Lásd: előző bejegyzés
Valójában azt hiszem, nagyjából már leírtam. Legutolsó bejegyzésben konkrétan vagy azt azt megelőző, több száz bejegyzés valamelyikében. Viszont a pénteki "sokk" után tényleg következett egy amolyan emésztési fázis, ami nagyjából mostanra ért véget. Pontokba szedem, talán úgy több értelme lesz.
1) Kissé megingott a hitem magában a nevtanban és az ő varázsában. Eddig olyan volt ez, mint egy mentsvár. Ha már az ovi lassan nevetséges szinteket üt meg, jó volt arra gondolni, hogy na majd a nevtan akkor is ott lesz és lehet rá számítani. Ott megmondják a tutit. Hát mint annyi minden, ez sem olyan egyszerű móka.
Mivel E.-t kifejezetten ajánlották, nagyon bíztam benne és hittem benne, hogy amit mond az majd találkozik az én véleményemmel. Több voltam, mint kíváncsi. Reméltem, hogy lesz értelme annak, hogy megkerestük őt. Végül igazából semmivel sem lettünk okosabbak, mint voltunk korábban, pusztán néhány tippel vagyunk bentebb.
2) Nem gondolnám, hogy komoly szakvéleményt lehetne adni 4 találka alapján. Egy olyan kisfiúról, aki nem nyit rögtön. Amikor egy alkalom bevallottan eredménytelen volt, a másik pedig "tesós". Lényegében a második félidő, ahogy volt, eredménytelen maradt.
3) Furának találom, hogy az ovival kapcsolatban hirtelen más álláspontra váltott E. Nem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy ennek ahhoz lehet köze, hogy időközben találkozott E. az óvónőkkel és beszélt is velük. Bele kell nyugodnom egy rossz ovis rendszerbe, adottként kezelni, elfogadni. Túlontúl megértőnek lenni az óvónőkkel kapcsolatban, akik E. szerint már 10-kor "fáradnak", hisz ők is emberek....Én kérek elnézést, hogy oviba hordom a gyermekem....Ez határozottan bosszant. Hogy két találka között milyen éles a véleményváltozás, az még inkább. Tol engem erőteljesen a magánovik és alapítványi ovik világába....Kezd betelni a pohár.
4) "Hozzá vannak szokva a feszültséghez." - ezt próbáltam elemezni önmagában és a szituációhoz kapcsolva. Az adott helyzethez csatolva egyáltalán nem értem. Mert nem arról van szó, hogy egyenes derékkal, térdükre tapasztott kézzel ücsörögtek egyhelyben, némán és még a pislogáshoz is engedélyt kértek az apjuktól. Bár ha így lett volna, akkor sem ezt a kritikát választottam volna....úgyhogy komolyan nem értem.
A helyzetről leválasztva viszont érdemes tanulmányozni a kritikát, nem E. miatt, hanem magam miatt. 6-7 éve biztos fejlesztem a türelmemet a gyerekekkel kapcsolatban is és úgyszólván leginkább hullámzóként értékelhető a teljesítményem....Viszont terrorban nem élnek, semmilyen sötét dolgot nem művelünk velük, még azt sem mondanám, hogy szigorúan neveljük őket. (Na erre nagyon rábólintana az anyukám, ha olvasná.) Én egészen biztosan szigorúbb és következetesebb keretek között nevelkedtem, kicsit búra alatt... kaptam pár anyai nyaklevest életemben, olyasmiket amiket én nem osztok a gyerekeknek. Szóval maradjunk annyiban, hogy lövésem sincs, mi ez a feszültséges történet....Szerintem a gyerekek sem.
5) Magáról E. -ről nem volt negatív véleményem. Sőt, kifejezetten szimpatikus nő volt. Érdeklődő, figyelmes, talán egy kicsit gyorsan szűrt le következtetéseket. Túlzott szakmai magabiztosság vagy futószalag feeling?....Én speciel határozottan tetszettem neki. Amin szintén elgondolkodtam, mennyire gáz e ez. Elvégre én vagyok Zalán anyja. Pedig nem mutattam mást, csak ami a sajátom. Problémákkal, frusztrációkkal és megoldáskereséssel. Ha már ott ültem egy pszichológus előtt, hát adtam neki feladványt, hehe....
6) Hogy Tiborom esténként mikor jön haza vagy hogy mennyit dolgozik az sajnos fix dolog. Ahogy ez mindig is - amióta mi együtt vagyunk - stabil eleme volt életünknek. Ha rajtam múlna, nyilván változtatnék rajta. Ha megtehetné, ő is biztosan este hatra lekésőbb itthon lenne. De ez nem tündérmese, hogy három kívánságunk legyen. Hogy ez mennyire elítélendő vagy sem, nem tudom. De azt igen, hogy ezen nem megy tönkre gyermekélet.
7) Elhatároztam, hogy ősztől Zalán nem durmol reggel 9-ig, hanem ugyanúgy ahogy Réka, fél 7 és 7 között felébred. Felöltöztetem, életet verek belé. Aztán ha Réka eljutott a suliba, RÖGTÖN utána Zalán is betalál az oviba, a nagycsoportba. Igazából nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget annak, hogy lazáskodunk oviilag. Lehet, hogy ezzel hibát követtünk el. Tibi elmondása szerint teljesen mindegy, hogy fél 9 vagy fél 10, netán (nevtan esetén) 11-kor esünk be az oviba, a helyzet mindig ugyanaz. A gyerekek játszanak. Se foglalkozás, se kreatívkodás, se semmi....Úgyhogy ellezserkedtünk...AZ utolsó évben igyekszünk, hogy ez másképp legyen. Mondom igyekszünk, mert igazából eddig sem rajtam múlott hogy Zalán hány órára ért be az oviba....ugye...
8) Hogy milyen Tibi karaktere vagy akár az enyém, az nyilván meghatároz és behatárol sok mindent. Azt is, hogyan neveljük a gyerekeinket. Túl a negyvenen már nem gondolnám, hogy sok változás remélhető ezügyben. Ha Tibi nem elég határozott vagy karakteres pasas gyermeknevelésileg az nyilván azért van, mert ő ILYEN. Én meg amolyan. Lehet próbálkozni, de őszintén szólva kevés remény van radikális változásra. Szerintem szükség sincs rá egyébként....Türelem, következetesség, hagyományos értékek tisztelete és minél több minőségi idő, ezt igyekszünk megadni a gyerekeknek. Talán nem rontjuk el végképp őket, ha van egy kis szerencsénk....
