Negyedik nap - avagy a nagy veszteség

Ma reggel Réka vidáman ment óvodába. Ahogy ráadtam a nadrágot és a pulcsit, sürgetett, hogy menjünk már, mire várunk, mégis? Kéri a csizmáját és a dzsekijét is...Most nem tudom, hogy a nagy lelkesedés az ovinak szólt e, vagy annyira utál nadrágban lenni, alig várja, hogy az oviban megfosszam tőle (ott mindig átöltözünk farmerszoknyára, ahogy itthon.) Ha lehet, inkább a második verzióra szavaznék....

Zalán egyik kisnyusziját és anya báránykáját (FriendSheep-et) is magával vitte, ez utóbbit a pulcsija alá cipzározta, hogy az meg ne fázzon. Mondtam volna neki, hogy szerintem sem a nyuszi, sem a bárány nem fázik, klassz kis bundás állatkát, ám csak megkaptam volna tőle, hogy igenis fázik a bárányka, hiszen odakinn nagyon hideg van (mit képzelek én...), így hát ráhagytam. Vesztemre. Csak az óvodában derült ki ahogy Réka a kardigánjától megvált, hogy a bárányka nincs sehol. Ajjjajjjj....Nagyon elszomorodott hirtelen (ő IS), csak ült búbánatosan a padon és egy szót sem szólt. Biztattam, hogy bizonyosan kipottyant a kabátja alól valamely pontján utunknak (otthon-ovi távolság), de futok vissza és megtalálom, egyet se' bánkódjon...Közben legszívesebben magamnak adtam volna két maflást, amiért hagytam, hogy a bárányka bizonytalan, "vagy elhagyjuk, vagy nem" pozícióban lógjon Rékán. Végülis, semmi meglepő nem történt...

Végigpásztáztam az utat lennt és fenn egyaránt (lásd ablakpárkányok, bokrok alja, autók motorháztetője, járda....), de sehol nem találtam a báránykát. Pedig fekete a bundája, mint a szén...Itthon is átnéztem a kapualjat, lépcsőházat, tűvé tettem előszobát és gardróbot, de semmi. Elveszett, végképp elveszett a bárányka. 

Szerencsére délben kiderült, hogy a veszteség engem érzékenyebben érintett, mint Rékát, aki erősen bízott abban, hogy Anya detektív módra fel fogja göngyölíteni a bárány eltűnési ügyét. Rákérdezett ugyan, hogy hol van a bárányka és hol találtam meg, de válaszom, miszerint "a boltban egy polcon....izé, megtaláljuk az "ikertestvérét""...kielégítette. Az lett volna az utolsó, ami hiányzik, hogy fél napot sírjon a bárányka után.

De azért...remélem, ma valakinek itt a közvetlen környékünkön..... a böcsületlen megtalálónak leszárad a keze....És a megmaradt másik kezével ugyanakkor jó gazdája lesz az én drága kis báránykámnak. Brühühü....

Nekem pedig első utam szombaton az ikertestvérhez fog vezetni.....Mert a Bárányka számomra egy "must have", hogy úgy mondjam. Kell nekem, imádom és kész. Akármennyire is gáz ez így túl a húszon, hehe....

Harmadik nap, avagy ellenérzések, kételyek erősödőben

Harmadik nap (szerda) reggelén a minket köszöntő óvónéninek beszámoltam arról, hogy Rékánál problémás a pisilés a kisvécébe, ezért várt engem tegnap olyan nagyon dél tájban, blablabla és stb stb stb.  Nehéz dolgom volt, mert ide-oda cikázott, csak egy-egy mondatra állt meg a közelemben. Hogy esetleg a puszta anyahiányon túl más is lehetett a csaknem 1 órás sírás-rívás, hiszti okozója, úgy tűnt, csak bennem merült fel. Az óvónénit cseppet sem gondolkodtattam el ötletemmel és bár én ismerem enyém gyereket a legjobban, azt felelte legyintve:
- Nem az volt ott a baj, anya, maximum a hab a tortán. - ő úgy magyarázta, hogy elvitte a toalettre egyszem lánykámat...Még erőszakkal rá is ültette, de nem jött semmi. Fülemet és lelkecskémet egyszerre ütötte meg az "erőszak" szócska és hirtelen nem csak azért lett nagyon melegem, mert maxon működött oviszerte minden fűtőtest. 


- Azt talán nem kellett volna. - közöltem vele gyorsan, mielőtt újra eltűnik a szemem elől, és megnyugvásomra maradt is, így megismételtem. - Azt talán nem kellett volna. - ennyit mondtam csak, mert Rékám harmadik oviban töltött napján már csak nem csapok balhét...Nem is értettem az egészet. Nem régen vagyok anyuka, nem sokkal több, mint 3 éve. Ha a terhesség hónapjait is beleszámítom, akkor 3 éve és 9 hónapja. Azonban annyi sütnivalóm nekem is van, hogy erőszakot alkalmazni semmilyen körülmények között nem szabad egy pici gyereken (pláne a más gyerekén, pláne egy oviba éppen beszokóban lévő leánykán...). Egyébként is, a pisilés olyan érzékeny téma, hogy erőszakkal csak elhessentjük azt a parányi ingert is, ami esetleg Rékában meglett volna....Mégis mire számított a több évtizede gyakorló óvodapedagógus óvónénink? Ha a síró Rékát odaszegezi a vécéhez, akkor "termelni" fog? Tényleg nem értem...Hirtelen értelmet is nyert Réka azon mondata, mely így hangzott kedd este: "Nem szeretem az óvónénit...."


Ettől eltekintve Rékám zokszó nélkül eltűnt a csoportszobában, hóna alatt egy AnnaPetiGergő kötettel és kedvenc kabalajával, Anya báránykájával. Éppen szerda volt, ami azt jelentette, hogy a délelőtt a torna jegyében zajlott. Ez minálunk annyit jelent, hogy a gyerekek akadálypályán szökdécseltek és ugrabugráltak szobaszerte. Mármint a nagyobbak, a kicsik nem vettek részt a programban. Réka sem, ő leült a szőnyegre és a könyvét nézegette. Óvónői irányítást nem vettem észre, mint ahogy eddig soha semmilyen irányított tevékenységet nem tudtam felfedezni a csoport munkájában, pedig nagyon kerestem. Eddig teljesen olyan minden, mintha játszóházba hordanám Rékámat...leszámítva, hogy a játékkészlet sem lehet valami széles skálájú, hiszen például babakocsi egyetlen egy darab sincsen (pedig Réka nagyon kereste már első napon is) és félek, hogy babából sincsen sok, valamint úgy egyáltalán, játékból, mint olyanból....Remélem, az idő majd rámcáfol.


Kicsit figyeltem volna még, hogy hogyan tölti az óvódás délelőttjét a leánykám, de ahogy sandítottam be az ajtón, tisztes távolságból, 2 kicsi is meredten bámult engem odabenntről, ami egyenlő volt a lebukással előbb-utóbb, ígyhát inkább távoztam és reméltem, hogy Réka mesél majd valamit arról, hogy mijót művelt a délelőtt során.


Réka délben a kapuban szobrozva várt engem, nem sírt, nagyon örült nekem. Az óvónéni megkért, hogy vigyem el pisilni, mert biztosan gyötri már a szükség, mert hogy úgy mondjam, volt input, de output semmi. Elmondása szerint ma már jobb napunk volt, mint tegnap, csak kisebb sírások voltak, ami jó. Gyakoroltuk a vécébe pisilést...noshát elég munkás dolog Rékának felküzdenie magát a vécére, de azt hiszem, menni fog a dolog. 


Esténként túl azon, hogy az ágyunkban, pontosabban velem alszik el, mostanában egyenesen csimpaszkodik, bevackol mellém, bújik, simul, ragaszkodik....Azt sem engedi, hogy hátat fordítsak neki, amíg ébren van.  És lassan hagyománnyá válik, hogy félálomban, utolsó gondolatként ennyit mond:
- Anya, légyszives holnap ne hagyj ott az óvódában!....légyszives maradj velem!....- mire én nem igen mondok semmit, csak simogatom a hajacskáját, magamhoz ölelem és hallgatom a szuszogását, ahogy alszik....