A szállásunk nem volt valami különleges, de egy éjszakára a célnak teljesen megfelelt. Úgy gondoltam, hogy egy házat veszünk ki a belvárosban, amelynek egy nagy szobája van, egy hatalmas franciaággyal és ággyá alakítható kanapéval. Felújított minden, fürdőszoba, étkező, konyha, kertben nyugágyak, grill, bogrács. Ebből lényegében minden igaz volt, de a ház másik, nagyobb részében ott lakott a tulaj, így nem volt kedvünk sokat a kertben tivornyázni. Nagyon alkalmunk sem volt, olyan rövid ideig szálltunk meg itt.
Azt tervezTEM (én.....) , hogy legkésőbb 10-11-kor indulunk itthonról, célba vesszük Regécet, ami szintén Rákóczi vár és egyben túrázunk is egyet a környéken, hogy mi is és a kutya is boldog legyen. Ebből az lett, hogy Tibi még dolgozott reggel, a gyerekek tojtak mindenre és végül - kapaszkodjatok meg - 2 órakor indultunk útnak. Délután kettőkor. Alig voltam ideges egyébként, de mindegy, kisuvickoltam mérgemben a konyhát. Ötre értünk Sárospatakra egyenesen, felejtős volt Regéc. Nagyon sajnáltam, hogy így pazaroljuk az értékes szabadidőt, de mindegy. Már nem volt mit tenni, megtörtént, ami megtörtént. Egyébként Regécről másodszor csúszunk le, mert annak idején Füzérről jövet sem engedtek már fel, későn értünk a pénztárhoz.
Szóval elfoglaltuk a szállást. Kiderült, hogy a redőnyöket nem nagyon lehet felhúzni, de sebaj, úgysem volt légkondi. A főzőlap működött ugyan, az indukciós, de megfelelő edény nem volt hozzá. A gyerekeknek nem volt ágynemű, ilyen, hogy paplan és párna, úgyhogy a díszpárnákra húztunk huzatot és kaptak plédet. Nyarvogtak, hogy nem férnek el a kihúzott kanapén, pedig igazából kényelmesebb volt, mint a mi kingsize bednek hirdetett ágyunk....Két dudás egy csárdában, ugyem,n,,,,,,,...
Engem leginkább az zavart, hogy a tulaj ott lakott a szomszédban, jött és ment is, betolta és kitolta a bringáját, elment és hazajött a vásárlásból, ráadásul volt egy vénséges vén spánielje, ami szerencsére ivartaltan volt, így Dió nem csavarodott be tőle végképp.
Célba vettük a közeli tengerszemet, amihez gyalog is sétálhattunk volna akár, de végül autóval mentünk, mert óriási fekete felhők gyülekeztek az égen. Az egész nagyon gondosan kitáblázott és kiépített, képletesen megtapsoltam mindenkit, aki ezt kivitelezve. Egy gigavastag szivárvány alatt akartuk hagyni az autót az első parkolóban, majd végül gurultunk még 1-2 km-t, mert profi, felkészült túrázó módjára egyetlen ernyőnk volt, se esőkabát, se semmi, úgyhogy még élénken élt bennünk a Héviz környéki kastély parkjában történt balszerencsénk a zivatarban.
Mivel hat óra körül lehetett az idő, a gyerekek rácsodálkoztak, hogy mindenki lefelé jön a hegyről, kilátóból, hát nem véletlenül....Végül egy km séta után megtaláltuk a tengerszemet. Különösebb húúú, hááá nem volt, talán napsütésben jobban mutat. Körbesétáltuk, a lengyel turistalányok az asztaloknál ülve is frászt kaptak a szabadon futkározó kutyától, pedig a közelülbe sem ment, mindegy....Próbáltuk megtalálni a kilátót, de Réka hamarabb megtalálta rajtam az összes gombot, amit meg lehetett nyomni. Néhány sikertelen tévelygés után elindultunk lefelé az autóhoz, már eléggé sötétedett és nem szeretem sötétben az erdőt, valahogy neeeem....
Betértünk egy éttermbe, ahol elképzeltem, hogy a gyertyafényben milyen klasszat vacsorázhattunk volna, ámde tekintettel a kutyára Tibi csak leadta a rendelést és dobozokban kaptuk a kaját, otthon falatoztunk. Nekem, aki az autóban maradt a kutyával, gyros tálat rendelt az uram. Persze Tibi pankomorzsás rántottszelete volt a finomabb, mert az én gyrostálamat lelocsolták tartárral. Lehet, Sárospatak környékén tartárral eszik a gyrostálat, de nekem kimondottan hányingerem lett tőle. Végül rájöttem, hogy ha a zöldségek káposzta részét összekeverem a tartárral az egész ehető lesz.
Mint minden új helyen, itt is nagyon nehezen aludtam el, bár talán még mindig hamarabb ,mint a gyerekek. Előtte, este néztük azt a székforgós tehetségkutatót, de számomra olyan hiteltelenek a "mentorok", hogy komolyan, vicc az egész. M. Erika nem is tudom, mit keres ott, hacsak azt nem, hogy megsértődött, amikor nem lett Operaház vezér és hirtelen az RTL-nél találta magát. Viszont még talán pont benne van a legtöbb tehetség. Mindegy, talán a mentorok szerepének nincs is igazán jelentősége, úgyis egy team áll mindenki mögött.
Másnap reggel megreggeliztünk - szerencsére a kenyérpirító és a vízforraló működött. Összecsomagoltunk és már pakoltunk volna az autóba, mert Sárospatakon a vár 10-kor nyitott, gondoltuk, hamar bevesszük a várat, de elkezdett szakadni az eső. De durván ám. Egy órán át ültünk a fedett verandán illetve étkezőben, mire nagyjából csitult a zivatar. Akkor Tibi elvitte a kutyát sétálni, kakkantani, hogy majd a várig elgurulva a kocsiban tudjuk hagyni az ebet. Mivel volt vagy 18 fok, gondoltuk , csak nem vágja be az ablakot egy életmentő, álzöld idióta, hogy megmentse a kutyát....
A vár fantasztikus, nekem nagyon-nagyon tetszett, mint töri mániás és el tudtam volna tölteni ott az egész napomat. Zalán folyton azzal bosszantott, hogy idegesítően lassan haladok és mindent elolvasok, de engem beszippantott a 17. század hangulata. Utunk a kávézóban végződött, ahonnan a kijáratig lehet pottyanni, itt legurítottunk Rékával egy finom kávét.
Akkorra odakinn varázslatos napsütés várt bennünket, majdnem kisütötte a szemünket a sötét kiállítótermek után, úgyhogy villámgyorsan megszabadultam a csukámtól és rövidnadrágot húztam a sétához. Lebaktattunk a Bodroghoz, bár hamar elvesztettük a kedvünk, mert a kutyát nem lehetett csak pórázon vezetni, az meg macera és kellemetlenül magas volt a páratartalom a zivatar után....
Úgyhogy gondoltam ideje ebédelni, megéheztünk a pirítós-tea-szalámi reggeli után. Átgurultunk a hídon a túloldalra, lepakoltunk és betértünk egy éttermbe, ahol bíztunk benne, hogy legalább a kerthelyiségbe beengedik a kutyát. Kiderült, hogy mázlink van, mert teljesen kutyabarát volt az étterem és végtelenül kedvesek voltak a pincérek is. A kerthelyiség legbelső zugában, távol mindenkitől letelepedtünk és rendeltünk is mindenféle finomságot. Még meg sem érkezett a fő fogás, újra leszakadt az ég, dörgött és villámlott és úgy fújt a szél, mintha eljött volna a világvége. Mindenki bemenekült az étterembe, de mi inkább megvártuk, míg lecsillapodott és elállt az eső. Hamarosan ez is bekövetkezett, bár a napsütés már nem tért vissza....Amikor az autó felé ügettünk, még mindig csepergett az eső.
Hazafelé Tokajnál és Szerencsen terveztük, hogy megállunk. Tokaj előtt fél órával kb. elkezdett nyöszörögni a kutya. Nem hisztizett vagy óbégatott, de finoman jelezte, hogy valami nem kerek. Ilyenkor általában a szükség kergeti. Úgyhogy gondoltunk egyet, Tokajt még úgysem láttuk, teszünk egy körsétát. Persze pechünk volt megint, mert Tokaj belvárosába érve elkezdett ismét zuhogni az eső. Az lett, hogy Zalán nem volt hajlandó a kislábaujját sem kidugni az autóból, Rékának pisilni kellett, a kutyának valószínűleg kakálni kellett, én meg csak arra vágytam, hogy állna el az eső. Úgy tűnik, idén nagyon kifogtuk, mert minden egyes nyaralás során jutott eső, vihar, zivatar bőven. Fonyódon, ahogy leértünk, lecsapott ránt a zivatar, ugyanez volt Hévizen is, majd kaptunk zuhárét a nyakunkba minden áldott nap. Most két napra kitettük a lábunk otthonról és csak esett és esett és zuhogtt és csepergett...
Végül Tibi elvitte az egy szem esernyővel a kutyát sétálni, mi Rékával pedig beültünk egy kávézóba, amiről hamar kiderült, hogy étterem. Mellettem lengyelek túrógombócot toltak - ennyi lengyelt egy helyen...- legtávolabbi asztalnál két pasas sem magyar volt. Isteni volt a kávé és még a csigalépcsőn lefelé a mosdót is meghódítottuk. Innen, mert még mindig esett az eső, átgurultunk Szerencsre, ahol egy villámlátogatást tettünk a helyi várnál. A gyerekek nem voltak hajlandóak ki sem szállni a kocsiból, fel voltak háborodva, hogy már megint egy várhoz érkeztünk...Jó lett volna még valami csoki témájú program, de vasárnap délután erre nem sok esélyünk volt és már a gyerekek sem voltak nyitottak semmire. Az M3-ra érve mindkettő nyitott szájjal, nyálcsorgatva aludt. Este 7re értünk haza szomorúan, hogy másnap suli...
Ja és odafelé úton Szerencsnél végiggurultunk a zenélő úton. Klassz volt nagyon!
