2018. január 27., szombat

In memoriam



"A kamrában van egy kiskutya...." - mondta annak idején kb. 14 éve mama olyan hangsúllyal és hangszínnel, mintha úgy értette volna, hogy Tibi 30 éves plüss kutyájáról van szó. Amit régen kiselejtezett, úgyhogy semmi különös, említésre sem méltó az egész. Nagyjából harmadjára fogtuk fel, hogy egy eleven kiskutya tényleg lakik a kamrában. Aznap érkezett. Hátraosontunk a vaksötétben, a kis ablakon át fényeket láttunk odabenn, Tata bekapcsolta a csibemelegítő, áramzabáló lámpáját. Szerintem soha nem felejtem el, amikor bekukucskáltam az ablakon, egy kis vizsla kölyök nézett fel ránk, fülét hegyezve egy régi fotel mélyéről. 
- Kiskutya! Kiskutya! Kiskutya! - ismételgettem lelkesen a pozitív sokk állapotában. Ezt azóta is emlegeti Tibi olykor. Benyitottuk, megsimogattuk, rögtön imádtuk. Nem volt az a frissen anyjától elválasztott, talán már 10 hetes is lehetett, de egyszerűen ellenállhatatlan volt. Törzskönyv szerint az Avar nevet kapta, amin Tata szokása szerint nem változtatott. Avar. Tetszett ez a név valahogy. 

Az elkövetkező hetekben kiszakította a méregdrága szövetkabátomat, a világosbarna bársony gatyeszom szárába is beleakadt tűéles foga és akkor még nem beszéltem arról, milyen károkat tett Tibi ruhatárába. Ám pillanatok alatt megtanulta a főbb vezényszavakat és hát bármit amit csak akart. Élete során egyszer elütötte egy autó és egy ronda véreb majdnem ketté roppantotta a koponyáját. Nem hittük, hogy túléli, de ők kemény fából faragták,
megrázta magát és felállt. Szeretett a teraszon elnyúlni mamáék ajtajában a hűs árnyékban. Ha vacsoráztunk, mindig benézett az ablakon, nem volt olyan, hogy nem. Szerette a macskákat is, főleg a feneküket szaglászni valami rejtélyes oknál fogva. Az utóbbi pár évben ideje javát Tata gyümölcsösében töltötte, nem a háznál, az annál sokkal szabadabb és ingerekben gazdag környezet volt. Nyáron láttuk először hosszú idő után, amikor a sárgabarackot szüreteltük. Fehér volt már majdnem az egész buksija, a hosszú lábai is deresedtek, de amikor pockot szimatolt a fűben, azt ugyanúgy képes volt vég nélkül kutatni és kutatni. A telet ismét benn töltött a háznál hajlott korára tekintettel. Igaz, az utóbbi időben már nem jött elő a házából, ha egyszer nyugovóra tért, a meleg vackát nem hagyta el. Öreg kutyának számított, tapasztalt jószágnak.  

Avar ma reggel nem ébredt fel, álmában ment el az örök vadászmezőkre. Mancsára hajtotta a fejét és többé nem ébredt fel, minden előjel nélkül.  Nagyon megsirattam, csak hullottak érte a könnyeim vég nélkül....Nagyon fog hiányozni. Nagyon fogsz hiányozni, drága Avar!