2016. szeptember 15., csütörtök

Sulis



Nem is meséltem, Tibi intézkedett iskolaelőkészítő ügyben a Nevtanban (ami már nem Nevtan, de számomra már csak az marad így blogilag.) Sokat nem tudok, mármint részletet, mert nem én intéztem, Tibihez meg harapófogó kell, de a hölgy, aki majd maga köré gyűjti a leendő elsősöket felvette a "kórisméjét" Zalánnak, illetve Tibi mesélt neki erről és arról. Jövő szerdán felméri személyesen, mi a helyzet, aztán az erősségeire építve megpróbálja a gyengeségeit is eltűntetni. Vagy valami ilyesmi. Remélem, jó lesz, ér majd valamit. Kiscsoportos lenne a legideálisabb, mert Zalán ugye a csoportban sem nagyon aktív és jó lenne, ha majd a Rákóczis Törpsuliban legalább felszólításra mondaná a választ. Mert hogy jelentkezni fog, az egyelőre távoli remény csak. De persze hátha. 

Közben délután olyan szépen sütött a nap és olyan üres volt a suli fél öt után 10 perccel, hogy készítettem néhány fotót.  


Ez itt (három ablak) Rékáék tanterme. Ugye meséltem, hogy kikerültek a főépületből és majd csak felsőben térnek vissza. Ennek van előnye, hátránya, télen pl. kabátot kell venni, hogy ha vécére akarnak menni...ez kimondottan hátrány.  Szerintem sötét is, bár oldalt is vannak ablakai, még nem számoltam ki, milyen fekvésűek. Mindegy, tiszta a levegője, vadiúj és hát ez van, meg kell szokni.

                                                  Látkép az ajtóból. Ott az első ajtó, na ott is figyel egy osztályterem, benne mosdó és toalett. Előny, hogy közel van az udvar. Ténylegesen egy karnyújtásnyira. A tornaterem és az ebédlő is másik épületben van, igaz, ez utóbbi minden osztálynak külön teremben van, mivel az udvarról nyílik. Ebben az a jó, hogy sosincs kaja szag a suliban, csak okosság szag....Hehe...
 
                                          Az osztályterem....Ott benn valahol hátul feszít Réka. Nem egészen az udvarról nyílik, van egy pici előszoba a tornafelszerelésnek, ennek-annak.

                                 Az emelet már a felsősök (majdnem azt írtam, felnőttek) birodalma. 

                                          
A főépületbe lépve ezt látják a gyerekek, ha a hátsó ajtón masíroznak be, pl a büfébe vagy tornázni.
                                      Az ott a főépület.


Majd Zalán ovijáról is kattintok, elvégre ez most már biztosan a legeslegutolsó ovis évünk az egész életben.