Ez egy igen sűrű hét volt, huhh! De jó, hogy vége!
A hét fő eseménye volt, hogy pénteken Zalán elballagott az oviból. Szigorúan véve nincs többé óvodás gyermekem, ami egy részről megkönnyebbülés, ok az ünneplésre és pezsgőbontásra. Másfelől néha azt gondolom, hogy inkább hervasztó tény. Na mindegy.
Egyszer mindenki eljut ebbe a fázisba is. Az összes gyerek iskolás korú lesz. Aki 25 évesen szül, annak az egyetlen gyermeke legkésőbb 7 év múlva, azaz az anyuka 32 éves korában sulis lesz. Én meg hamarosan 42 leszek, mit akarok, nem igaz?
Péntek reggel felhívtam anyukámat, hogy a nap valamelyik szakaszában Tibi megy majd érte és behozza Szolnokra. Nem kérdeztem, hogy tekintettel az két (?) héttel korábbi bőrgyógyászati beavatkozásra szeretne e részt venni a ballagáson. A melegre és a tömegre tekintettel egyébként is úgy döntöttem, hogy csak a "buliban" vesznek részt a gyengélkedő nagyszülők, magán a ballagáson nem. Anyu kérdezte, hogy lesz a nap, mire gyorsan elregéltem neki, hogy majd Tibi beszalad a cukrászdába a tortáért, elhozza a hidegtálakat az étteremből, a virágot a virágárustól, én dolgozom fél háromig kb. Mire elnevette magát, hogy még szerencse, hogy ráérek elmenni a saját gyerekem ballagására. Utálom, amikor bűntudatot gerjeszt bennem, nagyon jól csinálja...:)
Az óvodánkban nincs ballagás, búcsúzónak nevezik a dolgot az utóbbi pár évben, mint valami modern nyelvújítók. Próbálják a jelentőségét elkenni, hisz semmi az egész, a szülők eltúlozzák a jelentőségét, szegény boldogtalanok. Egészen véletlennek tartom, hogy nem szüntették meg egy az egyben a ballagást is, mint ahogy nincs már karácsonyi műsor és anyák napi sem. Ennek ellenére meglepődtem, hogy az igazgató asszony összes rokona megjelent ezen a teljesen szürke és érdektelen programon.
Ahogy a gyerekek bevonultak libasorban a terembe, rögtön elpityeredtem magam. Szerintem ezzel gyorsasági rekordot állítottam be. Nem bírtam ki, olyan édesek voltak. És hát négy év, az négy év, ahogy az óvó néni is megjegyezte. Az előzetes 20 perces műsorhoz képest végül egészen kitettek magukért, 45 percig biztos nyomták. A Vackoros mesét alakították át a saját arculatukra. Remek volt. Nem zavart, hogy nem mindenki fújta profin a szövegét, ahogy az iskolásoknál meg megszokott (vagy ott, ahol eleget próbálnak) A ballagásos versek is édesek és könnyfakasztók voltak. Szerencsére, a Múlnak a gyermekévek nem csendült fel, mert arra mindig, minden körülmények között bőgnöm kell, amióta gyerekeim vannak.....A vége könnybe fulladt mindenképpen, mert I. néni nyugdíjba megy, pár mondatos búcsúztatóját nem bírta ki könnyek nélkül, erre bömbölni kezdett több szülő, gondolom, nem csak én, mert mintha gombot nyomtunk volna meg rajuk. pár kislány is könnyhullatásba fogott. Folytatták is volna még egy darabig, ha le nem vezénylik őket a színpadról.
Ahogy véget ért a műsor és a gyerekek levonultak az udvarra lufit eregetni, sátáni gyanúm támadt. Tibi elfelejtette elhozni a virágot, Zalán csokrait. A rózsás focilabdásat és a lila virágos macisat. Tudjátok, vannak ezek az ovis csokrok. Kérdeztem Rékát, aki még mindig az első sorban állomásozott, de megvonta a vállát, mire baromi pipa lettem Tibire. Éppen a magasba emelkedtek a rózsaszín és lila lufik - immár az udvaron (Zalán panaszkodott, hogy neki nem is jutott, bár befizettem, mindegy), én meg - nem csak a lila lufik miatt - mindenhol lilát láttam. Tibi bevallotta, hogy totál elfelejtette, de miért nem szóltam neki? Rendeltünk virágot is? De miért nem telefonáltam? Ja, hogy együtt rendeltük meg egy hete? Jaja, de miért nem figyelmeztettem? Ezért van az, drága gyermekeim, akik olvassátok a blogot kb. 20 - 40 év múlva, hogy anyátokról kevés fotó van a ballagás napján. Kerültem a kameralencsét és vele apátokat. Bezzeg keresztanyuról és uncsitesóról vannak képek.
Haragom csak akkor csitult, amikor keresztanyu kergetni kezdte Zalánt a saját, fiacskámnak szánt csokrával, majd amikor sikerült átadnia, az rögtön nálam landolt. A csúszda és a haverok mindent vitt. Természetesen volt torta, kis zsúr a gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Összesen két órával a kezdéshez képest elindultunk haza. Várt a rántott csirke és minden féle finomság.
Zalán június 14-én megy oviba utoljára. Aznap lesz az, hogy mindent hazacuccolunk az oviból és soha, mondom, soha többet nem térünk vissza. Sem látogatóba, sem nosztalgiából, sem mazochizmusból.
Annyi minden más történt a héten, majd jövök és mesélek még holnap. :)
