Nnnna, most már tényleg minden készen áll a sulira. Lassan én is egyre inkább megbarátkozom a nyári szünet leáldozásável és teret engedek az alap gondolatnak: hiszen én imádom az őőőőszt! Na mondjuk, jobban imádtam, amíg nem volt iskola illetve óvoda, , de hát az élet nem áll meg akkor, amikor kétévesünk a környék összes gesztenyéjét begyűjti én meg full nyugiban lesem és minden de minden full hepi…. Igaz, később nem győzöm levegőztetni és forgani (nem a gyerekekt, a gesztenyét), nehogy bepenészedjen.
Utolsó hétvégénk egész klassz volt. Igaz, szombaton fél hétkor (később kiderült, hogy fél 8-kor) a főnököm Viber üzenete pattintott ki az ágyból, hogy a privi telefonom ébresztőt fújt a budiban. Ezt mire felfogtam agyilag….már régen kiment minden álom a szememből. Kiderült, hogy a telefonom a cég mosdójában hagytam péntek délután, amikor fejben már egészen máshol jártam. Az aztán kötelességtudóan riadót fújt szombat reggel hatkor. A szomszéd cég kiszúrta a ricsajt és elhallgatta szegény hű telefonomat, viszont kapcsolatba lépett a főnökömmel, ő meg velem. Hétfőn hajnali fél nyolckor újra egyesültem a telókával.
Vasárnap a hólyagom ébresztett és már nem tudtam magam visszaringatni magam….No de legalább volt egy kis „ÉN időm” vasárnap hajnalban, amit eléggé el nem ítélhető módon CANDY CRUSH-ba fojtottam. Ősidők óta nem játszottam ezzel, nagyon jól esett. Kitűnő stresszoldó. Amíg van élete az embernek. Aztán ébredt a banda és készült a tükörtojás, pirított bacon, tejeskávé és ilyesmi, reggelire. Ha már reggeli, szombaton amerikai palacsintát dobtam össze, az bepuszilták az utolsó morzsáig.
Szombaton volt egy ünnepi körünk a Decathlonba,hogy a tornacipőket megvegyük a csemetéknek. Rögtön 2-2 párat, hiszen edzésre is kell valami. Ilyenkor aljas módon eszembe jut, milyen jó, hogy nincs 3+ gyerekem…de hogy ne tűnjek abszolút gusztustalannak, hozzáteszem: ezt bekompenzálom máskor, amikor meg nagyban sajnálkozom, hogy nincsenek hárman a porontyok. Teszem azt, Rékából lehetne simán kettő, de persze Zalánból is klassz lenne még egy, csak cukimuki kisebb méretben.
Zalán választott magának egy iskolai cipőt is, ami elsőre engem feltűnően emlékeztetett a román nemzeti lobogóhoz…de később megbarátkoztam vele, végül is a lábán jól néz ki. Elégedetten távoztunk, hogy na, most aztán fanfárokat elő, mert befejeztük a tanszer shoppingot. Erre vasárnap délelőtt kiderült, hogy nem két 35-ös cipőt hoztam el az üzletből, hanem egy 34 és egy 36-osat. Azt hittem, Tibi a kardjába dől, persze nincs neki, úgyhogy nem. A 35-ös méretnél ugyanis ezek szerint sok minden volt, pont 35-ös kezem ügyébe nem akadt. Csak azt tudnám, hogy azzal a párral mi történt, amit Réka felpróbált és meg mernék rá esküdni, hogy a lábáról rögtön a kosárba került. Abba a nagy gurulós kékbe. De ezek szerint nem. Vagy nőtt egy méretet Réka lába iccaka. Más nem jöhet szóba.
A gyerekek megint alakítottak, mert kétszer rájuk szóltak a rollerezésnél (decathlonilag), harmadjára el lettek tanácsolva. Egyébként nagyon helyesen, az idegen eladóra legalább hallgattak és letették a rollereket. Habár, csak halkan mondom, minek tartanak rollert az üzletben, ha aztán a szabad élmény nem elérhető? Jó és lassú gyerekeknek? Nyilván nem csigatempóban fognak tépni körbe-körbe, ez eléggé borítékolható. De mondom, nem gond, mert legalább szabadultunk, mehettünk fizetni.
Korábban volt egymás szitu is. Van a Decathlonnak az a maszkszerű búvárnemtommije. Amiben szabad kilátás nyílik a tengerfenékre. Úgyis olyan sűrűn járunk arra. Zalán teljesen bele van szerelmesedve. Persze szóba sem jött, hogy vennénk egy olyat. Azért leakasztotta és ahogy mi a cipőknél álldogáltunk, gondolta, odahoz egyet belőle, megmutatja. Én éppen az ő keresésére indultam, amikor láttam, hogy rászól az eladó, mire ő készségesen visszateszi a terméket a helyére. Megint első szóra, ami nekem soha nem megy. Az eladó aztán hozzám is intézett egy mondatot, hogy az felnőtt méretben van csak, nem neki való. Azért attól még azt gondolom, hogy levehette volna… Biztos az egyedül „garázdálkodó” gyerekekre már érzékenyek az eladók. Az én gyerekeim, meg egyáltalán nem olyanok, mint a kis fiókák, hogy jönnének utánam libasorban….ÁÁÁáá……
Másik nagy mérföldköve Réka kis életének, hogy kapott lakás illetve kapukulcsot. Tibi pénteken csináltatott neki egy szettet és gyorsan számlát is kért, mert a kapukulcs másolási díja hallatán picit kidülledtek a szemei. Szóval immáron kulcsa lesz a csajnak a kéglihez, elvileg hazajöhet a suliból egyedül is, ha úgy lesz kedve. Illetve ha én ezt beírom az üzenőjébe. Hogy aztán ez tényleg így lesz e, azt kétlem….- szerintem már kifejtettem, miért – hiszen a különórák miatt nincs esélye korán végezni. Erre válaszolta azt, hogy tévedek, mert mondjuk, én pénteken negyed ötre ott tudok lenni Zalánért a suliban (még fura leírni, mit is keresne ott Zalán???), viszont a rajziskola ötig-fél hatig is elhúzódik, mert M. néni nem siet sehová haza pénteken sem. Szóval én hazabattyogok Zalánnal, ő meg majd egyszer csak jön….Nekem erről kicsit más elképzelésem van, de egyelőre nem szóltam semmit.
Még valamit mesélni akartam, de puff....elfelejtettem. Így van az, ha valaki, diéta keretében egy egész, saját maga sütötte pizzát az arcába töm vacsorára. Most leállt az agyam.
3 nap és 18 óra múlva kezdődik az iskola.
Ma végre megvettem a fehér harisnyát is az évnyitóra.
Pénteken gyásznap lesz, egyelőre nem tudom másképp felfogni....:)
