Van Szolnokon egy olyan hely (ugye minden szolnoki felismeri :) , ami az utóbbi évtizedek tipikus esküvői fotós helyszíne. Legalább is egy a sok közül. Annak idején mi Tibivel lemaradtunk róla, mert a Művésztelepen annyi képet lőttünk, hogy szinte minden szabályt áthágva száguldottunk át a polgármesteri hivatalba és még így is elkéstünk. Azon vihogtunk, hogy elég nehéz az embernek a saját esküvőjéről lemaradni....Úgyhogy kihagytuk a Verseghy parkot és a Tisza partot is, pedig biztosan jó képek születtek volna TimiFotóssal...
Nincs még házassági évfordulónk, meg semmi, csak ma a Gulyásfesztiválra ballagtunk ki és nem találtunk a közelben parkolóhelyet, úgyhogy egész sokat sétáltunk, amíg célba nem értünk. Többek között a Tisza Szálló mellett is elbattyogtunk, aminek a gyógyfürdője épp abban az irányban található, amerre a képen nézünk. És ha már ott voltunk, Tibi előkapta a kameráját és lőtt rólam egy képet a gyerekekkel. Nem menyasszony, nagyon is asszonyos, bár ugye én már fehér ruhában is elég nehezen tudtam volna adni a szende szűzt, hiszen az akkor 2,5 éves Réka javában ott cirkált körülöttünk.
Büszke vagyok rájuk. Bár sokszor úgy ordibálnak egymással és tépik egymást, hogy az hihetetlen, mégis inkább a szövetség jellemzi őket. Bármikor összezárnak, ha arról van szó. Csudajót szoktak együtt játszani. Rettenetesen nőnek, hétről hétre, hónapról hónapra távolodik az az idő, amikor még csöppek voltak, az emlékek is fakulnak és azon kapom magam, hogy nem is igen gondolok már arra, milyen volt, amikor picik voltak. Csak ámulok, hogy mekkorák már, hihetetlen, és mulatok egy-egy megjegyzésükön, gesztusukon, milyen okosak és értelmesek tudnak lenni....Visszafojtott lélekzettel hallgatom történeteiket és igyekszem, hogy le lássák a szememben, hogy mindjárt elbőgöm magam, annyira elviselhetetlenül cukik. Persze vannak rosszabb idők is, amikor nem és nem fogadnak szót és ordítozok velük, mert csak arra moccannak, de az most hagyjuk. Imádom őket, na. Az én drága kicsikéim....
