Hurrá nyaralunk! - 6. rész - Heraklion

Knosszoszt letudván kipipálván az volt a terv, hogy Heraklion-ból kihozzuk, ami benne van. Első állomásként leparkoltuk az autót egy amolyan arra kialakított udvarban, melyből sok van Krétán (is, gondolom) és melyek olcsóbbak, mint a sima parkolók. Legalábbis az idegenvezető arra intett, hogy ezeket keressük parkolás céljából. A parkoló udvarok annyiban mások, mint a sima, jámbor parkolók, hogy a kapunál nagyjából átadod a kulcsot az ott ügyelőnek és ő beáll arra a szabad helyre, ami éppen van. Szezonban nem sok ilyen akad, így sokszor sakkozni kell az üres helyekkel. Ha a saját autónk lett volna, haboztunk volt, de mivel helyi járgány volt a miénk, hát magára hagytuk, hagy navigálja jobbról balra és balról jobbra az udvaron belül. A vizet a kocsiban hagytam, ez annyira nem volt jó ötlet. 

Elindultunk toronyiránt a tengerpart felé, illetve oda, ahol a kikötőt és a híres erődöt sejtettük. Közben vendégekkel tömött éttermek mellett haladtunk el (éppen ebédidő volt), amelyek közül az egyikből a pincér kissé rámenősen invitálta be leendő vendégeit. Mintha legalábbis ingyé' osztogatnák odabenn a finom falatokat. Végignézett Tiboromon eme krétai pincér és annyit mondott:
 - Russian menu, sir? - hát én jót nevettem, hogy oroszoknak néznek bennünket, vagy legalábbis Tibit. Pedig csini volt, kezében az elmaradhatatlan fotós masinája..... Biztos a kellemesen húsos ajka tévesztette meg a pincérkét. Engem annak idején nem egyszer franciának néztek, ha valaki hallotta, ahogy angolul beszélek, illetve kiderült, hogy nem vagyok angol (ami elég hamar bekövetkezett) volt, hogy franciára váltott az illető. Én meg lestem, mert a "je visit la ville"- n kívül egy mukkot nem tudok, a nyilvánvaló alap szavakon túl (igen, nem, köszönöm és társai). Itt volt tán később olyan étterem, amely a változatosság kedvéért francia menüt kínált láttunkra, de mi még nem voltunk éhesek. 

Rögtön a parton, ott a valószínűtlenül kék tenger partján belebotlottunk egy nyilvános vécébe, mely aluljárószerűen helyezkedett el. Tudom, ez nem annyira része Heraklion nevezetességeinek, de azért valahogy mi gondoltunk egyet és meglátogattuk. Kíváncsi voltam, milyen egy krétai nyilvános vécé és a szükség is hívott valamennyiünket. Tiszta volt, rendezett és viszonylag jó állapotú. Itt is mindenhol ott figyeltek a feliratok, hogy a vécébe papírt nem dobunk!! Ennek a vécének a lépcsőjén ücsörögve jelentette ki először Zalán, hogy neki elege van és haza akar menni. No nem haza haza, csak a szállásig. Mert kellőképpen fáradt és melege van. Valamint elege. Itt vettem az adást, hogy vagy szomjas, de még inkább éhes lehet. 

A Rocca del Mare erődöt azonban mindenképpen meg szerettük volna közelebbről is szemlélni, ami a kikötőnél található. Ez az egyetlen olyan építmény, ami megmaradt abból a korból, amikor a török ellen mindenféle védelmi vonalakat építettek ki a város védelmében. Mindenféle alatt azt a védműt értem, ami három km hosszú volt és hét bástyával volt megerősítve. A falak helyenként 40 (!) méter vastagok voltak. A kikötőt külön erőd védte, a Rocca del Mare erőd. Éppen felújítás alatt áll, ezért belülről nem látogatható mostanság (Zalán ennek nagyon örült, én kevésbé). Ezen a helyen már 4000 éve is kikötő állt. Hát nem csodálatos?

A kikötő egyébként tele van kisebb hajókkal (és óriási utasszállító és tengerjáró hajókat is láttunk kicsit arrébb, nem pont az erődnél), melyeken helyi halászok múlatják az időt. Talán már letudták aznapra a halászatot. Ottjártunkkor némelyik éppen halat sütött a fedélzeten, mások élénket társalogtak, közben szélesen gesztikulálva...zajlott hát a szokásos hétköznapi életük. Elnéztem őket, sötétbarna, napszítta bőrüket, a körülményeiket, lát ilyen egy görög halász.....eltűnődtem, milyen lehet az életük itt, milyen múlt áll mögöttük. Egyesek a parton árulták is a halat, de mivel helyben nem ajánlották fel, hogy meg is sütik nekünk, hát hanyagoltuk őket.

Innen elindultunk felfelé (Odosz 25 Avgusztu - wikipédia segített) a város főutcáján, mely ma sétálóutca, hajdan ünnepségek és felvonulások helyszíne volt. Egy darabon főleg üzletek, ajándékboltok sorakoznak, egyik a másik után. Itt látott meg Zalán egy árus kezében valami labdaszerűséget, mely a földhöz csapódva elterült, mintha folyadék lett volna, majd pár másodpercen belül visszanyerte kerek alakját. Na hát neki ilyen kellett. Most és azonnal. Amikor kiderült, hogy egyikőnk sem hajlandó megvenni neki ezt a csodát, Heraklion népe (főleg turisták) megtekinthetett egy nem annyira helyi látványosságot: Zalán hiszti közben. Potyogtak a könnyek, toporzékolás, ordítás és hőbörgés megspékelve némi csapkodással a szülők irányában, melyből olykor némely ütés be is talál. Gyönyörű és autentikus....

Itt elhatároztuk, hogy muszáj lenne találni valami éttermet, ahol megebédelhetnénk. Borzasztóan tűzött a nap az árnyékban szűkölködő sétálóutcán és ugye egy csepp vizünk sem volt....már megint a rosszullét kerülgetett. Azonban a forgalmas, főutcai éttermektől tarottunk, hogy ott hagynánk egy kisebb vagyont, hát elkezdtük a mellékutcákat átfésülni valami kisebb, olcsóbb, görögösebb, kockásabroszos vendéglátó egység után kutatva. Végül találtunk is egyet. A hely éppen akkor teljesen üres volt szinte, később azonban annyire benépesült, hogy odakinn minden asztalánál vendég virított.

No majd innen folytatom legközelebb.