Délelőtt nekiláttunk a mézeskalács sütésnek, amit annyira szerettek volna a gyerekek. Elvégre számukra enélkül nem ünnep az ünnep. Mi, szülők, meg vagyunk mézeskalács nélkül, nem azt mondom, hogy nem szeretem, de inkább az illata az ami a karácsonyi hangulatot a nyakamba önti.
Kínomban nem találtam a tökéletes mézeskalács receptemet, nem is igen volt kedvem és energiám sokáig keresni, hát kutattam fel újat a net végtelen szakácskönyvében. Még reggel belefogtunk a tészta gyúrásába, "az a biztos, amin már túl vagyunk" alapon. 1 kg lisztet írt a recept, vakartam is képzeletben a fejem búbját, hogy hinnye, ez jónéhány tepsi lesz.... Hat után már nem is számoltam, de lehet, hogy éppen hét vagy nyolcnál megállt a kisütött tepsi mézeskalácsok száma.
Zalán végig nyújtott és kiszúrt, nyújtott és szaggatott, anélkül, hogy a pocakját elkezdte volna tömni az első elkészült süteményekből. Réka hamarabb elunta a kreatív részét a programnak (ahogy mindig), ahogy a saját tésztácskáját kinyújtotta és fenyőfákat valamint szívecskéket formázott belőle, áttért a még langyos kalácsocskák eltüntetésébe. Ez is lett a reggelijük, mézeskalács és némi tej vagy gyümölcslé.
A teljes alkotó tábor pontosan másfél óráig tartott, legalábbis ennyit mutatott a digi óra, amit kezdéskor bekapcsoltam rádióstul. Az utolsó tepsi idejére már igencsak elfáradtam és vágytam arra, hogy vizszintesben legyek. Hát igen, egyelőre ennyit tud a kondim....Nagyon örvendtem, amikor elzárhattam a sütőt, mert az utolsó adag is ott mosolygott a tálcákon, várva a boldog langyosodást.
Lazulásképpen benyomtam a tévében a StarWars ötödik részét, amit a gyerekek kitörő örömmel jutalmaztak. Valamikor a film közepén el is bóbiskoltam (soha még ezt a részt egyben nem láttam....), arra ébredtem, hogy Réka szabályoson életre pofoz, hogy nézzem csak, milyen izgalmas az a rész!!! Köszönjük, Réka! - fordultam a másik oldalamra, de tovább már szunyókálni nem tudtam.
Délután hazatért a ház - rendkívülelfoglaltvagyok, nemérekrásemmiremégélnisem - ura, hogy a hiányosságainkat karácsonyilag pótoljuk. Többek között ellátogattunk a háziorvoshoz is, hogy így antibiotikum után hogyan tovább. Bizonytalan voltam, mert az erőm nem tért vissza. Pislákol bennem valamennyi, nem azt mondom, de nem az igazi. A gondolatmenetét meg soha nem tudom kitalálni, ugyanolyan valószínűséggel láttam azt, hogy visszaküld a szakrendelésre, mint hogy gyógyultnak nyilvánít és megveregeti a vállam.
A rendelő kivételesen dugig volt betegekkel, elsősorban idősekkel. Messze én voltam a legfiatalabb a negyven évemmel. Azért pörgött a rendelés gyorsan, röpködtek a receptek és az elégedetten távozó nénik és bácsik. Mellettem ült két néni, akik lelkesen beszélgettek szülinapi és karácsonyi előkészületekről, férj egészségügyi állapotáról. Az a néni, aki mellettem ült, elég sokat panaszkodott, hogy szegény férjének ez a baja és amaz, de végső soron jól vannak, alig várja, hogy karácsonykor megünnepeljék a papa (férj) 91. szülinapját. Ejha!! Milyen jó lehet megérni ezt olyan egészségben, mint ez a néni, aki saját bevallása szerint két napig megállás nélkül sütni és főzni fog karácsonykor. 87 évesen, merthogy ő pont annyi volt. Jellemző tulajdonságom, nem is teljesen jogos, tudom én, de mégis irigykedve méregettem őket. 91 és 87.....
Aztán váratlanul én következtem, miután az egyik bácsiról kiderült, hogy csak kísérőként ücsörög a sárga műanyagszékek egyikén, éppen a műfenyővel szemben. Odabenn képbe hoztam a doktor urat, hogy hol is tartunk, bár egészen ott volt. Azt mondta, már éppen hívni akart, hogy mi a helyzet velem. Pulmonológiai beutaló, sürgősséggel, igen, fogadtak, röntgen, 3. típusú találkozások gyógyszer jóváhagyva, beszedve. Véleménye szerint még kb. két hónap, mire egészen rendbe jövök és talán évekig emlékszik még majd a szervezetem erre a kórságra. Említette, hogy próbálta jelezni, hogy ez nem nátha és komoly dolog, úgy is kell venni. Azért is küldött laborba és röntgenre valamint szakorvoshoz. És hogy ez volt ennek a rendje, higgyem el! Hát persze, nincs is ezzel semmi gond. Igaz, nekem nem esett le a helyzet komolysága annak idején, amikor a labort kérte....Na mindegy. Végül ha már ott voltam meghallgatott, bár ránézésre úgy látta, hogy hatott az antibogyó. Éssssss gyakorlatilag gyógyultnak nyilvánított. Úgy örültem!!! Hogy még hamar elfáradok, gyöngécske vagyok, az teljesen természetes és jelzi, hogy súlyos volt a helyzet, még szerencse, hogy reagáltam erre a bizonyos Hármaskára. Január közepén-végén kontroll röntgen és labor (addigra talán azok is normális régióban lesznek), akkor talán lezárhatjuk ezt az ügyet végleg. Úgy legyen! Addig is és utáni is persze, vigyázzak magamra, lehetőleg ne fázzak meg! Ez igazából a gyerekek kezében van, hogy miféle nyalánkságokat hoznak haza...
Nem most volt, hogy ilyen jókedvűen távoztam volna a rendelőből, 20 perc benntartózkodás után....Biztos azt gondolták a többiek, hogy engem már meg is operálnak egy füst alatt.... Következő programpont a gyógyszertár útba ejtése lett volna, ám Tibi másfelé kanyarodott, karácsonyfa beszerzésre adta a fejét. Ahogy a célállomásra befordultunk, nem kis mulatságunkra talán összesen ha hat fa árválkodott az árusító ponton....Lemondóan besétáltam a zöldségesbe némi utolsó adag karácsonyi gyümölcsfeltöltésre (banán, mandarin, pirosalma), ám mire újra csatlakoztam az uramhoz a fák mellett, megjelent az árusító hölgy is és végül - és ezzel saját magunkat is megleptük - megvettük az egyik fát. Nordmann típusú, amilyet még soha nem hoztunk haza, kb. 130 cm magas és legalább egyik oldalról csinoska. Mivel nem térben helyezzük el, hanem egy sarokban, sőt, nem is díszítjük fel, csak talán a 70%-át, a mi céljainknak tökéletesen megfelelt. Újabb pipa a karácsonyi listára, Tibi szempontjából talán már az utolsó. Nekem ugye még itt vannak a sütik.
Itthon a gyerekekkel ledaráltuk a mákot, ami a holnapi bejgli tölteléke lesz. A legutolsó adagnál sajnos leégett a daráló, finom kis rendellenes füst lebegett körülöttünk.....Szegény apukám mondaná most, hogy fiam, hogy jutott eszedbe fél kiló mákot egyszerre ledarálni? Hát erre tanítottalak??? Nem erre, tudom. Azt hittem többet bír a masina. Annak azért örülök, hogy nem korábban adta meg magát a daráló. Őszintén szólva, kicsit vérszemet kaptam, hogy talán még egy kis aranygaluska beleférne a jelenlegi energia szintembe is holnap....majd meglátjuk. Talán maga a galuska még igen, hisz azt a dagasztó gép gyepáljak készre úgy is, de azért van még azzal utána is meló. Arról nem is beszélve, hogy holnap csomagolni is kell, bőröndbe is, ajándékokat is....Lehet, hogy maradok a bejglinél, a galuska megvár két ünnep között is.
Lassan tehát nálunk is itt a karácsony, MINDEN ajándék beszerezve, mézeskalács kisütve....Porcicák kergetik egymást a kanapé és a szekrény alatt, sőt, pókhálóban is gazdagok vagyunk, azt hiszem, de ez már csak egy ilyen karácsony, meg mondom őszintén, csak az érdekel, hogy úgy néz ki, meggyógyultam, eloszlottak a felhők a fejünk fölül, a gyerekek csúcsformában...... és talán ha minden összejön, boldog lesz ez a karácsony. Az első apu nélkül és mégis vele, örökké vele.....
