2018. október 7., vasárnap

Tanulós hétvége



Nem vagyok jó passzban, hangulatomon az elkészült fűtésreform sem....Nagyon sokáig tudnék nyavalyogni, hogy mi nem stimmel, ám inkább hagyjuk....Lehet, hogy midlife crisis, lehet sok minden.

Elég sokat tanultunk a hétvégén, Zalánnak verset kellett tanulni, 30 egynéhány állatot kellett bevágni németből, amiből kb. 5 nem is sikerült. Van pár, ami egyszerűen lepattan róla. Diszkó, kecske, kakas....Németről magyarra felismeri őket, de fordítva nem. Pedig könnyebben tanulja a szavakat, mint tavaly, beleszokott a mindennapos németbe. 

Rékáék töriből az ősemberről váltottak Babilonra, majd Egyiptomra. Hogy miért emlékszem én úgy, hogy egész ötödikben annak idején az ősemberről tanultunk, nem tudom, már elbizonytalanodtam, hogy így volt e. Környezetből a burgonyát kellett átvenni vele, hogy egy felépített feleletet tudjon előadni. Jelentkezéses alapon megy a felelés, úgy látom. Irodalomból a meséket nyomják, mesék fajtáit, amit már tavaly vettek, most bizonyára új értelmezésben veszik újra, fogalmam sincs. Nyelvtanból a kommunikációból fognak írni kedden.  Kötelező olvasmány a Pál utcai fiúk, amiből még egy betű olvasónaplót sem írt, naná, ha a net előtt ül, akkor sem Molnár Ferenc életrajzát bújja, hanem LPS-eket akar rendelni Kínából. Hát nem tornádóval söpör el bennünket a kiskamasz kor, az biztos, még mindig LPS-ekkel molyol...De nem baj az, így is csak lesek, hogy már mekkora...

Zalán szélsőséges felmérőket ír, egyelőre keresem az okokat. Egyik tényező nyilván, hogy nem egy lángelme, mint ahogy egyikőnk sem az. Na jó, Réka eléggé fenn van a szeren, de most kettőnkre, mint szülőkre gondolok. Valahogy azt gondoltam, hogy az, ami elsőben gond volt, hogy saját szájíze szerint oldotta meg a feladatokat, függetlenül attól, hogy ténylegesen mi volt a feladvány...szóval azt gondoltam, hogy ez másodikban magától megoldódik, megvilágosodik a fiú. Hát nem. Írattam ma vele egy nyelvtan felmérőt. Elolvassa mi a feladat, de nem fogja fel. Ki kellet írni a hosszú magánhangzókat a szavakból.Valahogy nem érti. Ha érti (de ugye nem), akkor már szinte hibátlanul végigtolja a feladatlapot, de mindenképpen 90% felett....Most az a rémálmom, hogy az egy hét múlva esedékes fogadóórán majd közli a tantónéni, a nem szimpi, hogy hát ide kevés Zalán, mint a mackósajtban a brummogás és hogy keressünk másik sulit. 

Múlt héten elültette  valamelyik tantónéni az utolsó padba, az ajtó mellé. Ez kb. a negyedik helye idén. Fel voltam háborodva. Van egy gyerek, aki nem nagyon figyel órán,  nem igazán jelentkezik órán és erre elültetik hátra? Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy azért ültették hátra, hogy ne legyen útban....Írtam e-mailt az ofőnek, hogy kérem szépen, ültesse előbbre, nincs ott jó helyen...de még csak nem is válaszolt. Majd fogadóórán újra előveszem a témát. Fáj érte a szívem, szerintem első padban kellene feszítenie....Nem is értem, mit keres leghátul. Valahogy nem oké ez, nem illenek a tanítók sem Zalánhoz, nincsenek egy hullámhosszon, nincs kommunikáció...

Na megyek, bepakolok a sulitáskákba. Tibi hortyog a kanapén, ahogy a kutya is....