Reggel, amikor felhúztam a konyhában a redőnyt és megláttam, hogy a szomszédos tetőket, továbbá a kertet is befedte a hó, nem is kicsit, meglepetésemben levertem az egyik orchideámat. Az éppen virágzót, ami az ablakban feszít, takaríthattam össze. Bezzeg a gyerekek visítottak a gyönyörűségtől. Alig lehetett leszedni őket az ablakból.
- De gyönyörűűű! - álmélkodott Zalán.
Még csak tegnap kapcsoltuk be lakásszerte a fűtést, erre ma havazik? Valami időgépbe keveredtem?
Ahogy ebédidő magasságában sűrű pelyhekben elkezdett hullani a hó és a Barney-nak is vége lett a tévében (ez fontos tényező az időzítésben), felöltöztünk, jó alaposan (mint kiderült, túl alaposan is, mert overált azért nem igényelt az időjárás) és lesétáltunk a kertbe. Hógolyóztunk egy picit és mini hóembert építettünk. Mindezt elég gyorsan lezavarták a gyerekek, mire átázott az egyébként is olvadó hótól a kesztyűjük, újra a lakás melegébe vágytak.
Ebéd után orvososdit játszottunk, ez az egyik kedvenc mostanában. Réka általában az istennek sem akar meggyógyulni, némi hipochonder vonásokat hordoz, legalább háromszor visszatér valamilyen panasszal, ha én rendelek. Két-három antibiotikum kúrát, injekció kúrát, mellkas röntgent és hasi uh vizsgálatot is simán bevállal, sőt élvezi. Zalán nem szeret beteg lenni, akkor van elemében, ha doktorbácsi lehet. Egy példa, hogy csinálta ma (jegyzeteltem, ahogy tudtam a nevetéstől.)
Zalán: - Szia! (nyakába akasztja a sztetoszkópot)
Én: - Szia, Doktor bácsi! Nagyon fáj a torkom.
Zalán: - Elővettem (mármint az orvosi táskát)...megvizsgállak. (sztetszkópot a combomhoz nyomja és erősen liheg)
Én: - Mi a helyzet?
Zalán: - Háááát...
Én: - Lázam is van.
Zalán: (hozza a lázmérőt, a hónom alá dugja és erősen liheg. Majd nyög is. Meg lehet zabálni.)
Én: - Van lázam?
Zalán: - Nincs. (de rá sem pillant a lázmérőre.) Most jön a kalapács!
Én: - Kalapáááács????
Zalán: - Iden. - azzal felpattan a kanapéra mögém és jól hátba ver vele párszor.
Én: - Auuuuúúú! Minden rendben?
Zalán: - Jaaaj, majd megggyógyulsz! - simogatja meg a vállam részvéttel.
Én: - Injekciót is kapok? Milyen szuri az? - méregetem a "tűt" a kezében.
Zalán: - Banán ízű. - milyen kár, hogy a vénámba nyomja.
Én: - És a fülem?
Zalán: - Itt van az egyik. - hajol a balhoz. Hozzá nyomja a sztetoszkópot és ismét nagyon zihál.
Én: - Gyulladt?
Zalán: (tovább liheg) Kész! - jelenti ki végül, lehajítja a sztetoszkópot és menekülésszerűen távozik.
Én: - Hékás és mi a bajom? - kiáltok utána.
Zalán: - Semmi!
Én: - De hát fáj a torkom. Elmenjek a patikába?
Zalán: (elgondolkodva visszatér) Nem, én megyek. - írogat valamit egy papírra. - E betű gyógyszer kell.... - azzal megint elmegy.
(eltelik kb. fél perc)
Zalán: Na, visszajöttem.
Én: - Merre jártál?
Zalán: - Elmentem a boltba gyógyszerért. (azzal egy kis bevásárló kosárból mindenféle gyógyszert önt a számba.) Narancs ízű, finom. - nyom a kezembe egy csörgőnek látszó orvosságot.
Én: - Ettől meggyógyulok?
Zalán: - Ühüm.
Én: - Jó, akkor beveszem. - megvárja, majd kéri vissza a csörgőt.
Én: Köszönöm szépen! Máris jobban vagyok! Szia!
Zalán: Szia!
