Jelentem, a hó ismét esik....Na jó, inkább szállingózik, de egy biztos, nem olvad. Reggel Réka nem volt hajlandó felvenni az overálját oviba menet (mármint a nadrág részt), akárhogy kértem. Fél úton meg akart fagyni szegényke. Zalán pedig minden áron motorral szerette volna megtenni az otthon-ovi illetve ovi-otthon távolságot. Őt sem tudtam lebeszélni a szándékáról...szerencsére már a szomszéd háza előtt megtorpant az el nem takarított hóban és kisvártatva engedelmes jófiú módra visszatolta a motort a kapun belülre.
Ebédre paradicsomos káposztát főztem natur szelettel. Igazából...ez csak afféle gyenge átkötés volt egyik témából a másikba, mert amiről szerettem volna írni - így paradicsomos kápi kanalazás közben - az a következő. Sokszor pironkodva gondolok arra, hogy én tulajdonképpen nem is anyukámból vagy nagymamámtól tanultam meg főzni, hanem az interneten keresztül, válogatott, zseniálisnál is fantasztikusabb gasztro blogok, honlapok segítségével.
Van persze családi recept, amit átvettem és követem, imádom, de elszontyolítóan kevés. Ha a sütemény illatú, némileg itt és ott pecsétes receptes füzetembe belekukkantok, egyre másra netről leszedett, bloggerektől ellesett recepteket találok.
A hétvégén arra is rájöttem, hogy miért.
Anyu az utóbbi hetekben gyengélkedik, telnek a hetek, de nem igazán mondható el róla, hogy jobban van. Meg is szerveztük, hogy mivel életünkben először húsvétra sem tud sütögetni, helyette nekem kell legalább egy klasszikus süteményt megalkotnom, ami mindenki kedvence. Ez a KONGÓ LEPÉNY.
Hasonlatos a kozák sapka vagy hógolyó néven elterjedt, csodálatos és viszonylag macerás süteményhez, ám a tésztája annál finomabb, krémet nem tartalmaz, csak csoki mázt és kókuszreszeléket a külsején. Még nem találkoztam olyannal, akinek ez ne ízlett volna. Persze kókuszgyűlölőket nem kérdeztem.
Szóval fellapoztam anyu egyik szakácskönyvét, azt, amelyről tudom, hogy a hátuljában viseli a kongó lepény receptjét és elkezdtem tanulmányozni. Kialakult közöttünk anyuval egy párbeszéd:
- Nézem a receptet....izé...fél kiló cukor kell hozzá???
- ....igen. Illetve majdnem annyi.
- Merthogy?
- Háát....el szoktam venni belőle valamennyit és azzal verem fel a tojásfehérjét habbá.
- Értem. Szóval kb. 40 deka?
- Igen, gondolomra.
- ....25 deka margarint kikavarjuk a cukorral.
- Igen. Illetve majdnem 25 dekával, annyit azért nem teszek bele.
- Nem?
- Nem. Kb. 25 deka....vagy 20.
- Fél kiló liszt és 6 tojás.....
- Nem szoktam kimérni a lisztet sem, csak úgy gondolomra.
- Aha....(hosszú csend) Az hogy van, hogy a tészta olyan tiritarka szokott lenni, fele sima, fele kakaós? Itt erről nincs szó.
- Ja, mert én úgy szoktam, hogy a tészta felét kikavarom egy kis kakaóporral, ici-pici tejjel. Aztán a tepsi aljára megy a sima tészta, tetejére a kakaós és kész.
- Ühüm....Jó! Nézzük a csokikrémet! Annak hol a receptje?
- Azt teljesen gondolomra csinálom. Felfőzök cukrot valamennyi vízzel és kakóporral, aztán ahogy sűrűsödik megy bele egy kis csoki, rum aroma vagy igazi rum...és a legvégén a vaj.
- Semmit nem szoktál kimérni?
- ....Nem.
Azt hiszem, helyrehozhatatlan hibát követtem el kamasz koromban, amikor a " gondolomra" szótól szemforgatva elhagytam a konyhát, ahelyett, hogy figyeltem volna, mennyi is az az annyi, illetve az a "gondolom".
Hogy milyen lesz idén a család számára készített kongó lepény, még nem tudom. Isten kezében vagyok! :)
A hó meg csak szakad és szakad.....
