2016. május 31., kedd

Ez volt a kedd


Ma nem dolgoztam, egy marketinges tréningen vettem részt. Klassz volt, kicsit fura volt padban ülni, de kaptunk félidőben ebédet és odafigyeltek a kényelmünkre, úgyhogy minden rendben volt. 

Tegnap megvolt Réka szolfézs vizsgája, csillagos ötösre sikerült. Ez az egyetlen tartárgy, amire egyáltalán nem készültünk és én sem mozdítottam meg a kisujjam sem, hogy felkészítsem. Konkrétan azt sem tudom, mit tanulnak, nehéz is lett volna. Ahogy mentem érte, akkor következtek a bonyodalmak. Érdeklődtem ugyanis, hogy mi a helyzet a furulya tantárgy vizsgájával, ami a szolfézs után lett volna. Réka vonogatta a vállát, hogy hát azt nem tudja, az nem volt. Furcsálltam, de gondoltam, R. néni biztosan átrakta másik napra.  
Itthon írtam neki üzenetet, hogy mikor lesz az utolsó óra, merthogy meg akartam lepni egy apró ajándékkal, ezt persze nem írtam meg neki. Válaszolt is készségesen, hogy a tanévnek a vége, a vizsga az utolsó lépés. 

Késő este néztem meg a telefonom, ami egyébként nem szokott a táska aljára süllyedni, de most onnan bányásztam elő. R. írt nekem üzenetet, hogy reméli nem beteg Réka, miért nem volt jelen a furulya vizsgán? Új vizsgaidőpont másnap 2-4 között. Mi a búbánat van??? Éjjel 11 felé még rám írt, hogy nem volt Rékánál az üzenője (a zeneiskolás), úgyhogy a kottás füzetbe írta fel, hogy pontosan mikor és hol lesz a vizsga. Igen ám, de Réka nem vette elő a kottafüzetét egyáltalán. Egész szerdán azt magyarázta Rékának, hogy a szolfézs vizsga után át kell mennie a zeneiskolába a másik vizsgára. Réka azonban erről nem mesélt nekem, én ugyan tudtam a két vizsgáról hétfőn, de arról nem, hogy az egyik nem a saját suliban lesz. Eszembe sem jutott. Hát szép kis kommunikációs katyvasz, nem mondom! 

Mindegy, ma levizsgázott (gondolom). Fáradt, ezen az sem változtat, hogy nem tanulunk itthon, szabad a késő délutánja, estéje. Ettől még ma is lenyomtak egy szorzótáblás dolgozatot, de új anyag híjján ennek mi értelme, én nem tudom. Környezet az egyetlen, amiből még pörögnek, a sok tagozatos dolgozat miatt legalább négy óra elmaradt. Azért jövő héten abból is megírják a témazárót, gond nélkül. 

Réka nem várja a vakációt, úgy emlékszem már tavaly sem várta...:) Azért nem féltem, valahogy majd elüti az időt. Még nem tudom, eljövök e szabadságra a két kézműves tábor között, lesz ott két hét egyhuzamban....az is lehet, hog csak augusztusban leszek szabim. Elvégre ez még csak a 3. hetem. Majd meglátjuk. Az ideális az lenne, ha legalább 6  hét szabit kapnék ilyenkor, azt sem bánnám, ha fizetésnélküli, csak tudjak vigyázni a gyerekekre...no majd megoldjuk. Így vagy úgy. 

Na megyek, nagyjából összerámolom, mi minden kell Rékának az erdei iskolába. Holnap ne kelljen felforgatni x és y cucc után a kéglit. Vagy indulás előtt, reggel....A vacsora meggyszósz lesz friss meggyből, főtt krumpli és rántott csirke falatok. Friss kenyeret is vettem és behűtök némi bodzaszörpöt.