2014. január 20., hétfő

Zsúrból ugribugriba


Munkáról. Igazából még most sem tudok róla írni érdemben szerintem. Két percig örültem nagyjából a hírnek, hogy elnyertem ama bizonyos állást. Tibi sem nagyon boldog, szerinte így jó volt, ahogy volt. Megölelt és azt mondta, majd legfeljebb a próbaidő végén csinálok valami "rosszaságot" és akkor maradhatok újra itthon, marad minden a régiben.... Persze nem gondolta teljesen komolyan, bizonyára....annál bonyolultabb a helyzet és a milliók sem tombolnak a számlánkon hosszú tömött sorban.

Ahogy letelt a két perc, eszembe jutott az úszás, amire így bajosan fogunk tudni járni, az őszi szünet, a nyári szünet....amit egyelőre fogalmam sincs, hogy fogunk megoldani. Könnyeket is hullattam már sűrűn, "Mi lesz a gyerekekkel???" felkiáltással, mert annyira sajnálom olykor őket, amikor rohamot kapok. Kitalálunk valamit, kétség kívül, csak ne emlékeznék folyton a tavalyi úszótanfolyamos  csodaszép közös nyarunkra....! 

Egyébként, ha még nem derült volna ki, bizonyos értelemben ufó vagyok. Az én ideális világomban ugyanis egyáltalán nem is mennék vissza dolgozni, esetleg hat órában. 9-15 óra között. Vagy családi vállalkozáson belül keresnék magamnak helyet. Talán így is lesz egyszer, ki tudja, de jelenleg a hat órás állás illúzió, ahhoz pedig, hogy Tibinek tudja érdemben segíteni, sokat kellene tanulnom, pl. Corel, PhotoShop, Illustrator, stb. Ennyit erről.

Szombaton szülinapi buliba voltak hivatalosak a gyerekek a szokásos játszóházba, levegőtlen és forró volt a hely, rengeteg meghívott tombolt, alig vártam, bevallom, hogy vége legyen. Nem ücsörögtünk ott végig persze, de csúszott a program, így az utolsó órát mégiscsak a bulin töltöttük. Zalánnak nem volt kedve bulizni, ő az ölemben ücsörgött és figyelte a gyereksereget. Itthon készültek fotók a cicának kifestett Rékáról. Nagyon kis helyes volt. Figyeltem fél szemmel, ahogy a kanapéra kuporodva játszott a tabin, hááát, olyan nagylány volt, hogy megint csak néma áhítatban a fejem tudtam csóválni ezen....


Vasárnap ugrálóvárban jártunk és bár szombaton is rendeztek egyet egészen másik helyszínen, nem is olcsó a buli, nagy volt mégis az érdeklődés. Az utolsó két órára ugrottunk be,  ennyi pont elég volt, hogy Zalán elfáradjon, kitombolja magát, Réka, ugye, nem ismeri a fáradtságot....neki semmi soha nem elég fizikai terhelésből. Nem ide vágó téma, de megfigyeltem, úszóedzés után általában fáradtan másznak ki a gyerekek a vízből, rövid játék után nem tiltakoznak, ha a szülők az öltözőbe rendelik őket, Réka ellenben...mintha még egyet sem csapott volna a vízbe. FitKid torna után is némelyek lerogynak a padra kimerülten, Réka meg még lendületben, fut jópár kört az öltözőben. Említette is Ildi néni, hogy Réka fáradhatatlan. Ennek még egyszer (sokszor) nagy hasznát fogja venni. 

Szóval Réka jót tombolt, Zalán pedig először járt ugrálóvárban, úgyhogy legjobban ő élvezte. Picit lassan mászott fel a legmagasabb csúszda "létráján" a magasba, legalábbis összehasonlítva a sokszor már iskolás gyerekekkel, de sugárzott, kipirult, ugrált, pattogott és száguldott a járgányokkal. Amikor kezdett göndörödni a hajacskája, már tudtam, hogy melege van, a két óra végére csurom víz volt a buksija. Ahogy letelt a két óra, tikkadtan kortyolta a lelátón az almalevet. 

Még láthattuk, ahogy leengedték az óriási légvárakat, ennek ellenére Zalán akár holnap újra menne ugrabugrálni.  Sok fotó készült, majd teszek néhányat legközelebb.