót is szokott tervezni - a jobb felső sarokban Tibi is alkotott egyet.


Ilyenből mindenhol van 1-2 lakásszerte....oviszerte...



A mi családunk. Apa szokás szerint repked a boldogságtól mellettem.  Én - mint mindig - a lap szélén vigyorgok. Rám férne egy kis hajigazítás, tényleg....:) Zalán figurája végre nem annyira elnagyolt, mint korábban és fogják egymás kezét, szívet melengetően. Az a piros copf remélem nem a kamasz kort vetíti elő....


Réka hercegnő és udvarhölgyei 

2012. október 25., csütörtök

Zalán és a szobatisztaság

Hetek óta készülök, hogy írjak pár sort a témában, nehogy elszaladjon az idő mellettünk sugárhajtással és egyszer csak arra térek magamhoz, hogy Zalánom szobatiszta: Puff, jól lemaradtunk a roppant érdekfeszítő és izgalmas részletekről! No, nem vagyok egy túlzott derűlátással megáldott perszóna, de ez most az volt. Zalánom az elmúlt hetekben sem  szokott le a petyóról. (Ami nem baj, csak megállapítottam a tényt.)

Ugye legutóbb ott tartottunk valahol, hogy a kánikulában egy szál fütyiben szaladgáló Zalán csaknem szobatiszta lett. Azért van ott a "csaknem", mert alsógatyában és melegítőalsóban már egyáltalán nem tartotta szükségesnek, hogy a bilibe kakáljon, hogy is ne! Fel is adtam az egészet, még a bilit is kiutasítottam a nappaliból a fürdőszoba kövére. Olyan rezzenéstelen arccal pisilte össze magát, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mívelte volna.

Ekkor jött az, hogy ha pelenka volt rajta, abba végezte a dolgát, ha nem volt rajta, gyakran szaladt el mellettem a fürge gyík kisfiam, hogy: "Pisi van!" - majd büszkén hozta megmutatni a termést. Picit később a "szégyelljük-a-kakát" korszak jött, ami félig meddig még most is uralkodik. Ha gyermekem minden áron be akar bújni a szekrény mögé vagy az kis asztal alá, esetleg a gardrób sötétjébe, biztosra vehetem, hogy kaka jön. Ilyenkor nem lehet olyasmit mondani, hogy "gyere, kakáljunk a vécébe", mert ordítva a képembe vágja, hogy "NEEEEM!" A legjobb, ha magára hagyom a dolgával és ha végzett, minél kevesebb kommunikációval megszabadulunk a csomagtól. "Hüdebüdi" is így ment ki a divatból, többször besértődött rajta. Végülis teljesen igaza van, Tibire sem szoktam rányitni az ajtót nyájas mosollyal az arcomon, csak azért, hogy elmondjam neki: Hüdebüdi!

Most egy vegyes korszakhoz érkeztünk. Olykor leszedi magáról a pelenkát, hogy belebarnamacizzon a vécébe. Máskor ordítva, sírva kéri, hogy ne adjak rá pelust. Hogy aztán az önfeledt játékban egy két sikeres pisilés után a harmadik dózis pipi mindent elárasszon, amit visel. Máskor kérdem tőle, "nem kell pisilni, olyan régen voltál már vécén, te Zalán!" - Ááá, nem, nem kell! -feleli ő. Egy perc sem telik bele, pisis rajta minden deréktól lefelé. Talán pont én hoztam meg az ingert?

Találtam a szekrényben nadrágpelenkát, amit ugyanúgy le és fel lehet húzni, akár egy kisnadrágot...nem nagyon észleli a különbséget. Pelenka, pelenka. Mégis, néha látom rajta, megkönnyebbül, ha kap valamit a lábai köz, nyugodtan játszhat mindenfelé felesleges megszakítás nélkül. 

Itt tartunk, szerintem azért jól haladunk. Talán nem is kell várni jövő nyári a pelenkamentes korszakig? Meglátjuk.




2012. október 24., szerda

Harmadik házassági évforduló

"Én V.E., esküszöm az élő Istenre,  aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság  egy, örök Isten,  hogy D.T.-t,  akinek most  Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek,  vele megelégszem,  vele szentül élek,  vele tűrök, vele szenvedek,  és őt  sem egészségében,  sem betegségében,  sem boldog,  sem boldogtalan állapotában,  holtomiglan,  vagy holtáiglan,  hűtlenül el nem hagyom,  hanem egész életemben  hűséges segítőtársa leszek.  Isten engem úgy segéljen! Ámen."

Az eskünk szövege. Milyen szép! Istenem, mennyit gyakoroltam, mennyit koncentráltam, amíg el tudtam mondani anélkül, hogy elcsuklott volna a hangom és nem törtem ki zokogásban! Szerintem, most, hogy 1-2 év után először elővettem, most sem menne....

A házassági évfordulónkon ugyanarra gondolok, mint amire első találkozásunk évfordulóján, márciusban. Köszönöm, Istenem, hogy megtaláltam a párom, a másik felem, akivel boldog vagyok, akivel egész lettem, akivel családot alapíthattunk. Olyan nagy áldás ez, amiért soha nem lehetek elég hálás....



És hogy ne legyek ennyire émelyítően csöpögős, néhány emlék morzsa az esküvő szervezéséből.

1) Amikor a menüt egyeztettük az étteremmel, éppen vad hányós korszakomat éltem Zalánommal (is). Rendkívül gyorsan kialakult hát a menü, mert minél többet témáztunk sült húsok, vegyes tálak és levesek felett, nekem annál jobban rókáznom kellett. Szerintem rekord idő alatt rögzítette a rendelést a főnökúr. :)

2) Az esküvői tortából nem sikerült megennem soha 1-2 falatnál többet, amit nagyon sajnáltam. Elraktam emlékbe a szépséges torta cukordíszeit, de azok álnokul egyetlen masszává olvastak szét a konyhaszekrényben. Maradnak tehát a fotók, mint emlék. 

3) Nagyon nehezen választottam ruhát. Pedig nem mondanám magamról, hogy igazán válogatós volnék. Inkább a ruhákkal volt a gond, mind teljesen egyforma  volt és java részt  túlságosan használt az én ízlésemhez. Végül az utolsó pillanatban találtam azt a ruhát, amit végül kikölcsönöztem. Nem az igazi volt és nem voltam belé szerelmes...de megtette.

Vicces volt, ahogy "kinéztek" 1-2 szalonból a válogatás során. Egyik helyre csakis időponttal lehetett betenni az embernek a lábát, a másikban, ahol még tetszett is volna a ruci, a szalonos hölgy hideg hanghordozással közölte, hogy NINCS az én méretemben abból a ruhából. Pedig 38-as volt. Mindegy...eljöttünk.

4) Amikor a próba frizura készült a fodrászatban, szólt a leányzó, hogy ő kétszer ugyanazt a frizurát nem tudja elkészíteni. Erre fel kellett volna figyelnem, mert tényleg nem olyan lett a hajam, mint a próbán. Egyenesen szörnyű volt az eredmény! A fejem tetejére pakolt fel egy kontyot, mint valami ezer éves vénlánynak. A fru-frumat pedig oldalra fésülve lelakkozta, hogy olyan kemény lett, mint a kő. ÁÁÁÁ! És még a vőlegény is kiröhögött, amikor meglátott. Nem bőghettem, akkor a sminkemnek is annyi lett volna...nehéz volt megállni.

5) Nem számoltunk azzal, hogy a fűzős ruhát felvenni igen időigényes folyamat, így majdnem 1 óra késéssel indultunk a fotózásra. Így nem készültek képek a Verseghy parkban és a Tisza partján sem....Az utolsó pillanatig fotózott TimiFotós, így viszont a saját esküvőnket is majdnem lekéstünk, száguldottunk a városon át a polgármesteri hivatalba...szerencsére nem maradtunk le semmiről. 

6) Életem egyik legboldogabb pillanata, ahogy sétálunk a hivatal bejárati ajtaja felé hármasban (négyesben, ha Zalánt is számoljuk), a téren ott a család és barátok egy kupacban.....Mesés volt!

7) Egy héttel az esküvő előtt felhívott bennünket a lelkészné (pontosabban először anyuékat, de nem komplikálom túl a sztorit), hogy ott állnak és várnak bennünket a kapuban, elmarad az esküvő???? Azt hittem elájulok, bár éppen ültem. Kiderült, hogy elírták a dátumot és egy héttel korábbra vártak bennünket. Szerencsére egy héttel később sem jelentkezett be senki a mi időpontunkra, így megúsztam az agyvérzéssel kombinált szívinfarktust....Huhhh....És annak rendje és módja szerint, október 24-én délután öt óra magasságában Isten előtt is egybe keltünk. (Hogy Isten mit szólt hozzá, hogy a fehér ruhás ártatlan ara egy két éves kislány anyukája, plusz várandós a második poronttyal, nem tudom, de bizonyára nem rosszallotta a dolgot....) 


'56

A nagyszülők emlékére....a "büdös, zsíros kulákokéra", akiket csaknem mindenüktől megfosztottak az ötvenes évek elején, köszönhetően az őrült beszolgáltatási rendszernek. Akiket kukorica góréba költöztettek ki a saját házuk udvarára, mert szolgálati lakás kellett az új fiatal állatorvosnak. Nagypapáéra, aki a forradalmi bizottság elnökévé választották október 23-a után egy kis faluban. Nem bántott egy lelket sem, mégis évekig munkaszolgálatba hordták nagy fekete autóval, ha ünnep közeledett...



Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. 
De most sokan kérdik: mi történt? 
Ki tett itt csontból, húsból törvényt? 
És kérdik, egyre többen kérdik, 
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?..."

Márai Sándor, 1956, New York

2012. október 23., kedd

Hosszú hétvége 1.

Azt találtuk ki, hogy ezen a hétvégén semmit nem csinálunk, sehová nem megyünk. Csak ülünk itthon, mint négy dinnye a fűben (vagy éppen tök, de az nem olyan jól hangzik) és hagyjuk, hogy elteljen a nap felettünk.  Így utólag, nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen végig varázslatos volt az idő,  egyenesen hihetetlenül meleg...így megragadhattuk volna az alkalmat, talán az utolsót, hogy idén legalább egy-kettő jóízűt kiránduljunk. De mit tegyünk, ha nem ehhez volt kedvünk? Legalábbis a család felnőtt tagjainak....

Így hát maradtunk itthon. Mostam, vasaltam, teregettem szinte non stop. 
Az első napra nem nagyon emlékszem, de biztosan jó volt. Ja igen, a teraszon napoztattam a párnákat, pehelypaplanokat, ez beugrott. Másnap dokihoz vittük a kutyámat, a sántát. Az állatorvos, aki legalább 10 évvel fiatalabb nálam (bár ez egyre kevésbé újság, ahogy telnek az évek) sokkolt bennünket erősen. Mollynak most a változatosság kedvéért igen veszélyes méhgyulladása van. Szóval vagy megmarad, vagy nem....Este tízkor még patikát vadásztunk, hogy másnap melyik lesz ügyeletes....Végül lett gyógyszer, várjuk a javulást, remélem, eljön. 

Hétfőn miután vasaltam, mostam és teregettem ugyebár, illetve sütöttem egy pár tepsi cookie-t ebédre átvonultunk Tibi nővéréékhez, ahol jól bekajáltunk. Majd egy üveg tokaji késői szüretelésűnek is kitekertük a nyakát, mely elfogyasztása után egy ideig csak bámultunk ki a fejünkből, mint egy csapat jóllakott napközis. Később Réka a fürdőszobába zárkózva (ezt is megértük) élénk pink körmökre tett szert az unokatesó közreműködésével. Melyre - ha lúd, legyen kövér alapon - fehér szívecskéket is pingált szintén az unokatesó....csodálatos. Főleg, hogy ma gőzerővel homokozott, mind a tíz körmével. És nincs itthon aceton...De hiába is lenne, nincs az az erő, ami rávenné Rékát, hogy mostanában lemossa a körömlakkot. Közben ma Tibi Apu, a naív megkérdezte, hogy IGAZI körömlakkal van Réka körme kifestve???? Ő azt hitte, amolyan vízzel lemoshatóval. Én nem is tudtam eddig, hogy olyan is van.....

Ma reggel miután kimostam és kiteregettem hirtelen ötlettől vezérelve sütöttem egy kis fahéjas kalácsot a la Limara. Amit aztán a nagy memory-zásban majdnem odaégettem. Így nem istenien finom és tökéletes lett, csak egyszerűen finom....Délután kivonultunk a játszótérre. Nagyon fura volt négyesben homokozni, nem is emlékszem mikor fordult velünk ilyen elő utoljára. Talán tavaly ősszel? Aztán biciklizés után Tibi és a gyerekek elsétáltak diót szedni, ásványvizet venni, ilyesmi. Közben én a babakocsikról igyekeztem igen előnyös képeket készíteni Tibi fotómasinájával. Hiszen eladó sorba ért mindegyik járgány, nagyon is. Igyekeztem azt mantrázni magamban, hogy "ideje eladni őket, megszabadulni tőlük.... és ezt egyáltalán nem bánom, nem én, nem bizony, tramtramtrammm...." Picit sikerült. 

Mire a többiek haza értek, javában tartott az ünnepség a Kossuth téren. Zalán Ghymes zenére, szájába legalább egy dió teljes tartalmával, ülve szunnyadt el a kanapén, bosszantóan felébreszthetetlenül. Elég nehéz volt kilapátolni a szájából a péppé rágott cuccot, mondhatom. Végül nem fulladt meg, a maradékot valahogy álmában, tudattalanul bár, de lenyelte.

Szóval jól telt ez a pár nap. Holnap újra ovi...




Mr és Ms Pacuha lelógott a kertbe papucsban (bár az pont nem látszik....)


The Man I love......(one of them, anyway....)


Réku lóg a szeren....

Na itt papucs sincs rajta...szép....



2012. október 19., péntek

The PaffKata Affair- igen...már megint

Kiindulópont: 2012. május, fogadóóra, óvoda
Az óvónénik közlik velünk, hogy leánykánk "rossz társaságba keveredett", no nem, még nem bagózik a mosdóban vagy karatézza le a fiúkat, viszont Kata kebelbarátnője nagyon lehúzza Rékát, előfordul, hogy kivonja a csoport mindenféle tevékenységéből. Röviden: jobb volna, ha ezek ketten nem barátkoznának...

Reakció: komolyan nem vesszük, el nem hisszük, örülünk, hogy Rékának van barátnője, vannak barátai, örömmel látogatja az óvodát. Egyébként is tehetetlennek és fegyvertelennek érzem magam a témában, Tibi meg csak egyszerűen legyint.

A nyár PaffKata mentesen telik, Réka nem emlegeti, nem hiányolja. A Balatonnál azért nagy az összeborulás, amikor találkoznak, Réka majdnem pecsenyepirosra ég a nagy önfeledtségben.

Eljön az ősz és vele a középső csoport. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Ahogy telnek a hetek, a lányok egyre több időt töltenek együtt. Ovi után Réka Katáékhoz rándul át egy kis játékra, ahonnan alig lehet hazahozni. Ott is akar aludni (képzelem, mit gondolnak Kata szülei....vagy inkább nem is akarom elképzelni....) Olykor együtt játszótereznek, még fodrászhoz is hajlandóak egymás támogató társaságában elmenni. Nekem semmi fel nem tűnik (bár fáj, hogy délután nem haza akar indulni, hanem egyenesen a cimborához....), nem látom a rosszat a barátságukban még mindig. 

No igen, leszámítva azt, hogy Réka egyre inkább utánozza Katát. Gesztusokban, hangvételben, beszédstílusban, szokásokban....mindenben nagyjából, leszámítva az ujjszopást. És a játékokban. De ez ekkor még csak az óvónőknek szúr szemet. Peregnek a hetek és nálam egyre többször kicsapja a biztosítékot, hogy Réka helyett kaptam egy Kata2 kislányt. Őszinte leszek, baromira idegesít a nyarvogása, orrhangon-babahangon a nyivákolás. Kérdezte valaki, ez korábban Katában is idegesített? Nem, egyáltalán nem. Kata az Kata. Réka pedig Réka.

Aztán eljön a nap, amikor betelik a pohár, és úgy vélem, valamit lépnem kell. (Lehet, hogy jobban meg kellett volna fontolnom, lehiggadnom, számolni a lehetséges következményekkel, fene tudja. De akkor és ott annyira elegem volt, hogy nem néztem sem jobbra, sem balra.)

Történt ugyanis, hogy a Manó csoportot elöntő takonyáradat elől kimentettem Rékát az oviból egyik héten csütörtökön és pénteken, azaz szóltam az óvónéniknek, hogy a hátralevő két napban otthon marad a Réku. Erre Kata apukája megkérdezte, hogy vigyáznék e Katára is ebben a két napban, mivel kivételesen egyik nagymamára sem tudják hagyni a leánykájukat, betegek sem szeretnének lenni....Hát persze, szívesen vigyázok rá. - mondtam neki. Talán ennek így kellett lenni, látnom kellett (hogy ez áldás vagy átok, nem tudom eldönteni), mi az, amire azt mondta az egyik dadus az oviban, hogy "ha látnád, hogyan játszanak együtt, lehet neked is égnek állna a hajad" - vagy valami ilyesmit...

Először az lepett meg, ahogy figyeltem őket immáron otthonunkban, hogy mindig azt és úgy játszottak, ahogy és amit Kata szeretett volna. Réka igen alárendelt szerepet játszott a duójukban, amin nagyon csodálkoztam, mert nem ez a jellemző. Ha új játék felé terelte volna az irányt, Kata rendre rápirított, hogy: "Nem zavar, hogy én most ezzel játszom???!"  
Igazából hogy mit játszottak, nehéz megmondani, általában egy-egy plüssfigurával a kezükben nyarvogtak és óbégattak, állattól függően, emberi beszéd nem nagyon hagyta el a szájukat. 

Újdonság volt még, hogy engem kirekesztettek a buliból, nem osztottak nekünk lapot a játékban (Zalánnak sem), olykor sutyorogtak és vihogtak rajtunk...és még véletlenül sem fogadtak szót. Mondjuk, ez utóbbihoz Rékának egyáltalán nincs szüksége Katára, megy az neki magától is. Kicsit a kiskamasz idők jutottak eszembe...amitől persze még marha messze vagyunk. 

A második nap végére eléggé lefáradtam és nem azért, mert kettő helyett három gyerekre kellett vigyáznom....Másnap délután kértem az óvónénit, hogy ha lesz pár perce, beszélgessünk már erről a Kata-Réka ügyről. Láttam őket összezárva pár órát és elég rosszak a benyomásaim. Óvónéni - a lazábbik - elsőre azt vágta rá, hogy ő már megmondta nekem tavasszal is, hogy mi az ábra, de nem hittem el neki....Pislogtam párat, mire folytatta, hogy jól gondolom, Réka egész nap nem csinál semmit az oviban, Katával játsszák az agyzsibbasztó és bugyuta játékaikat (pl. plüssjáték levegőbe dobálása, el nem kapása, vihogás) nagyjából két éves szinten és ennyi. A dolog elég hirtelen ért és váratlanul, hiszen eddig arról volt szó, hogy Réka azért bevonható a csoport kreatív és fejlesztős és tanuló munkáiba. Óvó néni szerint idén már nem. Hogy ezt nekem miért nem mondták hetekkel korábban? Talán azt hitték, tudom én azt magamtól is és nem bánom....

Másnap reggel a másik óvónéni kapott el reggel, mondván, hogy bele van betegedve a Kata-Réka barátságba. Réka épül lefelé, Kata húzza lefelé, Kata, akinek speciális fejlesztésre van szüksége, mert egy ideje egyáltalán nem fejlődik sehová, megrekedt valahol a 2-3 éves szint között. És hogy borzasztó ez az egész, egész délután erről beszélgettek a másik óvónénivel, hogy mi lehet a megoldás.

És akkor én hallottam magam, ahogy azt mondom, kérem szépen, válasszák őket szét. Kérem, hogy ha csak lehet, minden tevékenységbe vonják be Rékát. Fura volt ezt kérni, mert ez miért nem természetes dolog? A játékközpontú óvodai neveléssel már a régi óvodában is meggyűlt a bajom. Miért normális az, hogy ha egy gyerek egész nap az ujját szopva ücsörög a szőnyegen, vagy áll az ablaknál, ezt gond nélkül megteheti? Semmi nem kötelező, semmi nem muszáj (leszámítva érdekes módon az ebéd utáni alvást, mert az bizony nem lehet elsumákolni) Ha pedig valamelyik gyerek fejlesztésre, külön foglalkozásra szorul, az a normális, hogy ezt nem kapja meg? Én mindig azt hittem, hogy az óvónői munka alapvető része a fejlesztés....az egyéni fejlesztés...Ez a Föld nevű bolygó, nem? Milyen jó, hogy a csoportban minden gyerekre szabva egyéni fejlesztési program készül. Szuperjó, büszkének kell lennünk rá. Csak az a baj, hogy mindez papírforma, nem több, néhány teleírt oldalnál. Tapasztaltam ezt már Rékánál is, hiszen hiába rajzol kiemelkedően ő és még néhány pajti a csoportból, ezzel a képességükkel nem foglalkozik soha senki. Ugyanígy a leszakadó Katával sem, legalábbis a DIFER teszt kiértékeléséig bizonyára nem...utána pedig valószínűleg megkapja a "beutalóját" a NevTan-ba....Vagy nem.

Szóval szidtam én a rendszert és az óvodákat ugyanolyan intenzitással, ahogy a bűntudat mart engem, hiszen Kata szüleivel jó kapcsolatot ápolunk és valamilyen szinten (minden szinten) árulás az, amit tettem, még ha Réka érdekében is....De vajon tényleg ez Réka érdeke? Sokszor azt gondolom, hogy igen és egy olyan lépés volt, amit értelmes szülő nem hagyott volna ki. Máskor pedig arra gondolok, hogy Rékát klasszul kifelejtettem a szép kis gondolatmenetemből. Hiába kapálózok én Kata ellen, ha ő szereti és szívesen játszik vele...

A helyzet most úgy áll, hogy megszűntek az ovi utáni közös játékok, Réka sem hétvégén, ovi után nem megy át a Katáékhoz. És a közös programokat is igyekszünk leépíteni...illetve nem kezdeményezünk olyasmit, hogy pl. menjünk együtt ugrálóvárba, játszóházba, koncertre, cirkuszba stb stb. Ezen a ponton megint kérdőjelek sűrű tömött sorban jelennek meg a szemeim előtt, hogy ezt mennyire teszem jól vagy nem jól.....Aztán arra gondolok, amikor Réka Kata2-vé változik és olyankor mindig erősebb leszek....:)

Az óvónéni szakvéleménye szerint mindent egybe vetve, no para. Réka tökös csaj, esze, mint a beretva. Ennek a barátságnak Katával pedig nincs jövője. Annyira különböző a két lány, hogy nem tudja elképzelni, hogy sokáig össze lennének nőve. Addig is Rékát igyekeznek nógatni, hogy tanuljon verseket, dalokat, kreativkodjon, ahogy a többiek, robbantják a Kata-Réka duót, ha a játékban a 3-4-5 éves színt alá mennek tartósan.....mi pedig szorítsuk minimumra azaz nullára a lányok ovin kívüli programjait. 

Egyébként meg...Réka visszafelé fejlődik?? Nemár....

Megnyugodtam, lehiggadtam,  szégyellem magam....kivárok.. igyekszem....mérgelődöm....meg ilyenek....


2012. október 17., szerda

A képzeletbeli levél

Nem tudom, mi van velem, nem tudok írni. Na nem mintha eddig koszorús költő, vagy elismert novellista lettem volna, de legalább néhány összefüggő bekezdést össze tudtam eszkábálni rosszabb napjaimon is. Most meg ülök a gép előtt és bámulom az üres "papíron" a kurzort. Villog...Pedig elkészült az ebéd, Zalán alszik, csönd van és nyugalom...és mégsem.

Kitaláltam, hogy megpróbálok egy levél formátumot, hátha az átlendít a passzív időszakomon, mert már látom, hogy önmagában a blog zárt formátuma nem oldott meg semmit (nem is csak az volt a cél, még szerencse...)

Szóval képzeletbeli levélrészlet barátnőmnek....

Szia Julcsi!


Kérdezted, mi újság Rékával, mi a helyzet az óvodában....Igazából seperc alatt visszaszokott az oviba, annak ellenére, hogy nagyon számolta MÉG mennyi van hátra a nyári szünetből. Minél több volt, annál boldogabb volt a képe. Mégis zökkenőmentes volt a váltás itthoni henyélésből oviba járásba (bár ha tanúja lennél reggel az ébresztéseknek nem tudom, hogy sírnál vagy nevetnél - vagy hívnád a gyerekvédelmet....)

Továbbra is fél 9-re járunk oviba, rosszabb napjainkon beesünk lihegve, mellbedobással 9-re. Persze mindig az utolsók között érkezünk, ha valami program van és készülnek valahová Manóék, mindig külön szólnak nekem az óvónénik, hogy leszek szives és 8-ra oviba érkezni x napon Rékástul.....Meggyőztem magam, hogy ez nem is annyira ciki, legyek boldog, hogy még nem 6-fél 7 tájban kell kiverni a kölköket az ágyból. Lesz olyan is, minél később, annál jobb!

A középső csoport többek között abban különbözik a kiscsoporttól, hogy már ovin kívüli programokat is szerveznek a gyerekeknek. Hétfőn például lovardában jártak, holnap pékségbe mennek. Száguldoztak (remélem, nem) már a Tiszán a Vízirendőrség jóvoltából és ropták a táncot a táncházban. Vettem Rékának éves bérletet bábelőadásra (500 Ft/előadás), ahová az óvoda keretében fognak átsétálni (Vasutas Művház.). 

A külső programokra busszal járnak, persze nem különjárattal, hanem rendes menetrendszerűvel...amikor ezt először meghallottam, úgy finoman égnek állt a hajam, főleg, ha a leszállásra gondoltam a célállomáson...de Réka már nagy, komoly lány...és talán olyan járatot választanak, amelyiken nincs tömegnyomor, illetve nem a csúcsidőben szállnak járgányra, amikor fél város iskolába, munkahelyre, piacra siet. De akkor is, két óvónő, a dadus + a ped. asszisztens és kb. 26 gyerek fiú-lány párokba állítva.......Hát én biztosan leizzadnék, mire visszaérünk az oviba egy-egy ilyen buli után....

Réka mesél is a kiruccanásokról (végre!) látom rajta, milyen élmény neki mindegyik. Illetve egy-egy pajti is elém áll olykor, tegnap pl. a Fehér Peti lazán odaszólt nekem a sárkányos csúszdán félig felmászva, hogyaszongya:
- Ma lovardában voltunk a Rékával. Utána meg kocsmában.
- Kocsmábaaaan???? - pislogtam, Réka rövid élménybeszámolójából ez valahogy kimaradt.
- Aha, kocsmában. Tele volt öreg és büdös emberekkel. - így a Peti, mire gyanakodtam valahogy, ne kérdezd miért, hogy tényleg betérhettek valami talponállóba??? 
- És mit ittatok?
- Narancslevet.
- Az óvónéni meg vizet. - toldotta hozzá Réka.

Most, hogy ezt így felidéztem, eszembe jutott, hogy végül nem is kérdeztem az óvó nénit, hogy mi volt ez a kocsma látogatás?? 

Az állatok világnapján a LÓ volt a téma (tavaly a KUTYA volt), így pl. egy BABA nevű pónin is lovagoltak (szegényen végigment az egész ovi, leszámítva a nagycsoportosokat....szóval kemény 8 csoport...de kapott hálánk jeléül almát és répát is a drága lovacska. Réka is megülte a pónit, ahogy a "normál méretű" lovat is a minap, szóval elgondolkodtam, jövőre talán járhatnánk lovagolni? Ha volna hozzá kedve, miért ne? Azt mondta, egyáltalán nem félt a lovon, sőőőőt..."tök jó volt ott fenn a magasban". 

Nagyjából eldőlt, hogy FitKid-re fog járni. Ez amolyan játékos torna. Eddig három órán vett részt és nagyon tetszik neki, még ha a létszám kissé megcsappant is....Angolra nem írattam be, idén nem is fontolgattam. Ráér majd, ha iskolás lesz, csak akkor elsőtől, ha lehet és "normális" óraszámban. Mivel nyelvtagozatos suliba szánom mindenképpen, ezért lesz majd ideje ott és akkor kibontakozni. :) 

Hát nagyjából így állunk. Közeleg az "ünnep özön"...azaz Réka névnap, MIkulás, Szülinap és Karácsony....A névnapi ajándékok már megvannak, néhány társasjátékot fog kapni Réka, amolyan egyszerűbbeket a Fakopáncstól, Kígyómarás, Malom...néhány pakli kártya...Jenga...Ennyi. Ja, kért télire egy pehelypaplant (mert az enyémet Zalán elorozta sajnos, azt, amit még anyuék vettek nekem boldogult lánykoromban). Lehet, mamáéktól azt kap? Átkötjük nagy piros masnival, kíváncsi lennél, örülne e neki? :))

A szülinapi zsúrnak még csak a helyszíne van meg, de semmit nem intéztem. Ti biztos rajta lesztek a  vendéglistán, remélem, ráértek december második szombatján és nehogy betegek legyetek! (Remélem, mi sem leszünk azok....na szép is lenne!) 

Egyelőre ennyit írok, legközelebb majd folytatom más témákkal.

Remélem, hamarosan találkozunk itthon vagy a játszóházban!

Puszi:

Erika

2012. október 16., kedd

Zalán locsol


Persze nem most, amikor egy hajszál választ el attól, hogy beindítsam a fűtést...1-2 hete Lidike mamánál. Mert locsolni muszáj. Akkor is, ha előző nap zivatar volt. Akkor is, ha már Réka megöntözött mindent. :)



Vizecske a bokroknak is jár...


Apa, ne fotózz!


"Szőlőt kaptam Papától, bebebeee" - ....az idei utolsó fürt jó helyre került.


A madárfürdetőbe is jut...


pAPArazzo.....hessinnen!

2012. október 14., vasárnap

OFF - avagy az emberek olykor furák. (Vagy ez csak én??)

Régi írás. Egyelőre nem jött elő az írhatnékom a barlangjából....



Játszótéren. Éppen hazafelé indulunk, szedegetem össze a homokozóban szerteszét szórt játékokat. Ahogy végzek, érzékelem, hogy egy a homokozóban maradt kislány sírósan az anyukájához fordul.
- Nem zavarja, hogy az a miénk? - dörren rám egy nőszemély. Megfordulok, megkeresem, ki szólt hozzám. Kissé tanácstalanul sandítok le a homokozó felszereléses csomagomra.
- Az a zöld kiskanál. Az a miénk. - mutat az átlátszó táskámra a hölgy.
- Melyik, ez? - halászom elő a fagyikanál szerűséget.
- Az, az.
- De...rá van írva, hogy Réka és Zalán. 
- Nem, azt mi kaptuk kölcsön.
- Őőőőő....A kanálra rá van írva, hogy Réka és Zalán. 
- Nem igaz, az a miénk! Nem adhatom oda. 
- De Réka és Zalán az én gyerekeim.... - mekegem lassan, mentegetőzve.  
Mondhatta volna, hogy jaa, bocs, de nem tette. És még én éreztem enyhén hülyének magam, hogy egy kanálon vitatkozom egy idiótával a játszótéren...


***

Másik eset. Szintén játszótér, szintén homokozó. Két anyuka (egyik én vagyok), három gyerek túrja a homokot. Egyszer csak Réka felkiált:
- Jaj, de cuki kutyus! - mert a "minden cuki" korszakában (is) van. És tényleg, egy nagyon helyes szőrös eb közelít felénk, gazdástul. Az szőrös jószág gyanúsan méregeti a homokozót....
- Hölgyem, ugye tudja, hogy a játszótérre nem lehet kutyát behozni?
- Hogyhogy? 
- A játszótérre kutyát, macskát tilos behozni. Itt ugyanis gyerekek szoktak játszani. - magyaráz türelmesen A. anyuka. 
- Nincs sehol kiírva. - így a hölgy.
- A kapun vagy egy tábla. - mutat a helyes irányba A. Nem hiszek a szememnek, de a hölgy elmasírozik, hogy megnézze, tényleg áll e tábla a kapun. Van hát. Duzzogva elhalad mellettünk kutyástul, majd megtorpan, ebe hátát görbíti, jellegzetes testtartást vesz fel....
- Azonnal vigye innen a kutyát! - tiltakozunk egyszerre A.- val, mielőtt a kutya éppen a játszótér közepére ürítene. 
- Hát ez felháborító! - sétál el peckesen a hölgy, maga után ráncigálva a szőrmókját. 
Nem tudom, miért nem állt égnek minden szál hajam.

***

Ez régebben történt, még a télen.
Tiborom akkoriban egy kisebb vagyont költött régi, ámde remek márkájú kerékpárjára. Gumit cserélt, váltót állított...a többire nem emlékszem, bár már elmondta egy párszor. Egy délutánon felháborodva esett haza, prüszkölt és káromkodott a bajsza alatt. Morális válságot emlegetett. 

A vasútállomáson meló ügyben járva, ott biciklijét a falhoz támasztva és attól 10 méterre eltávolodva egyszer csak azt vette észre, hogy a bicikli, az imádott, a felújított, a szép, szőrén-szálán eltűnt. Hinnyeaszta....Nézett jobbra, nézett balra, futott jobbra, futott balra, mígnem észre nem vett egy idősebb, szakállas embert, aki békésen tologatta a kerékpárját úgy nagyjából toronyiránt. 

Tiborom odaszaladt és megemlítette (őt ismerve tisztelettudóan), hogy az ott az ő tulajdona. A Szakál nem adta fel könnyedén a dolgot, mire amolyan rajzfilmeket idéző huzavona kezdődött, Tibi is húzta, a Szakál sem engedte. Végül Tibi felemelte a hangját, hogy azonnal engedje el a cuccost vagy rendőr hív, még ilyet! A Szakál mélyen fel volt háborodva, sőt, még neki állt feljebb. Így hát ahogy Tibi megpróbálta eltolni a bringát, immáron hazafelé irányba, az öreg dühösen követte őt. Ilyen érvei voltak:
0) Azt hitte, a kerékpár gazdátlan.
1) A kerékpár nem volt lelakatolva, azaz bárki elvihette szabadon. Mi az, hogy csak úgy elveszik tőle a szerzeményét???
2) Tibi egy szemtelen alak, hogy beszélhet így egy öreg emberrel....
3) Szakál szívesen lop bármit, ami mozdítható
4) Felajánlotta, hogy Tibinek is lop valamit.
Tibi erre elküldte melegebb éghajlatra és megfenyegette, hogy ha még egy ujjal is hozzányúl a járgányhoz, hát....az nem marad retorzió nélkül. 

***


Régen látott ismerőssel találkozunk családostul, teljes létszámban. 
- Erikám, gyönyörűek ezek a gyerekek...nagyon szépek...Mind a kettő a tiéd???? 
- Á, nem, tudod....csak kölcsönkaptuk őket egy időre...- vágom rá.


***

Tibi időpontot kér a fül-orr gégészeten, mert fáj a füle.
- Uram, április 23-re tudok adni. - szólt a nővérke.
- Dehát...április 2-a van.... - így Tiborom.
- Azt én is tudom.
- ...és MOST fáj a fülem.
- Ha sürgős, menjen magán rendelésre. Kéri az időpontot vagy nem???
Nyilván nem...


*** 


Másik ismerős az óvodában.
- Micsoda?? Te 5 éve otthon vagy? Öt éve???....És.... mit csinálsz egész nap?????? 
Ez már a "miért-nem-adod-már-bölcsibe-ott-jól-ellesz" és az "én-császárral-szültem-szenved-a fene" után volt, úgyhogy nem nagyon lepődtem meg.

***

A szülői értekezlet egyik napirendi pontja volt, hogy az intézménybe érkezéskor a szülők legyenek szívesek köszönni óvónéninek, gyerekeknek és amennyiben más szülő is van jelen, annak is. Máskülönben hogyan is várhatnánk el, hogy a gyerekek köszönjenek. Úgy általában. Körbenéztem, ez most valami vicc, hogy ezt meg kell említeni??? De nem az volt.

***

Alig van olyan nap, hogy ne kapnék telefont, mindenféle keresetlen helyről. Az egyik csak felmérést végez, a másik utazást kínál, a harmadik, egészségmerőrző ilyen-olyan rendezvényre hív ingyen vércukor méréssel, a negyedik árul valamit ingyen ajándékkal, az ötödik igen előnyös biztosítást kínál. Már nagyon elegem van belőlük. Éppen ezért nem veszem fel a telefont, hogy idegen számot ír ki a telefonom vagy ha ismeretlen a szám. Kivéve, ha nagyon jó kedvemben vagyok vagy kötélből vannak az idegeim. De ez (utóbbi) ritka....














2012. október 11., csütörtök

Csiniben







Szöveg később....

2012. október 9., kedd

Megpróbálom

...zártan, megpróbálom egyedül, megpróbálom csak magam. 

De azért elköszönés még nincs.

2012. október 8., hétfő

Új frizura


...ami igazából a régi.

El is felejtettem erről bejegyzést írni. Hosszú idő után először (nem tudnám megmondani, hány hónapot értek ez alatt, de sokat) Rékát sikerült fodrászhoz vonszolnom. Illetve ez egyáltalán nem igaz, mert senki nem vonszolta és nem is velem ment, hanem barátosnője (PaffKata) apukájával, olyan két hete kb. Most a részletekre nem térnék ki, hogy ez hogyan és mint történt, túl szövevényes, elgondolkodtató téma rejlik az egész mögött pedagógusokról (mármint ovis), óvodáról, emberekről, gyerekekről és szülőkről (pl. rólam) egyaránt. De egyszer talán még tudok róla írni, azelőtt, hogy elfelejteném, miről is karatyoltam itt???

Szóval Rékám újra felejtőssé tette a hajcsatokat és gumikat, pihi van a hajszálacskáinak. Ez utóbbikkal együtt úgy látom, Rékám is megkönnyebbült egy kicsit. Ha nagyon akarná, csatot tehetne a hajába, ahogy hajgumit is, de hallani sem akar róluk. 

Közben, halkan mondom, elkezdett FitKid órákra járni a lány. Vele együtt a csoportja fele szintén felíratkozott ezen különórára, így aztán él a remény, hogy lelkesedése tartós lesz. Már közölte, hogy balettra is szeretne járni, de csak nagycsoporttól. Tiszta szerencse, hogy középsősöknek nem is ajánlották a balettmestert balettet. Egyelőre itt megáll a különórák sora. Én még vinném szívem szerint egy kis néptáncra is, de ilyen különórát - eléggé el nem ítélhető módon - nem szervez az óvodánknak senki és az óvoda sem igyekszik ezen hiányosságát pótolni valahogy....Így hát egyelőre marad a FitKid és a lehetőség, hogy keddenként átjárjunk a Napsugár Játszóházba ovi után egy kis táncra. Majd meglátjuk. 


2012. október 7., vasárnap

Zalán mondta - 6. rész

Vacsorázunk hármasban. Egyszer csak, amíg Rékának osztom az észt, magam mellett látom felbukkanni Zalánt az asztal alól.
- Zalán, te miért nem vacsorázol? - fordulok felé picit emeltebb hangon, mint érdemelné. Rám néz csodálkozva, mint akit egy fontos gondolatmenetből zökkentettem ki: 
- Ja, bocsi....- és visszaül.

***

Sétálunk az óvodába Rékáért. Persze ő még hajlamos megállni, pitypangot szedni, gesztenyét gyűjtögetni. Én azonban sürgetem, mert szokás szerint megint késésben vagyunk. Előre sétálok egy picit, mire Zalán felcsattan.
Hékás! Várj már meg!
Ez a "hékás" nagyon tetszik neki mostanában. 

***

Tízóraira túrós rétest kap és narancslevet kér hozzá. Fél óra múlva többször is rákérdezek, hogy kéri e még a maradékot, mindig határozottan nemmel felel, úgyhogy a szeme előtt bekebelezem, ami még maradt a rétesből. Egyszer csak körözni kezd körülöttem.
- Mit keresel?
- A rétes? Hol van? ("hóóó van?")
- Megettem. - pislogok nagyokat. Megáll hirtelen, hozzám lép, egészen közel dugja az orrát az enyémhez:
- Óóóóó...köpd ki! - vágja ki határozottan.
- Dehogyis!
- Naaaaaaa köpd már ki! - ezt megismétli még párszor, sokadszorra gurul a nevetéstől (persze velem együtt.)

***

Teregetek, Zalán körülöttem tekereg, mint egy simulékony kiscica.
- Nézd csak, Zalán, ott egy cica! A szomszéd ház garázsának a tetején! -Zalán az ablakhoz rohan, az üvegnek préseli az orrát, majd kidugja buksiját a pici ablakon.
- Tényleg! Szia, cica! - rikkantja oda vidáman. A macska meg sem rezzen persze. Zalán nézi, nézi, majd még hangosabban folytatja.
- Ébresztő, cica, ébresztőőőőőőőő! Reggel van! - közben már elütötték a delet, harangoztak régen.

***

- Vegyük le a pulcsit, jó?
- Nem. Nem kell.
- Nem lesz meleged?
- Nem.
- Nem?
- ŐŐŐ......De.
- Levegyük?
- Igen. Melegem vaaan. - nyafogja. - ilyesmi párbeszédből sok van naponta.

***

Ebédelünk.
- Anya, képzeld el....hogy... - emeli rám búzavirág kék szemeit Zalánom hirtelen. Majd folytatja, de egy szavát sem értem. Elszorul a szívem egy picit, óvatosan bólogatok, közben kapaszkodót keresek, mégis miről szólhat a beszámolója. Olykor dührohamot szokott kapni, ha rájön, nem értem, finom rózsaszínű lesz a arcocskája és még dobálni is kezd bármit, ami a keze ügyébe akad, ami evés közben nem hiányzik.
- És képzeld el, hogy.... - de a folytatást megint nem értem.
- Tényleg? - szúrok be egy lelkesnek hangzó kérdést, közben sasolok, hogy lebuktam e...Nem, egyelőre nem.
- Piros volt, kék, zöld....sárga.... - mire lassan kapcsolok, a tűzijátékról mesél a Lelkem.  És tényleg, mert folytatja:
- Hangos volt....nagyon...de nem féltem. Ekkorák voltak. - tárja szét karját a lelkes mesélésben.

***

- Kérsz borsófőzeléket? - kérdezi tőle M. mama.
- Sajnos nem. - szól be neki Zalán a hűtő mélyéről őszintének tűnő sajnálkozással. Már a túrórudi körül keringenek a gondolatai.

Réka mondta - extra :))

- Anya, ehetek Dörmit?
- NEM! Ma már annyi édességet ettetek, hogy a fületeken jön ki! 
- Nem....a fenekünkön jön ki. - motyogja Réka csalódottan.

Réka mondta - 46. rész

Réka mesét néz.
- Ez egy angol kacsa, azt mondja, hogy kvák-kvák-kvák.....

Máskor:
- Anya, a "hess" az "súúú" angolul??? 

***

Az idei év minden bizonnyal utolsó fagyiját nyaljuk "Marcipánéknál". Talán ezért, talán másért, de pokoli jól esik a fagyi, mint aki évek óta sóvárgott, de nem kapott ebből a finomságból. Közben ülünk kinn, a padon, Réka az embereket figyeli (hisz anyja lánya). Emberek bemennek, csomaggal a kezükben kijöttek. Betérnek, elégedett képpel és pici pakkal távoznak. Így és így tovább. Egyszer aztán három vendég lép ki az ajtón, majd ők jobbra el...kezük üres ugyan, de valami látszik rajtuk, hogy túl vannak egy-két desszerten. Réka szeme megakad rajtuk. Nem érti a helyzetet:
- Hát ezek nem is vettek semmit ?!!! - kiált fel jó hangosan. 
Az egyik mosolygós hölgy megnyugtatta, hogy odabenn minden elfogyasztottak az asztaloknál. 

***

Tesco parkolóban egy utánfutós autó mellett sétálunk el. Az ütött-kopott Lada (vagy Dacia volt, nem emlékszem) hátsó ülése robbanásig megtömve zsákokba csomagolt, ruhának látszó cuccokkal:
- Ez nem egy betörő autója ??? - kérdi fojtott hangon Rékám, szerencsére picit már távolabb a kérdéses járgánytól. 

***

Három méterrel arrébb keresztbe áll egy autó, legalább három parkolóhelyet elfoglalva. Réka felméri a terepet, majd felháborodottan:
- Hogy parkolt ez ide, anya???

***

Réka patikust játszik:
"Nurofen és Lándzsás utifű....az összesen 24 000 Ft lesz"
Remélem, ennyi sosem lesz...

***

Réka:
"Mondjuk azt, hogy neked névnapod van. ("Mikor is van névnapod, anya, tavasszal?"- szólal meg mellettem Tibi tűnődve. No comment. :)))
- És ajándékot kapsz tőlem. Amikor kibontod, elájulsz. - folytatja Réka.
- Elájulok, jó!- bólintok rá.
- Tessék, itt az ajándék.
- Szuper, köszönöm szépen! - veszem át a Hello Kittys cipős dobozt.
- Na, ájulj már el! - nógat Réka csillogó szemekkel. 

***

Mondanám, hogy Réka éppen a "de csúnya!" illetve "fúj, de büdös" korszakában van, de nem lenne teljesen igaz, hisz épp úgy mondja, hogy "de cukkkiiii!" vagy "tök jóóó!" szóval vegyes a kép.

Egyik este, társasjátékozás közben éppen egy Kóbor János interjú megy a tévében. Réka figyelni kezd, majd megszólal:
- De csúnya ez a néni! - felpillantok, az egész család a képernyőn van éppen. Mármint Kóboréknál.
- A napszemüveges? Az egy bácsi, te!
- Dehogyis! - legyint rám Réka. - ÚÚÚ...nagyon csúnya. - csóvalja a fejét komoran.

***