Céges

Jut eszembe, tegnap lett volna az utolsó munkanapom. Amikor tényleg leadom a céges telefont és átadom az ügyeket a főnöknek. Bár nem tudom, milyen ügyeket adnék át, amikor már két hét egy napja nem dolgozom. Na mindegy. Persze így tüdőgyulladással a tarsolyban nem mentem sehová. Megbeszéltem Zs.-vel (a főnök), hogy majd ha legközelebb Szolnokon jár, szóljon és kimegyek az irodába, megbeszélhetünk mindent, amit kell. Nagyjából egy órára gondoltam....Ez jövő héten lesz valamikor. Miután hétfőn végignézte a szomszédos íróasztal mellől nagy közömbösen, hogy kínlódom négy óráig már akkor is tüdőgyulladás gyanúval, tegnap megkérdezte, miért nem tudok bemenni dolgozni. Hát komolyan ....majdnem mondtam valamit. Végül csak közöltem a száraz tényeket, arra nem tudott mit válaszolni. Persze vagy elhiszi, vagy nem, hogy én pont most vagyok ennyire beteg, annak ellenére, hogy a hétfői napot egy irodában töltöttük. Szerintem szimplán nem érdekli, csak a folytatás, a saját szempontjából. Na mindegy, már nem lényeg. 

Egy RékaMondta ugrott még be: 

Hétfő este Réka elektromos fogkeféjében az elem megadta magát.

- Anya, most hogy mossak fogat?? - kérdezte kétségbeesetten a lány. 

- Nem tudom, gondolom, úgy, ahogy én....mozgasd a fogkefét....nem?

Fogadós

Azt nem is írtam - úgy el voltam foglalva magammal a napokban - hogy hétfőn még lezavartam egy fogadóórát Réka sulijában. Nem is voltunk sokan, viszont aki mégis, az nem jött ki 10 percen belül, szóval mégis várakozni kellett bőven. Réka addig rajzolgatott a folyosón.

Először É.-vel beszélgettem, mint mindig, ő magyar-tesi témában okosítja a gyerekeket. Hamar kifogytunk a témákból, nyugtáztam, hogy Réka okos-ügyes-aktív-jelentkezik blablabla.... viszont mivel az ofő még nem volt szabad, volt idő és sok minden előkerült. Pl. a reggeli késések ügye. Igazából É. megnyugtatott, hogy alsóban ezt még nem veszik komolyan (mármint a 7.40-es vagy éppen 7.50-es érkezést), ha 8-ra beesünk, csöngetésre, az még rendben van. Na ezt nem fogom megosztani Rékával, remélem a tantónénik sem...Sajnos nagyon nehéz őt kirobbantani az ágyból és bármivel/bármire is motiválni. A táskájába sem szokott este bepakolni, én nem csinálom meg helyette, hát olykor késik. Jelzem, őt ez sem zavarja, a rohanás, a késés (apja lánya ezen a fronton) úgyhogy nem biztos, hogy jó csapáson járunk...

Egyébként főszerepet kapott a mesejátékban, melyet az ovisoknak adnak elő a napokban. Nagyon ügyes, már teljesen "övé a szerep", beleéli magát. Januárban lesz még egy versmondó verseny Zelk Zoltán verseiből, arra is szeretné, ha Réka jelentkezne. Mivel egy főt vihet per osztály, hát nem tudom, milyen esélyekkel indul, meglátjuk találunk e testhez álló verset neki. Most a legutóbbi Mikulásos versmondó versenyen el sem indult (csodálkozott is a tantónéni), mondván, hogy őt úgy sem választják legjobbként. Önbizalomhiány ama ritka megnyilatkozása Rékánál...

Szóba jött még a tagozatos dolgozatok témája, bár ezzel kapcsolatban nekem nem volt kérdésem. Nem foglalkozom vele. Minden évben idegbaj és hisztéria van a dolgozatok körül, ki kerül be, ki nem, februártól májusig húzzák a kérdést, mint a rétestésztát, részeredmények nem ismeretesek, csak az, hogy az adott dolgozat hány %-os lett a sajátgyermeknek....Na hát én nem vagyok hajlandó ezen izgulni, Rékát stresszelni. Mondtam is É.-nek, hogy vagy bejut a tagozatra vagy bejut. Nem tudom elképzelni, hogy másképp lenne. Ha mégis, akkor másik iskolát keresünk, zárójelben, biztos lesz olyan, amelyik örül Rékának. De tagozatos lesz és kész. É. nem is mondta, hogy más vélemény lenne.

Az ofőtől is bezsebeltük ugyanúgy a dicséreteket, ahogy É.-től. Nagyon szeretik Rékát, észreveszik, ha valami nem egészen van rendben a kis lelkével, aminek örülök, azt jelzi, figyelnek rá. Ami lecsengett számomra az egész beszélgetésből illetve amit tapasztalok mostanában Rékával kapcsolatban, hogy erősödik a mezőny az osztályban. Jelezvén, hogy ez a minimális tanulás, amit Réka produkál nem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy az élmezőnyben maradjon. Ugye itt a szorzótábla példája, ami magától nem mászik be senki fejébe. A követelmény az, hogy a már elsajátított részét a szorzótáblának azonnal tudni kell, tehát nincs 5 másodpercnél több gondolkodási idő arra, hogy mennyi 7x4. Vagyis ezt meg kell tanulni, nincs mese. Lehet különféle módszereket, játékokat köré rakosgatni, de a vége úgyis az lesz, hogy vágni kell a szorzótáblát. Vagyis előbb meg kell tanulni. Azt gondolom, a téli szünet egyik programja lesz, hogy ezt masszírozzam Rékával minél könnyedébben. 

Ugyanakkor ott a dilemma, hogy mennyit is ér az, ha Réka nincs a top 3-ban. Vagy négyben-ötben. Nekem mindenképpen úgyis ő a legokosabb. Mivel ő maximalista és nagyon lelkiismeretes, szorgalmas, ambíciózus (?) törekvő az ISKOLÁBAN, itthon viszont egy 8 éves kislány, aki folyton rajzol, legózik és pónizik valamint olvas, ez nem is egyszerű kérdés. Nyilván nekem az a feladatom valahol, hogy rávezessem, hogy hozhatja ki magából a legtöbbet. Legyen kész mindig a házi, ha lehet, akkor a szorgalmi is. Legyen mindig toppon képben tananyagilag. Ebben az iskolában nem hajtják őket szét (még?), nagyon ritkán jön úgy haza, hogy van még tanulnivalója. Nekem szokatlan is, ha arról olvasok itt vagy ott, hogy szegény elsősök-másodikosok mennyire le vannak terhelve. Itt - pedig versenyistálló lesz ez is - nincs ilyen. Most pl. a szünet előtti utolsó héten igen laza a munkatempó, ami egyébként nagyon helyes!!! Tegnap karácsonyi vásár volt 8-10 között, költhették a gyerekek a pénzt mindenfélére, majd elügettek a könyvtárba egy laza bábszínházra. Mi ez, ha nem a túlterhelés tetőfoka?? 

Azt viszont tudom, hogy a többiek tanulnak otthon. Leckét is szoktak haza vinni, én nem tudom, hogyan, amikor Réka az, akinek a legtöbb különórája van az egész osztályból (szerintem). És még úszik is heti háromszor, ami szintén fizikailag levezeti az energiáit. Nem mindet, az igaz! Szóval a többiek tanulnak, gyakorolnak és gyakorolnak. Mi meg nem. Vagy legalábbis nem biztos, hogy annyit, mint kellene. Csak mennyi az a "kellene"? 

A teszteredmények sem biztos, hogy jeleznek bármit is. Múltkor például környezetből írtak témazárót, úgyhogy előtte hiányzott Rékám jónéhány napot. Hétvégén átnéztük az anyagot, MINDENT tudott, nem kérdezhettem olyat, amire ne lett volna válasza. Erre egy hétre rá hazagaloppolt egy 88%-os dolgozattal, ami már négyes. Sírt ott is a tantónéninek itthon is nekem. Valahogy nem volt jelen a dolgozat idején, összekeverte a telefonszámokat (mentő, rendőrség, tűzoltóság) és egy feladatot NEM VETT ÉSZRE. Nem számít, 88% sem a világ vége ebben a 100%-ra törekvő világban. 

Na mire is akartam mindebből kilyukadni? Már nem is tudom....Valahol ott van a következtetés, amit levontam, hogy azért egyik szememnek mindig Réka tanulmányain kell hogy legyen. Már csak azért is, mert ha jobban megy neki a suli, minden gördülékeny és sima-liba, az számára is nagyobb önbizalom szintet jelent. Ezt csak azért jegyzem meg, mert pl. hogy magyarból hol tartanak, a fogadóóra idején meg nem tudtam volna mondani és ugyanez elmondható volt a többi tantárgyra is. Egyik anyatársam szerint egy nem megengedhető magatartás a tagozatos dolgozatok közeledtével. :) Viccelt, de komolyan mondta. És persze értem én, hogy a felelősség az enyém, meg minden, csak valahogy mindig bennem van az az örök egyensúlyozás, hogy hogy lenne a legjobb mindenkinek. 

Na halálra unta magát mindenki? Egyáltalán, van aki elolvasta ezt a bejegyzést? 

Visszafekszem az ágyikómba. Tegnap elsétáltam Rékáért a suliba, gondoltam, ha már azt mondta az orvos, hogy nem kell feküdni (szerintem kellene), akkor megoldok egy fontos logisztikai problémát, amíg Tibi Zalánnal karácsonyi műsorozik az oviban. Sokkal messzebb volt a suli, mint szokott. Egy örökkévalóság volt, mire odaértem, szóval a héten már maradok itthon és pihenek, fekszem, nyugton maradok.