Beszélgetünk erről-arról, szóba kerül az óvoda.
Én: Hűha, Réka, nem sokára mehetünk az oviba. - hangom csordultig tele pozitivitással.
Réka: .....
Én: Várod már? Szeretnél oviba menni? - forszírozom a dolgot.
Réka: És te is ott leszel? - néz a szemeim kozé hirtelen.
Hoppá, ezt eddig sosem kérdezte.
Másnap megint szóba jon az ovi, a doktornéni nekiszegezi ugyanazt, mint én előző nap.
Doktornéni: Igaz is, Réka, nem sokára mehetsz oviba. Várod már?
Réka: ................
Doktornéni: Nagyon jó lesz ott, majd meglátod. Vagy ha neked nincs kedved menni, szólj nekem, én mennék helyetted szívesen.
Én: Bizony, sok-sok játék és cimbora vár téged az oviban. - Réka ettől sem jon izgalomba.
Réka: És miért hagysz ott? - buggyan ki belőle a kérdés hirtelen.
Megint hoppá. Eddig ezt sem kérdezte soha.
És hogy mit makogtam én? Hát hogy izé, megnézzük együtt azt az ovit, megismerkedünk a gyerekekkel, ovónénikkel, aztán ha jól érzi magát és tetszik neki, akkor anya szépen hazajon. Hiszen egyik gyerkőcnek sem jár oviba az anyukája, úgy nem is volna olyan klassz oda járni. És hogy nem, Zalánt még nem lehet beíratni az oviba, de amint betolti a hármat, az ő helye is ott lesz a Katica csoportban. - Legalábbis asszem. Ha beválik az ovi, mindenképpen.
Lehet, hogy nem sorakoztattam fel a Réka szemszogéből a legjobb érveket....de hirtelen ez jutott eszembe. Akárhogyis, Rékát nem győztem meg. Nem enged a 48-ból, azaz szerinte mi együtt fogunk oviba járni.
Hm....És én még mindig azt hiszem, hogy konnyen és símán be fog szokni ez a leányzó a Katica csoportba....Pedig nem vagyok egy marha nagy optimista. Hétfőn meglátjuk, mi lesz. Valószínűleg még semmi, merthogy a tervek szerint néhány óra múlva együtt távozunk. Mindenesetre kíváncsian várom a jovő hetet.
