Amikor csütörtök este a szomszéd lány (némi túlzás, mert anyuka és csak néhány évvel fiatalabb nálam) hazaesett Madridból, ahol hivatalos úton volt, mi már valamennyien ágyban voltunk. Pislogtunk először a sötétben, majd kifelé a folyosó felé, ahol nyitva hagytuk a fényeket, hogy apa majd ne a koromsötétbe érkezzen haza. Hallottuk, ahogy a szomszéd srác lecsörtet, kinyitja a kaput, fény villant a lépcsőházban, majd még az is felszűrődött a nagy csöndben, hogy hogy örült lenn a banda, hogy újra együtt a három tagú család.
Ez volt valamikor 9 órakor este és én éppen hat óra múlva már javában pakolásztam, öltöztem, hajnali 3 órakor, hogy utazzunk Ausztriába egy gyárat meglátogatni. Persze 10 órakor hazaesett Tibi, leült vacsorázott, Zalán is kiosont hozzá, szóval valamikor fél 11 körül szenderedhettem el. Éjfélkor még felkeltem pisilni és kettő körül is, hogy nem aludtam e még el.....Visszaidézve azokat az időket, amikor hajnali 7-kor írtunk ZH-t és reggel nyolcra Pesten kellett lennem valami vizsgán (pár évvel később) és nekem hányingerem volt a kialvatlanságtól, ahhoz képest egész friss és ropogós voltam.
Kiosztottuk a szendvicseket, akinek volt hozzá kedve, ihatott egy kör pálinkát vagy vodkát is (nyilván a sofőr nem jelentkezett), majd villámgyorsan elfoglalta mindenki a helyét a buszon. Tényleg meglepően gyorsan. Mire észbe kaptam, már csak elöl volt hely és engem a sofőr mögötti sorba irányítottak. Na most ha valahol utálok ülni, az pont a sofőr mögötti ülés. Egyből láttam, hogy nincs biztonsági öv, esett az eső, sötét éjszaka volt és nekem a nyavalyás sofőr háta mögött kellett ülnöm hajnali négykor egy 20 fős buszon...Hát nem voltam feldobva.
A busz csuda kényelmetlen volt, semmiképpen nem távolsági járatra volt tervezve. Nekem nem is volt hová tennem igazán a lábam, ha előrenéztem, semmi mást nem láttam, csak a sofőr hátát...de nem nyavalyogtam, mert én voltam az egyetlen, aki mellett nem ült senki, képzelem, hogy akinek utitársa volt, az extrán kínlódott. Amíg fel nem kelt a nap, fogalmam sincs, mit csináltam. Először arra gondoltam, ha baleset ér bennünket, ezen az ülésen (tudjátok, sofőr mögött) tuti kinyiffanok, aztán törölgettem az bepárásodott ablakot zsepivel, de persze újra és újra bepárásodott, végül feladtam. Gondolom, elszundíthattam, illetve éhes is lettem, úgyhogy az egyik becsomagolt szendvicset megettem, a legkisebbet, a fokhagyma szagú rántott husisat.
Az úton végig esett az eső, nem szakadt és zuhogott, de kitartóan csepergett. Valamikor fél 8-kor álltunk meg Győrnél. Nem is, negyed 8 volt, mert akkor telefonáltam haza, nehogy elaludjon a banda és egy, az álomtól érces hangú Tiborral beszéltem. Nem mertem megkérdezni, hogy Réka felébredt e már, inkább küldtem sok puszit nekik és emlékeztettem az uram, hogy írtam egy listát a napi el nem felejtendő dolgokról. Nem tudott a listáról, ezek után pláne nem akartam tudni, hogy ki van ébren a családból, ki nem.
A határon háborítatlanul átgurultunk, lassítottunk, lassítottunk, majd minden ellenőrzés nélkül továbbrobogtunk. Ahogy világos lett, olvasni kezdtem, hogy teljen az idő, az Özvegy című könyvet. Nagyon jó volt, egészen belefeledkeztem. Aztán, ahogy osztrák területen robogva rájöttem, hogy immár nem autópályán haladunk, inkább figyeltem a falvakat, amelyek mellett elsuhantunk. Egy idő után olyat játszottam magammal, hogy vajon hány falun kell átmenni, mire egy olyan házat látok, ami nem úgy néz ki, mintha tegnap fejeződött volna be a fejújítása. Ami egy kicsit legalább lepukkant. Elég sok falun áthaladtunk, sokszor csak néhány házat látva belőle, de baromi sokára botlottam egy ipari melléképületbe.
11 órakor pontosan megérkeztünk. Kaptunk egy láthatósági mellényt, melynek viselése kötelező a gyárban, majd bevezettek bennünket a "kantinba", ahol az automatából mindenki annyi kávét vagy kakaót ihatott frissítésként, amennyit akart. Volt öltöző, zuhanyzó és wc is, mind fullos tisztaságon pörgött (na jó, az öltözőt és a férfi wc-t igazából nem néztem meg) Ezt csak azért említem, mert egyedül voltam nő a vendégeink és a cégünk alkalmazottjai között is, de talán a gyárban is ritka a nő, mert a női szakasz kulcsos volt, hozzá a kulcsot el kellett volna kérnem a kantinos lányoktól, ha éppen nem lett volna a kulcs a zárban.
Először a fűrészüzemet néztük meg, ami tényleg élmény. Hogyan lesz a kéreg nélküli farönkből deszka vagy padló....Érdekes volt. Másfél óra múlva ebédet kaptunk szintén a kantinban, ami picike volt, mi húszan pont elfértünk benne, ha azt az asztalt nem számoltam, ahol már ült néhány "helyi lakos". Volt valami krémleves, ami szerintem póréhagyma leves volt, de a fiúk szerint gombaleves, hát rájuk hagytam, ha nekik gomba, hát gomba. Sűrű volt, a kanál szinte megállt benne, de finom. Volt még töltött csirke "generálszósszal" nyakon öntve, rizi-bizi és vagy 4 féle zöldség köret. Szerintem minden magyar az uborkasalátát választotta. :) Kapros-joghurtos volt.
Ezután következett a gyalu üzem a lambériával, majd a pellet gyár, végül a gerenda üzem. Ez utóbbi kettő éppen nem üzemelt, így élvezeti értéke kisebb volt és addigra őszintén szólva el is fáradtam. Végül 3 óra volt, mire újra buszba ültünk és elindultunk hazafelé. Előbb még készült néhány fotó a bandáról, céges is, meg össznépes is. Jók lettek, ma átküldött néhányat A. (aki a főnököm). Hazafelé is leginkább olvasgattam és igyekeztem keveset inni, hogy minél ritkábban kelljen pisilnem. Hogy hol és mikor léptünk át a határon, nem tudom, mert éppen akkor elbóbiskoltam. Éjjel 11-kor értünk a telephelyre, ahonnan átpakolt mindenki a saját járművébe és hazafelé hajtott. Itthon, amikor végre ágyba bújtam, olyan fáradtságot éreztem, hogy attól nem tudtam elaludni, csak forgolódtam. Persze aztán idővel sikerült.
A gyerekek másnap panaszkodtak, hogy újabban túl sokat utazom. Ami kicsit vicces, bár tényleg ez a második utunk volt 2 héten belül, azt hiszem. Most egyelőre nincs tervben több, bár A. (aki a főnököm), jövő héten Szibériába utazik négy napra. Szerintem nem lesz egy vidám út és amúgy sem vágyom semmilyen olyan kiruccra, ami "ottalvós", úgyhogy örülök, hogy én maradok.
Ez pedig itt a csipet-csapat. :) Ugye milyen szépek vagyunk? :)))
