Péntek megint egy sötét nap volt a munka szempontjából.... hagyjuk is. Mama viszont felhívott délelőtt, hogy a gyerekek egy újabb éjszakát szeretnének nála tölteni, nem gond? Nagyon csodálkoztam, de persze semmi akadálya nem volt. Nem mondom, hogy örültem, de mondjuk azt sem, hogy kétségbeestem a hiányuktól, hehe....Tibi este 8 körül érkezett haza, rögtön azzal, hogy máris mehetünk a gyerekekért, mert haza akarnak jönni. Illetve inkább csak Réka, neki honvágya van. Na ez már ismerősebben csengett. Így hát a francia-magyar vízilabda meccs második negyedében végül elindultunk értük és be is gyűjtöttük őket.
Nem vagyok túl jó passzban, de egyelőre a pirire fogom, mert ilyenkor minden nyűgöm előjön, minden rossz és minden bosszant. Legszívesebben egy sötét szobába vonulnék (légkondival, jó könyvekkel és egy laptoppal) és elő sem bújnék 3 napig. Ilyenkor arra is vigyáznom kell, mivel tudnak felhúzni a gyerekek, vagyis inkább az idegeimre kell vigyázni és azt mantrázni, hogy nemszámítmindegynemszámítkitérdekel....
Tibi - úgy néz ki - beszáll a diétámba. Ez csak azért érdekes, mert így tényleg főzhetek majd kétfélét. A gyerekek kedvében járóst, táplálót és finomat, illetve egy diétásat. Nagyon nem fogom túlspilázni, mert az egyik fix elem az mindig a saláta lesz, de meglátjuk. Tibi amellett van, hogy egyáltalán nem vacsorázik és ő tényleg képest ilyet művelni (én nem), de nem olyan jó ötlet ez, úgyhogy roston csirke, hal, ilyesmi, mindig lesz a terítéken. Mondjuk ebédre betolta a mama által főzött sóskafőzeléket, ami ugyan nagyon finom, de túl sok cukor van benne, úgyhogy kihagytam. Majd úgy csinálom, hogy mindenkinek jó legyen. Amíg nincs suli, megoldható, nem érzem a túlzott terhelést. Pénteken is mire fanyalodtam?? Vesztemre felnyitottam azt a nagy tárolódobozt, ami a kirakott lego friends városkát rejti....hát eléggé szétesett a mezőny....úgyhogy 1-2 óra alatt sikerült kiraknom a lego friends piacot ismételten. Felvetésemre, hogy miért nem lehetett ezt azon melegében összerakni, amikor Zalán azt leverte, Réka rögtön rávágta, hogy fél 11-kor történt a baleset, éjjel, úgyhogy nem volt rá idő....Hát tudja, mit kell mondani....
Holnap megint uszoda. Zalánnal jól megy, ügyes, úgyhogy tényleg nem kell ide úszótanfolyam, sem semmilyen úszástanár, menni fog ősztől a suliban is a dolog. Legalábbis bízom benne.
Orosz - holland női vízilabda meccs, 4:1. Hollandoknak szurkolok.
Múlt héten megtaláltam facebookon azt a lányt (asszonyt), akivel Zalán születése után "összezártak" a kétágyas szobában. Ikreket szült és olyan vékony volt, mint egy kamaszlány. El sem tudtam volna képzelni nagy pocakkal....Elvileg nem lehetett volna senki más a szobában, ahol őt elszállásolják, mert a kicsik a Korán várták a gyarapodást és a 2 kg-ot (asszem), de valahogy engem ott megtűrtek mellette. Talán mert egy szülésznőnk volt.
Nagyon jól kijöttünk és átbeszélgettük az egész éjszakát. Én cicin edzettem Zalánt, mert a tét az volt, hogy a súlya meginduljon felfelé és emiatt egy extra napot benn is töltöttünk a szülészeten, úgyhogy ráértem éjjel is. Elmeséltük egymásnak a terhességhez vezető utat, majd később a terhességet is, jókat vihogtunk. Megkérdeztem, hogy hívják az ikreket, mire azt felelte, hogy ők ezt nem bonyolították túl, a fiú az apja nevét kapta, a lány pedig az övét. Ezen picit meghökkentem, bár Zalán megkapta Tibi nevét is, oké, de fura lenne itthon egy Erika és Tibi, a meglévő felnőtt Erika és Tibi mellett....De egyébként ez szimpatikus volt nekem, mert mindkettőjüknek ritka és régies neve volt, úgyhogy tiszteltem ezt a döntésüket valahogy....
Mesélte, hogy 30 hét táján automatikusan befektették a kórházba ,pedig neki semmi baja nem volt az ikrekkel sem, a méhszája is bírta...de persze a gyerekekért mindent és bármit....némileg kényszerítő tényező volt, hogy a dokija csak így vállalta....Két hónapot feküdt benn a terhespatológián, ami önmagában is borzasztó szerintem, majd végül természetes módon indult meg a szülés és mivel az egyik fordult csak be, gyorsan megcsászározták. Egyik súlyra két kiló felett volt, de a kislány nem, így együtt szuszogtam a Korán. Mára gyönyörű gyerekek a facebook alapján. Persze nem jelöltem be ismerősként O.-t, csak megcsodáltam a fotókat, még ha kb. 3 évvel ezelőttiek is....
Amikor hazaengedtek bennünket a kórházból, az olyan hirtelen történt, illetve ő fenn volt a Korán és nem tudtam tőle elköszönni. Annyira előttem van, hogy kerestem tollat és papírt, hogy írjak neki pár sort, de aztán eszembe jutott, hogy a toll abban a táskában van, amit már Tibi levitt, úgyhogy feladtam, eljöttem egy szó nélkül. Ami persze annyira nem gáz, hiszen csak 1-2 éjszakát töltöttünk együtt, még abban sem vagyok biztos, hogy volt az kettő....Mégis sokáig bántam, hogy nem hagytam neki semmilyen üzenetet.
