Két hét mérlege

- Na és hogy tetszik az új óvoda Rékának? - állított meg egyik ismerősöm az utcán minap.

Beszámoltam neki tőmondatokban, hogy a szóban forgó személyt első nap hat lóval lehetett csak hazavontatni "Pitypangéktól", második nap nagyon szeretett volna ott aludni, és azóta úgy jár oviba, mintha nem is ő lett volna az a kislány, aki keservesen sírt utánam az ovi udvarán, aki ott nem aludt volna semmi pénzért és aki esténként arra kért sutyorogva, elalvás előtt, hogy ugye másnap nem kell oviba mennie, ugye nem??

- Hát igen, végre óvoda érett lett Réka is....- felelte az ismi, aki egyébként óvónő. Akkor ott hirtelen őszintén szólva elég pipa lettem, mert hát addig eszembe sem jutott, hogy Réka készülékében lett volna a hiba. 

- Másik óvoda, más felfogás, más körülmények....- ennyit mondtam csak neki csöndesen, mert úgy érzem szilárdan, továbbra is, hogy nem is nála volt a probléma. 

Két hetet lehúzott Réci az új oviban, 10 kerek napot. Eleinte nehéz volt az ébredés szegénykémnek, 9 előtt ritkán láttam függőleges helyzetben a nyári szünetben, most pedig legkésőbb fél 8 körül kénytelen vagyok felkelteni. Már nem kell "felmosni", ahogy apa mondta, mint első napokban, lassan rááll, hogy nem durmolhat, amíg a hasára nem süt a nap. Az esti lefekvéssel viszont gondunk van, ha 10 órakor a saját ágyában édesen szunyókál, akkor összeteszem a kezem. De még nem igen volt alkalmam összetenni.

Reggel az elválással sincs gond, kicsit félénken szalad be a csoportszobába, mintha hirtelen nem találná a helyét....Ennek az lehet az oka, hogy még nem talált magának barátnőt vagy barátot a csoportból, akivel szívesen játszana. Emlegeti Kírát, Kamillát, Katát (talán a K betűsekre fókuszál??), de ha kérdezem, kivel játszott, panaszosan kibukik belőle olykor, hogy "senkivel, senki nem játszik velem....." - ez aggaszt olykor, bár remélem, hogy idővel befogadják maguk közé az egykori bölcsisek, átrendeződnek a baráti viszonyok, nem lesz amolyan "magányos farkas" Rékából....Fura is lenne, mert egyébként neki nem szokott gondot jelenteni az új kapcsolatok létesítése. 


Réka reggelizni itthon szokott, ebből a szokásából valahogy nem enged. Kukoricapehely, kalács, kakaó, lekváros kenyér...ilyesmi csúszik nála szívesen. Az oviban azért olykor mégis asztalhoz ül a többiekkel és falatozik egy picit, csak a társaság kedvéért. Az ebédet, uzsonnát jó étvággyal, vidáman megeszi, tegyenek elé bármit. Ez adott volt a másik oviban is. Amikor érte megyek, máris nagyon szomjas, olykor éhes is, szóval itthon uzsonnázunk megint együtt.


Az óvónénik elégedettek vele, értelmes, helyes kislánynak tartják, nagy mozgásigénnyel és nagyon jó kézügyességgel. Ez röviden meg is felel Réka jellemzésének. E. óvónéni pl. ajánlotta, hogy vigyem arra a zenés tornára, amely októbertől indul vagy akár ovi balettre, mert az ilyesmiket neki találták ki. Fel is fogunk iratkozni mindkettőre, azután Réka eldönti, melyikre szeretne járni, tetszik e neki bármelyik is.


A hiszti sem jellemző rá, azt itthonra tartogatja. Jut belőle reggelre, délutánra és estére is bőven, hogy olykor úgy érzem, rám férne némi idegnyugtató wellness hétvége valahol egy lakatlan szigeten......főleg, ha Réka hisztijét időben megelőzi vagy követi egy Zalán-féle elégedetlenségi szólam, földhözveremmagam. Mindenesetre annak örülök, hogy az oviban jó magaviseletű, "hajlik a szóra", vagyis ha valamit mond az óvónő, azt teljesíti azonnal, még ha itthon ugyanabban a témában eget rengető hisztit is váltana ki anya kérése, óhaja, intelme. Példa:

E. óvónéni: - Most már feküdjél le te is, Réka!

Réka:         - Én nem alszom. Nem szoktam alukálni ebéd után.

E. óvónéni: - Jó, de itt az óvodában az a szokás, hogy a gyerekek ebéd után lepihennek és alszanak egyet.

Erre Réka minden további nélkül fogta magát, kiment a hátizsákjában figyelő alvókájáért, lefeküdt és rövidesen el is aludt.....

Délután, amikor megyek érte, újra az udvaron játszanak valamennyien. Ha van rá lehetőségem (Zalán sajtkukac mivolta miatt nem igen), picit megállok a kerítésnél, figyelem, mit csinál, jól elvan e, de mindig önfeledten csúszdázik, homokozik, elbogarázgat...Amikor aztán meglát, óriási örömmel veti magát a karjaimba. Fejét a nyakamba fúrja, szorít, ölel, el nem enged egy darabig. Ilyenkor érzem, hogy milyen jó, hogy újra velem van, hogy hiányzott....Mert itthon - szégyen vagy nem - kevésbé érzem a hiányát. Tudom, hogy az oviban jó neki, ott a helye a 3,5-4 évesek bandájában, örülök, hogy ez az egész ovi váltós mizériának egyáltalán ilyen vége lehetett. 


Hazafelé általában beszámol arról, milyen új mondókát vagy dalt tanultak az oviban (fél év eredményét ilyen téren két hét alatt lekörözte a mostani ovi....no comment.), amit élvezettel hallgatunk mindketten Zalánnal. Ha van kedve, azt is elárulja, mi volt az ebéd vagy az uzsonna. És miután ebéd után szundított is egyet, tele van energiával, jó kedvű és ezer ötlete van, mivel szeretné tölteni a délután vacsoráig hátra levő részét.


Szóval szép az ovis élet, trallala, csak így tovább, drága Réka!