Szilveszterre nem terveztünk semmit. Azt tudtam előre, hogy az esti tévéműsor valószínűleg maga lesz a katasztrófa és sütni sem lesz kedvem semmit nem sokkal karácsony után....viszont lesz némi közös QualityTime, nyugalom, béke, sok játék, talán késő este egy jó film....Szóval csak úgy vártam, hogy elsuhanjon a fejünk felett az utolsó nap. Legszívesebben átaludtam volna, mint egy medve.
Végül harmincadikán délután meghívást kaptunk Julcsi barátnőmékhez. Éppen az Interspar parkolójában ültünk a kocsiban. Először nem volt sok kedvem menni, de persze eszembe sem jutott lemondani. Ígértem, hogy sütök egy kis pogácsát és viszünk némi "lónyálat", ahogy ezer éve, gimiben hívtuk az innivalót.
Négy óra után elkészült a pogácsa. Akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettük lefektetni délután a gyerekeket. Szóval frankó esténk lesz. A hullafáradt, túlpörgött gyerekkel a legvidámabb vendégségben tartózkodni. Mindegy, összeszedelőzködtünk, kosárba halmoztunk némi enni és innivalót és Toyotába vágtuk magunkat. Még ki sem fordultunk a sarkon, amikor bevillant, hogy a virsliket a hűtőben hagytuk, hurrá. Egyre jobban alakult az este.
Hátrapillantva a hátsó ülésre, két teljesen éber, nagy kíváncsi kerek szemekkel a világba pislogó csemetét regisztráltam. Tibi kitalálta, hogy addig kocsikázunk, amíg legalább az egyik gyerek elalszik. Vagy legalább amíg Zalán elalszik. Nekivágtunk hát az útnak a semmibe Jászberény felé. Váratlanul a város határain kívül akkora tejszerű ködbe futottunk, hogy gyerekkorom első horror filmje jutott eszembe (A Köd). Farpofáim összeszorítva ücsörögtem az anyósülésen. 10 méterre sem lehetett látni és Tiborom mégsem vette le a lábát a gázról különösképp. Szerinte ő látott. Hupppppsz, amikor egy kanyart majdnem elvétett, finoman elkezdtem nyüszíteni. Percekkel később visszaértünk a városba és vele a fényekbe, rettenetesen, kimondhatatlanul megkönnyebbültem, hogy immáron jó eséllyel megérjük a 2013-as esztendőt.
Hátrapillantva a hátsó ülésre, két teljesen éber, nagy kíváncsi kerek szemekkel a világba pislogó csemetét regisztráltam. Tibi kitalálta, hogy addig kocsikázunk, amíg legalább az egyik gyerek elalszik. Vagy legalább amíg Zalán elalszik. Nekivágtunk hát az útnak a semmibe Jászberény felé. Váratlanul a város határain kívül akkora tejszerű ködbe futottunk, hogy gyerekkorom első horror filmje jutott eszembe (A Köd). Farpofáim összeszorítva ücsörögtem az anyósülésen. 10 méterre sem lehetett látni és Tiborom mégsem vette le a lábát a gázról különösképp. Szerinte ő látott. Hupppppsz, amikor egy kanyart majdnem elvétett, finoman elkezdtem nyüszíteni. Percekkel később visszaértünk a városba és vele a fényekbe, rettenetesen, kimondhatatlanul megkönnyebbültem, hogy immáron jó eséllyel megérjük a 2013-as esztendőt.
Zalán és Réka egyaránt beájultak amíg a célállomásunkhoz elértünk. Zalán fel sem ébredt a kocsiból való eltávolítása után még három órán át. Réka viszont a hidegben azonnal magához tért a szunyókából. Talán negyed órát aludhatott?
Ettünk, ittunk, figyeltük, ahogy a gyerekek játszanak, beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk.....hogy végül pár másodperccel bár, de lemaradjunk az éjfélről. Arra kezdtük hegyezni a fülünket, hogy szól a himnusz. Három óra után indultunk haza egy kellemes este után.
Amikor vállaltam, hogy vezetni fogok hazafelé, hagy fogyasszon alkoholt rajtam kívül minden nagykorú egyén, még nem tudtam, hogy a tejszerű köd a városba is bekúszik, lefagynak az utak illetve hogy hajnali háromkor legalább olyan forgalom lesz, mint máskor este hét-nyolc tájban. Picit égnek állt a hajam a volán mögött és minden megtett méternek örültem. Akadt pár derékszögben bevett kanyar és majré, hogy kapok e elsőbbséget mindenhol, ahol szeretnék....de végül egyben és horpadás mentesen álltunk meg a házunk előtt.
Réka olyat tett, mint öt éves fennállása alatt még soha sem: levette a kabátját és minden fölös ruhadarabját, felkapcsolta az ágya feletti virág lámpát, befeküdt a paplanja alá és míg én pezsgőre szomjazva felkutattam egy üveget a kamrában és megkértem Tiboromat, hogy egész napos absztinencia után végre hagy ihassak én is....addigra leánykám egész finoman horkolt a pihepuha vackában. Nem igényelt sem puszit, sem simit, sem mesét egészen másnap délig. :)
Így telt hát az év utolsó estéje és az új év néhány első órája.
Réka olyat tett, mint öt éves fennállása alatt még soha sem: levette a kabátját és minden fölös ruhadarabját, felkapcsolta az ágya feletti virág lámpát, befeküdt a paplanja alá és míg én pezsgőre szomjazva felkutattam egy üveget a kamrában és megkértem Tiboromat, hogy egész napos absztinencia után végre hagy ihassak én is....addigra leánykám egész finoman horkolt a pihepuha vackában. Nem igényelt sem puszit, sem simit, sem mesét egészen másnap délig. :)
Így telt hát az év utolsó estéje és az új év néhány első órája.
