2022. október 18., kedd

Elkészült

 

Hetedik napon megpihent a kivitelező, merthogy elkészült a lépcső és a terasz burkolata is. Ez egy fontos mérföldkő volt, mert elvileg, ha nem kötözködöm és hasogatok szőrt, akkor a bejárati ajtón belül kész a kégli. (Kivülrő nagyon nem és a kertről se beszéljünk, de ez is valami. ) Na persze lehet még gipszkartonozni itt vagy ott, az emeleti lambéria nekem tetszik egyébként, csak azért látszik, hogy nem tegnap készült, felújíteni, csiszolni, lakkozni, alászigetelni pedig iszonyat munka lenne.....Noda maradjunk annyiban, amivel kezdtem az egész mondandómat, hogy kész lett a kégli, mert még kiderül, hogy mégsem..... :) 

Réka volt olyan kedves és ragaszkodott hozzá este 8kor, hogy felmondja nekem a bioszt, merthogy minden órán felelnek..... a baktériumok anyagrészt...hát én ki sem tudtam olvasni az órai jegyzetét, meg nem is nagyon értettem hozzá, de borzasztó, én nem is értem, minek tanulni ilyen szintű bioszt gimiben. Közben Zalán nem mondta fel a természet anyagát, azon belül a denevért és a ... elfelejtettem, mi volt a negyedik állat a rókán és a mókuson kívül...Ő most ért el odáig, ahová szerintem a többiek már tavaly, hogy megtanult szöveg alapján tud rögtönözni, mondatot építeni németül és ezt tök jó megélni, hogy idáig is eljutottunk. Zalán egyébként - ezzel talán nem mondok újat- nem erős németből, pedig valamiért én mindig úgy éreztem, hogy örökölte a nyelvérzékem, de nem igazán. Pontosabban az angol az rakad rá, mint a csiriz, de a német egyáltalán nem. Fejlődik, de nem rázza ki a kisujjából úgy, mint Réka. Persze nem akarásnak nyögés a vége, mondta mindig anyukám és hát igen, Zalán valami hihetetlen módon nem akar tanulni és ha nem nyösztetem, szerintem nem is tanulna.  

Pont a múltkor beszélgettem egy ismerősömmel, akivel olykor keresztezik egymást telefonhívásaink a céges ügyeken keresztül. Az ő gyerekei is ugyanazokba a sulikba jártak, mint most az enyémek illetve Réka és hasonló korúak a gyerekek is. Ő mesélte, hogy a videójátékokból úgy megtanult angolul a fia hetedikre - nyilván nem profi szinten, de ahhoz képest, hogy heti 1 angol van a 6-7 német mellett ,az semmi. Szóval úgy megtanult, hogy csak les. Én is ugyanezt tapasztalom, válaszolni ugyan nem tud full nyeltani helyességgel, de a konyhanyelvet - teljes döbbenetemre - egész jól megérti Zalán is. Nem lehetne eladni, ahogy szokták mondani. 

Na most ez egy kis kitérő volt onnan, hogy a német nem ragad rá, az angol meg igen, de mindegy, már elég késő van....

Mi történt még ma? Önmagától megggyógyult a Vodafonos internetünk. A Vodafone már hétfőn széttárta a kezeit, hogy szerinte nálunk van net, pedig nem volt, azóta pedig semmit nem bütyköltünk a rendszeren, mégis megjavult....mindegy. 

Még mindig nem fűtünk, hála ennek a kellemes időjárásnak, viszont a szeptemberi villanyszámla már 20000 Ft körül jött ki, amit még nem egészen értek, hogy miért, mert elvileg kevesebbet fogyasztottunk, mint egy hónappal korábban. A légkondik már nem mennek - egy igen, az irodában, de az egy hónapja is dünnyögött. 

Kaja a hétre - frankfurti leves és kelkáposzta főzelék - sertéspörivel - nem feltétlenül egy napon, aztán sajtos sültcsirke mindenféle zöldségekkel. Mini pizzákat is ígértem, linzert, mert sok bontott lekvárunk van és kár lenne kidobni őket. Illatos birsalmám is van még, abból kompót lesz valami sült mellé.