Mostanában össze-vissza írok, fele mondanivalóm soha nem éri meg, hogy írott formát alkosson. Ha lesz egy álmatlan éjszakám, majd visszaolvasok és rendezem sorainkat. Addig is befejezek egy 10 napja íródó bejegyzést Rékáról
1)
1)
Amikor júniusban szülői értekezleten jártunk az óvodában és alapos szemrevételezés alá vetettünk mindent, beleértve a mosdót is, megakadt a szemem a mini vécéken. Réka ugyanis az a fajta, aki a szobatisztasághoz vezető út legelső lépcsőjétől fogva a bilit előnyben részesítette a vécével szemben. Valahogy nem érezte magát biztonságban a magas trónon és ezen a vécészűkítő sem javított semmit. Később hatalmas vágya a maximális önállóságra szintén a bili használatának kedvezett. Ezért is lehet, hogy máig nem szereztünk be egy böcsületes kisszéket, normális fellépőt, aminek segedelmével felülhetne a toalettre...no meg mert lusták vagyunk.
Azt gondoltam, mivel maholnap azért még nem kezdjük az ovit és januárig még iszonyú sok idő van, majd megoldódik ez a probléma is valahogy magától. És tényleg! Rékám a héten (volt az már két hete is - az blog gazdája), mindenféle nyösztetés és nyaggatás nélkül*, egyik napról a másikra kitalálta, hogy a vécébe végzi el a dolgát. Ici-picit bonyolultabb így az egész, némi átszervezést igényel a folyamat, de a váltás mindenképpen pozitívum.
* Pontosabban....Egyszer megkérdeztem tőle:
- Réka, nem szeretnél inkább a vécébe pisilni?
- Nem. - rázta a fejét határozottan.
- Miért nem?
- Mert.....van abban mindenféle.
Tibi szerint arra célzott, hogy koszos a vécé, amin csak azért nem sértődtem meg, mert nálunk terhesség és szoptatás időszaka alatt Apa látja el a vécépucoló teendőit szerény háztartásunkban.
2) Újabban engem ANYU-nak, Tibit API-nak szólítja. Hogy ezt honnan vette, fogalmam sincs.
3) Délutáni alvást egyre inkább hanyagolja Rékám. Ahogy telnek a hetek, lassan megszokom, hogy mondjuk 5 délutánból talán egyszer sikerül valamennyi szundit abszolválnia....Egyre gyakrabban csak simán nyugtázom, hogy nem alszik. Helyette nem alhatok, bár néha megtenném. Azért próbálkozom. A szokásos rituálét eljátszuk, mintha olyan még sose' lett volna, hogy nem alszik el....vagyis ebéd után pici játék a program, olyan idegnyugtató féle, semmi izgalmas és felpörgető.... majd mese az ágyikóban....aztán puszi, pápá és anyu elhagyja a szobát....Eredmény: Nem alszik. Sem 10 perc múlva, sem fél óra múlva, sem másfél óra múlva. Ha délelőtt maratonit sétálunk, akkor sem. Ha a tikkasztó játszótéren kergetem, amíg csak tudom, akkor sem. Ha bevonom itthon a takarításba, házimunkába, akkor sem. Most már sanszos, hogy mire óvodás lesz, felhagy a délutáni szundival végképp.
5) Pár napja rajtakaptam, hogy Bartos Erika verseit jobban fújja, mint én. Elég néhány felolvasás ahhoz, hogy megjegyezzen egy-egy versszakot néhány versecskéből, míg nekem nem ragadt meg agytekervényeimben semmi. De semmi!!!! Csak annyi, hogy felismerem, mit versel....
6) Szépen eszi tölcsérből a fagyit. Folt- és pecsét-, valamint maszatmentesen, ahogy kell. Mert egyik kezében fagyi, másikban szalvéta. Azért ha a "legjobb ruhája" van rajta, nem rohamoznám meg Rékával a fagyis pultot a cukrászdában....az is igaz, hogy nincs "legjobb ruhája", ahhoz túl hamar kinő mindent.
7) Tegnap (08.26) megagigahiperultra hisztit vert ki a játszótéren. Talán már említettem valamely bejegyzésemben, hogy Réka azt hiszi a játszótéri 3 gombáról (ülőalkalmatosság, játék, ilyesmi), hogy azok az ő tulajdonai. Ha rájön az ötperc, mondjuk, mert fáradt, (lásd a 3. pontot.) képes azon fennakadni, hogy valamely más gyerek, nevezett Marci is rá szeretne mászni arra a nyavalyás gombára. AZ Ő GOMBÁJÁRA, ami nem is az övé. Ha megfenyegetjük, hagyja abba a hisztit, vagy hazamegyünk menten, akkor meg azért óbégat, hogy nem akar hazamenni. Semmivel nem lehet rá hatni. Van ott minden, takony (méghozzá homokos), könny hat vödörrel, lila fej (a gutaütés színe kb.) és nem mellékesen dobhártyaszaggató hangerő.
A játszótérről végül eljöttünk Zalánnal, amikor Réka arra a programpontra kapcsolt, hogy a hinták alatt (mert ott puha a talaj és meleg) földhözvágta magát párszor. Aztán ahogy elértük a kritikus távolságot, futott utánam, hogy "anyaaa, anyaaaa". Felvettem, megöleltem, hagytam, hogy a hüppögés elmúljon, frankón a vállamba törölte az orrát (mindig legyen egy anyánál nedvestörlő). Mivel azonban nem voltam hajlandó kézben hazacipelni őfelségét, plusz a babakocsis Zalánt tolni, így ordított még egy darabig. Egészen pontosan hazáig. Csak akkor hagyta abba átmenetileg, amikor idegenek kerültek 2-3 méteren belülre a személyes terébe....
8) Ma (08.27) Apa elvitte Rékát néhány órára az irodába. Nagyon jó volt itthon lenni egy kicsit Zalánnal kettesben. Csak rá fókuszálni, csak benne gyönyörködni, csak vele játszani. És leginkább amiatt van lelkifurdalásom, hogy nincs is emiatt lelkifurdalásom....Rájöttem, hogy Réka távollétében felszabadultabban és könnyedébben gügyögök Zalánnak, mintha Réka jelen van. Nem akarom (félig meddig tudat alatt), hogy azt érezze, hogy őt nem szeretem, vele nem foglalkozom annyit.... ami persze butaság, mert a nagy egyensúlykeresősdiben Réka sokkal nagyobb szeletet kap belőlem, mint Zalán.....
