2012. december 31., hétfő

Boldog új évet!

2013 következik.... Mivel én utálom a Szilvesztert, vidámság helyett egy jót szoktam szorongani éjfél tájban, valamint megy bennem a mini majré, hogy mit hoz az új esztendő, ezért most sem virágos a kedvem. 


Amit kívántam magamnak, magunknak tavaly ilyenkor, sajnos nem sikerült. Már az év közepe táján látszott, hogy nem fog, de azért én még október-novemberig reménykedtem, hogy legalább el tudjuk indítani a folyamatokat...De nem. És talán még a következő év is ugyanígy fog telni. Vágyakozás és várakozás. De majd csak eljön a mi időnk is. A jelen sem rossz azért, ha jobban belegondolom, a nagy vágyaim közül, a legfontosabbakból már mind teljesült. Az apróbbak, a kevésbé fontosakon meg majd még dolgozunk, hogy ne unatkozzunk. :)

Mindenkinek boldog, eredményes új évet kívánok!

És hogy vidáman kicsengése legyen az utolsó idei írásomnak, két "ŐkMondták".

Réka.

Karácsonykor felhasználtam az ünnepi menühöz csaknem az összes burgonya készletemet. 
27-én vacsorára mégis sütnék egy kis krumplit, két adagnyira még futja, nekem meg úgy sem baj, ha kevés köretet eszem. Réka nézi-nézi az asztal közepén a sült krumpli halmot, majd megszólal meglepetten.
- Anya....mi ennyire szegények vagyunk????
Megnyugtattam, hogy ennyire nem.

****

Zalán.

Simogatja Réka Celestia póniját, nyomogatja a gombokat rajta és fülel.
- Te vagy a legjobb barátom.
- ...
- Te is hercegnő vagy?
- Hááát...nem.
- Gyönyörű vagy!
- ... - Zalán bizonytalanul bólint.
- Én majd mutatom az utat.
- .... - oké, von vállat.
- Repüljünk a kastélyhoz!
- ... - felőlem....
- Tegyünk csatot a sörényembe!
- AZT MÁR NEM! - vágja ki az addig hallgatag Zalán. 


2012. december 27., csütörtök

Melyikünk a gyerek?

- Réka, gyere, van csillagszórónk!!!! Majdnem megfeledkeztem rólaaaa! Csillagszórózzunk! Juhéééé!
- Anyaaaa! De ugye nem fog kiégni a lakás?????

De végül is mégiscsak Réka a gyerek itthon, az egyik mindenképpen, mert a már leégett csillagszórót szemrebbenés nélkül letette a krém színű ünnepi abroszra, ezáltal egy finom két centis likat égetve belé. Nem szidtam meg, ő mégis bőgött, én belül lángolva szentségeltem....majd elfüstöltük az utolsó három csillagszórót is, ami a dobozban pislogott.

- Igen megkedveltem a csillagszórót! - szólt Réka az imént, amikor felszáradtak a könnyei. Nekem meg eszembe jutott anyukám, aki boldogult gyerekkoromban mindig a padlót nézte csillagszórózás közben, hol ég ki a szőnyeg, asztal, étkező kanapé és hova öntse a bekészített vödör vizet...

Réka mondta - 49. rész

Eljön az advent. Már a harmadik napjánál tartunk, amikor óvodából hazafelé tartva megszólalok.
- Na vajon mi van ma a zsákocskában?
- Azt csak te tudod, anya. - feleli Réka könnyedén
- ???
- Te mondtad tavaly, hogy az adventi naptárba te szoktad tenni az ajándékokat.
Hoppá. Kiment a fejemből....

***

Réka:
Képzeld, anya! Zalán megosztotta velem a csokiját. Azaz... én osztottam meg vele az ő  csokiját....

***

Karácsonyról beszélgetünk pár mondatban, Jézusról....Egyszer Réka félbeszakít:
- Micsoda? A Jézuska fiú volt?????!
Szégyelltem magam azért rendesen...

***

Míg mi lányok fotókat nézegetünk a monitoron, a fiúk játszanak valamivel. Egyszer elakadnak, apa sehogy sem érti, mit szeretne Zalán mondani. Újabban ritka az ilyen, de lám, azért még előfordul.
- Kanosz, kanosz. - ordítja mérgesen Zalán, a megnemértett.
- Kanos? Mi kanos? - értetlenkedik Tibi sokadjára is.
- Kalóz... - szól oda Réka, oda sem nézve, ki sem zökkenve a fotókból.
Zalán bólint.

***

- Hmmm...de jó illatod van!- ölelem magamhoz habokból frissen kiszabadult leánykámat.
- Neked is!
- Tényleg? Milyen illatom van?
- Hát...olyan anya szagod.
Akármilegyenisaz...

***

Együtt fürdünk Rékával hétvégén, karácsony előtt. Néz, néz, egyszer csak megszólal.
- Te vagy a leggyönyörűbb anyuka a világon.... - pont aznap olvastam egy pszichológiai cikkben, hogy soha, de soha ne nevessük ki gyermekünket (?), úgyhogy csak megköszöntem a dicséretet mosolyogva.

***

Réci lassan hajlott korba él kisgyerekkorilag, de olykor még mindig átkölt dalokat, verseket. Egy friss gyöngyszem:
- Nem baj, ha hull a hó, csak a dám ne jöjjön.... - dalolássza.
- Adám? Az micsoda?
- A DÁM. Egy naagy, hatalmas nagy vihar.
- Tényleg?
- Igen. Téli vihar.
- Aha. 
Szokás szerint elmondtam, mintegy mellékesen, hogy "vadász" a helyes változat, de senki nem figyelt igazán.

***

Zalán énekel nekem valamit. Mivel többre már nem hajlandó, Rékához fordulok.
- Te nem énekelnél nekem egy dalt?
- Á..á...fáló...áj fáló jú...díp szí, bébi....áj fálló júúú...
Hát nem pont erre gondoltam...


***

Réka leeszi magát ebéd közben:
- Hoppá.....még jó, hogy van rajtam tapéta. 
Kiterjedt méretű matrica a pólóján.

***

25-ször kérem, hogy vegyen fel egy harisnyát vagy öltözzön fel, de a füle botját sem mozdítja. Üveges szemekkel mesét néz. Végül megunom, erélyesebben rászólok, mire eltűnik a szomszéd szobában. Mire visszaér, pont véget ér kedves meséje, az Angelina balerina.
- Ajjjjh, anya. Ha nem vinnyogtál volna, nem maradtam volna le a meséről.
Én nem nevettem.








2012. december 26., szerda

Idei családi


Tudtam, hogy ajándékbontás után már reménytelen lesz akár egyetlen fotóra összeterelni az apróbb népet,ezért rögtön vacsora után nekiláttunk. Egész jól meg lehet őrizni a fegyelmet néhány, az ajándékokkal kapcsolatos fenyegetéssel és zsarolással....Még ha nem is szép és pedagógiailag támogatott dolog ez, de nagyon hatásos. 5 percen belül végeztünk. Az igaz, hogy csak a lányok öltöztek fel csinosan, én is csak próbálkoztam, sminkre, frizura belövésre egyáltalán nem volt idő...de bánja kánya! :)







Meseszép


Azóta már nem így néz ki. Szenteste reggelén kinyitottam a szekrény ajtaját, mire a fa váratlanul zzzzzzzzzzzzzzzzuty, eldőlt. Egész vicces volt. Nem bírta a nem-fára-való égősort az ártatlan. A díszek lepotyogtak, ami össze tudott gubancolódni az ezt meg is tette nekünk, a törékeny díszek szerencsére állták a sarat. Szóval idén kétszer díszítettünk fát. :)

A kacsám isteni volt, a Szenteste számomra tökéletes (leszámítva, hogy Réka forgatta a szemét az egyik ajándékán (ajjjjh, anya!) - két darab harisnya díszcsomagolásban.....node kicsire nem adunk) Béke, harmónia, nyugalom, irdatlan mennyiségű kajahegyek, hulla fáradtság, boldogan csillogó gyerekszemek, hogy azon már muszáj volt meghatódni.... ajándék és játéktenger, családi összeröffök, jóleső nevetések könnycsorgatásig.....

A karácsonyfa alatt halomban áll a sok sok lemeztelenített ajándék. Holnap nem  tervezem komolyan, hogy felkelek. Azt mindig lehet. Tervezni.:)





















2012. december 23., vasárnap

Szenteste előtt





1) A bejgli a mosógépen pihen, várja a reggelt és vele a forró sütőt. (Nyugi, nálunk a mosógép a kamrában van.) 5 rúd mákos, 2 diós és egy kakaós. Remélem, finom lesz, elég fáradtan, kókadtan láttam hozzá este hét után....de sütni és megenni már egyszerűbb lesz.
2) A kacsacombok pácolásra várva figyelnek és olvadoznak a fagyásból a konyhapulton.
3) A kozák sapka/hógolyó sütit végül nem sütöttem meg. Majd szilveszterre. Az aranygaluskára van még remény. Azt a kenyérsütő fogja dagasztani.
4) Az utolsó néhány ajándékot is beszereztük ma. Pedig azt hittem, ma már nem látok üzletet belülről, de de. Az Intersparba battyogtunk el gyalog ,mert Tibi tesójának tegnap nem találtunk semmit testhezálló ajándékot..... Ma viszont a szállingózó hóban Tibi nem volt hajlandó elővenni az autóját. A frissen mosottat és garázsban piszegőt. Persze ha térden állva rimánkodok, talán elvitt volna autóval, de ahhoz nem volt kedvem, a séta meg még jót is tett. Hazafelé minden közeli családtagom engem dobált hógolyóval. 
5) Mindketten megfeledkeztünk arról, hogy Zalánon nincs pelenka. És hát Zalán pont akkor közölte Tibivel, hogy bepisilt, amikor a hangosbemondó informálta a vásárló közönséget Intersparszerte, hogy "D. Réka várja szüleit az Információnál." Frankó volt, MINDENKI minket bámult. MINDENKI. A pisis gatyáját letoló, fütyijét eképpen szellőztető kisfiúval és a szegény árva, megtalált kislánnyal, akit az anyja elvesztett vásárlás közben.
6) Az összes ajándék tehát beszerezne, fele kb. be is csomagolva. Jut eszembe, Apu pálinkája még nincs a birtokunkban. A sajtok a hűtőben kuksolnak.
7) Fa feldíszítve!!!!  Ilyen sem volt hosszú évek óta, hogy nem vártuk meg a Szentestét. Naaaagy, colos fánk van idén, formás lucfenyő, illatos, csinos. Picit féloldalas, de az úgysem látszik a sarokban. Nem emlékszem, hogy valaha lett volna ekkora fánk. Ehhez képest amikor Réka meglátta odalenn a kertkapuban, így szólt: "Ilyen picike????" 
8) A gyerekek csak addig segítettek fát díszíteni, amíg az üveggömböket rakosgattuk a fára. Ennek ellenére én voltam az, aki eltört egyet, nem ők. 
9) Az ajándékokat, a becsomagoltakat bepakoltuk a fa alá a kimaradt díszek és A szaloncukor mellé. A fa nem maradhat felnőtt felügyelet nélkül, Zalánból mindent kinézek. Az adventi naptár egy részét is  mutyiban felfalta, a Milkásat, pedig még hol volt Advent?
10) Fadíszítés közben az Igazából szerelem ment dvd-ről, utána pedig természetfilmeket néztünk egyiket a másik után.

Béke van, nyugi van, semmi stressz...Remélem, így marad még legalább pár napig. Ha már örökké nem maradhat....





Réka angyalkájával kívánok mindenkinek nagyon boldog karácsonyt, békében, szeretetben! 

2012. december 22., szombat

Hiánypótlás

Szülinapi képek innen-onnan. Egyik része itthoni buli, másik része a zsúron készült. Könnyű lesz kitalálni melyik melyik.











2012. december 21., péntek

Ápdét

Még két nap karácsonyig.

Röviden, mert Rékát ebéd után elhoztam az oviból.

1) Bár azt terveztem, hogy ma már nem lesz ovi Rékának, ő este közölte némifokú megdöbbenésemre: utolsó napon is óhajt oviba menni. Igen, az összevont csoportba is, mert saját óvónéni lesz. Szóval prüszkölhetek és szemem forgathatom az óvodára egyre sűrűbben, az megnyugtató, hogy legalább ő szereti. :)

2) Megvan a kacsaaaaa!!! Az uram egyetlen elejtett mondatával elvette az étvágyam, hogy "tápos, hájas cucc"-nak nevezte, ledegradálta az én finom madaramat, de azért is finom lesz! :)

3) Karácsonyfánk holnap lesz, megígérte Tibi. 

4) Kitört a téli szünet!!! Jeeee! Két hét itthon! Megkönnyebbüléssel csuktam be az óvoda kapuját magunk mögött. Szerintem Zalán is nagyon boldog, hogy két hétig nem rángatom magammal naponta kétszer oviba és vissza.

5) Kisült tegnap a zserbó is. Igen csodálkozom magamon, mert nem ez a jellemző rám, de játszi könnyedséggel dobom össze egyik tepsi finomságot sütit a másik után. Ez arcpirítóan nagyképűen hangzik, de mit csináljak, ha így van. IDÉN így van. Hogy tompítsak a dolgokon azért bevallom, a zserbó nem lett tökéletes....

6) Anyu tegnap galád módon felhívott csak hogy közölje, elkészült a töltött káposzta. Két verzió van, fűszeres és kevésbé fűszeres. Ez merénylet volt a részéről, mert keddig semmiképpen nem férek a kedvenc eledelem közelébe. Szóval csak némán nyeltem a nyálam....

7) Tesómmal megbeszéltük, hogy kedden anyuéknál találkozunk, a terített asztal körül. Alig várom!

8) Még néhány ajándék hiányzik, két napunk van rá, hogy beszerezzük.

9) Tibi bejelentette, hogy Szenteste is dolgozik, legalábbis ami a délelőttök illeti. Ez van!

10) Szerdán megvolt az ovis karácsonyi műsor is. Külön bejegyzést szántam neki, de egyrészt nem lesz rá időm és januárra elfelejtem, mit akartam írni, másrészt olyan gyenge volt és olyan pipa voltam, amikor hazafelé szedelőzködtünk, hogy nem is igen van miről írnom.

11) Az óvónénik+dadusok idén sem kaptam tőlünk karácsonyra ajándékot. Eszem ágában sincs "beállni a sorba". Majd esetleg ped. napra. Esetleg.

12) Hááát, a nagytakarítás...a gyengém....Azzal szerencsém van, Réka múlt heti bulijára megcsináltam, amit szerettem volna. A többi meg nem számít.

13) Megyek összpontosítani és ajándékokra fókuszálni, hogy tényleg megvan e mindenkinek minden. És ami hiányzik az vajon tényleg hiányzik e vagy csak elfelejtettem, hogy azt már megvettem?? 

14) Hogy ne 13 legyen: vár rám két köbméternyi vasalnivaló...szép estém lesz....

15) Hogy ne lehangoló legyen az utolsó pont: Ma úgy volt, hogy világvége lesz. Még van a napból kb. 6 óra hátra. Remélem, nem hiába készülök ennyit erre a karácsonyra. :) 

2012. december 20., csütörtök

Készülődés avagy Advent 2012



Minap az ovi felé tartva megvilágosodtam, hogy az egész évből az Adventet szeretem a legjobban. Ott a Mikulás, Réka szülinapja, a sok-sok sütögetés, készülődés, Jézuska várás, mézeskalács sütés, ajándék kifundálása, beszerzése, forralt bor ivás, meleg cserépkályha mellett didergés (de még ez is tök jó) , ha van hó, akkor az is.....ésatöbbiésatöbbi. 

Hogy állunk 3-4 nappal karácsony előtt?

1) A harmadik-féle adventi süti is elkészült tegnap (azaz tegnapelőtt) este. Lekváros linzer, szívecskés. Megközelítően így néz ki: 



Ha előre tudom, hogy ennyire hosszadalmas lesz a kiszaggatása, sütése, talán inkább éjszaka vágok neki...hát legalább volt időm átgondolni az egész életem. :) És szerencsém is volt, Tibi már hét órára hazaért, így volt aki megfürdesse, megetesse a gyerekeket. Amíg Meridát néztünk a tévében, össze is ragasztottam lekvárral a linzer karikákat. Lett egy öt literes kacsasütő üvegedénnyi, asszem, kitart karácsony másnapjáig. Ami a legjobb az egészben, hogy a gyerekeknek is ízlik!!! Nem nagy sütisek, úgyhogy ez nagy megkönnyebbülés.

2) A kacsa, amit sütni szeretnék Szenteste vacsorára még sehol nincs. Talán még (remélem....) le sem vágták??? Úgy volt, hogy Tibi szerzi be nekem a piactér melletti baromfi boltból a gusztusos combokat, ami neki úgyis útba esik....csak aztán kiborult idegileg, amikor a hétvégi nagybevásárlásnak összesen, mindent beleszámolva és mindössszesen negyvenezer forintot ott hagytunk a pénztárnál....és mérgében megtagadta a kacsabeszerzést. Hogy majd együnk vajas kenyeret karácsonykor, az olcsóbb. (Azt nem tudja, hogy Lurpak vajat eszünk, esznek a gyerekek, ami nem is olyan bazi olcsó). Később megenyhült, de kacsát még mindig nem vett és ma már szerda van. Kezdek ideges lenni. 

Update: Tegnap karácsonyi ovis műsor után beugrottunk az Interspar-ba kacsa kutató missziónk részeként, ahol egy pelyhes bajszú eladó srác közölte, hogy nincs....de lesz. Lehet, hogy csirkét eszünk szenteste bacon-nel és füstölt sajttal, mint tavaly???

3) A hókifli  sajnos elfogyott.....

4) Az Adventi vásárra még nem volt alkalmunk kimenni......Idő híján. Bár jut eszeme, tegnap simán beszoríthattuk volna a napirendünkbe, de nekem csak a kacsa járt az eszemben. Talán szombaton. Pedig elszürcsölnék szívesen egy kis forralt bort, csámcsognék egy kis töki pomposon/kemencés lepényen....A gyerekek korcsolyázó mutatványa a lefagyott járdákon talán idén elmarad, de így sem unatkoznának.

5) Fenyőfánk természetesen még nincs. Az lenne a sokkolóan meglepő, ha volna. Hétvégén azért remélem, ehhez a ponthoz is pipát tehetek majd.

6) Anyu nem tudja eldönteni, idén mit kérjen tesóméktól (minden évben kér és kap ágyneműt, idén tőlem) úgyhogy úgy döntött, jó lesz neki egy x összeg is készpénzben. Ami azért vicces egy picit, mert anyu is pénzt ad tesóméknak egy csinos fehér borítékban. Cserebere...boldog karácsonyt!

7) Apu idén is penészes sajtokat és pálinkát kap karácsonyra. Azt mondja, ő márciusban tölti a nyolcvanat, semmi másra nincs szüksége. Azért beszereztem neki két meleg inget, kánikulában is abban jár az utóbbi években, ráfér.

8) Tegnap este megérkezett a futár a Marbushka féle társasjátékos csomaggal. Sajnos csak az egyik megrendelt játékot tudta szállítani a kreativjatek.hu, de sebaj. 

9) Van egy viszkető érzés a gyomorszájam környékén, hogy még...még...még egy kis ajándékot a gyerekeknek...Igyekszem leküzdeni. Talán még 1-3 apróság belefér, egy-egy tégely gyurma, egy csomag matrica (mert a minap Réka zokogva jött hozzám, hogy Zalán, az álnok, letépte a kiskacsás matricát az ágy támlájáról....pedig annyira nagyon cuki volt...brühhhühüüüü...) Meglátjuk, mennyire lesz energiám. 

10) Feltűnt, hogy idén még nem jártam súlyosan zsúfolt üzletben, ahol vásárlási lázban szenvedő honfitársaim szaladgálnak lihegve, sok-sok csomaggal a hónuk alatt. Interspar: üres, Tesco: mérsékelten terhelt, játékoknál van némi dugó...üzletközpont: csönd és hullaszag...

11) Tesóm hívott fel két napja idegesen, hogy mi a bánatot vegyen a gyerekeknek???? Ezt pont egy héttel azután kérdezte, hogy ünnepélyesen bejelentette, idén másképp lesz, szeretné kiélvezni a karácsonyi bevásárlást, egész héten nincs semmi más dolga, mint készülődni, úgyhogy idén nem mi vesszük meg az ajikat az ő nevükben, hanem meglepi lesz az egész. Hát nem szupi? Végül - miután fél órát egyeztettünk kb. telefonon - egy póni királynőt választott Rékának (talán Celesia a neve? Réka tudná megmondani.) Hogy Zalánnak mit talált, az tényleg meglepetés lesz még nekem is.

12) Zalán születése óta először ismét van adventi koszorúnk. Imádom! De mert zsugori vagyok, a gyertyákat nem gyújtottuk meg rajta egyik vasárnap sem, így jó lesz jövőre is. Van elég illatgyertya itthon, Tiszát lehet velük rekeszteni, azokat égetjük. És így a lakástűzre is kisebb talán az esélyünk.

13) Réka szeme előtt egyik lepel hullik le a másik után. Tavaly kiderült (állítólag én mondtam el neki, de nekem nem rémlik ilyesmi) hogy az adventi naptárba ÉN teszem az apró ajándékokat és nem csak úgy odateremtődnek. Idén már azt is tudja Réka, hogy a fát Apa hozza az árusoktól és nem a Jézuska hozza. 

14) Tegnap rájöttem, hogy nem is a mákdarálóval kell a diót darálni, hanem a robotgép késes egységével. Ma rájöttem, hogy nem is daráltam a mákdarálóval diót soha. Hogy holnap vagy valaha rájövök é, mivel szoktam diót darálni, nem tudom.




2012. december 18., kedd

Ovis fotók

Tegnap este Tiborom meglepően hamar, nem sokkal 22 óra után hazaesett az irodájából.(azt mondta előzőleg a telefonban, hogy hajnalig ne is várjam) Vacsorázott, tortáztunk, beszélgettünk, hallgattuk, ahogy a gyerekek a szomszéd szobában alvást nem tettetnek....aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy délután Marika dadus kezembe nyomta az elkészült Réci képeket. Előhalásztam a könyvespolc magasából....Hát nagyon nem tetszettek Tibinek. Erőltetett mosoly, ovis szandál az ünneplő cipő helyett (tudnillik, fotózás előtt nem vette fel a ruhához az odakészített csillivilli cipőcskét, ami pedig tökéletesen ment volna a ruhájához...Amikor elmesélte, gondolkodtam, hogy keresztbe nyeljem le vagy hosszában...de már úgyis késő volt) és mindkét képen kancsalnak tűnik a leányzó...és még ezért kemény 900 Ft/szettet is fizettem....

Szerintem annyira nem rosszak, inkább közepesnek mondanám. Vacilláltam, hogy nem rendelek egyet sem a hat elkészült mini változtból, de mégiscsak karácsonyi képek, profi képek, csini ruha....Nem tudtam otthagyni őket. Ki tudja, mikor tudunk ilyet összeeszkábálni a mi fánk alatt, itthon Rékuról és annak mennyi vér és veríték, idegbaj, kitépett haj és elpocsékolt idő lesz az ára. Az igaz, hogy a mi képeinken őszinte a mosolya, kacaja...már ha egyáltalán hagyja, hogy fotózzuk, de nem hibáztatom a fotóst, sem az óvónénit. Idén így sikerült.

A tavalyi képhez képest pedig igenis határozott a fejlődés. Ott sorozatban nem is néz a fényképezőgépbe Réci, vagy ha mégis, tuti, hogy beharapja az ajkát az utolsó utáni pillanatban...de mosolyogni még véletlenül sem mosolyogna. 


Tavaly - képkeretestül fotóztam, bocsesz...


Ovis kép - karácsony - 2012


Ovis szandálban lakkcipő helyett....

A képek minőségéért elnézést kérek, digitális formában nem kaptunk képeket sajnos.


És közben észrevétlenül átröppentem a 500. bejegyzésen! Hurrá, hurrá! Minden rendszeres nyomonkövetőnknek nyálas Zalánpuszit, édes RékaCicapuszit és egy ölelést küldök, annak aki igényt tart rá. :) 

2012. december 17., hétfő

2012.12.12

Az utóbbi időben Réka újra velem alszik éjszakánként. Szorosan hozzám bújva, fülembe szuszogva. Arrébb megyek, jön utánam, odébb fordulok, ő is fordul. Ha éppen nem együtt térünk nyugovóra, mint például a dolgos hétköznapokon, akkor az éjszaka valamely szakaszában vándorol át hozzánk. Egy pillanatra megtorpan az ágy végénél, felméri, hol akad számára egy zsebkendőnyi hely, igyekszik kivenni a sötétben, hol lehetek én, majd bebújik fürgén a takaróm alá és már alszik is, mintha mi sem történt volna. 

Szerda éjjel, amikor a születésnapja volt, úgy aludt el, hogy átöleltem, a bal vállamon nyugodott a fejecskéje. Feküdtem a hátamon, tűnődőn, a sötétbe bámulva, hirtelen belém villant az első közös éjszakánk. Ahogy ugyanebben a pózban pihentünk a kórházi ágyban, az ablak mellett. Én annyira gyenge voltam a rengeteg belőlem eltávozó vérnek köszönhetően (plusz a pihentető kis vajúdásom és szülés), hogy felkelni nem mertem, hogy a kis plexi kocsijába tegyem éjszakára az alig 6-7 órás Rékát. Aki egyébként egyet sem nyikkant, aludt, mint a mormota. És ez igaz volt a teljes kórházi benntartózkodásunkra is. Nyitott szemmel nem igen láttam őkelmét, csak már itthon. 

Gyakorlatilag egész éjszaka szopizott, rám csatlakozott, hol egyik ciciből, hol a másikból. Mivel felülni sem igen volt erőm illetve féltem, hogy elárasztom a vörös Niagarával a lepedőt, ezért az alaposan becsomagolt pici babámat úgymond szinte átgörgettem magamon egyik bimbótól a másikig, egyik tejforrástól a másikig. Nem panaszkodott vagy tiltakozott szegényke. Imádkoztam buzgón, hogy nehogy valaki meglásson és hívja a Gyermekvédelmet. Aztán ahogy ereszkedett ránk az éjszaka, erre egyre kevesebb esély volt.

Hajnalban a csecsemősök műszakot váltottak. Félálomban hallottam, ahogy informálja egyikőjük a másikat arról, hogy Baba ügyesen szopizik, egész éjjel hol az Anyuka egyik, hol a másik oldalán volt felllelhető a gyerek....

Szóval ott feküdtem lehunyt szemmel az öt éves szuszmákoló Elsőszülőttemmel a karomban és míg mindenki más aludt, ünnepelt a szívem-lelkem, teljes díszbe vágta magát. Az járt a fejemben, hogy ez a kislány olyan nagyon szeret engem, és én őt, kötődik hozzám, hogy ha csak erre gondolok, szinte elfacsarodik a szívem és érzem ennek súlyát, értékét és felelősségét egyszerre. 

Éljen az öt éves fennállásunk! Remélem, mindig jól kijövünk majd, sosem távolodunk el egymástól és megmarad köztünk ez a mérhetetlen nagy szeretet.

Ama zsúrról - 2. rész

Most, hogy ebéd helyett lopva benyomtam egy emberes szeletet Réci tegnapi csokitortájából , kellőképpen megelégedve a dolgok állásával talán befejezhetem azt, amit még a zsúrról szerettem volna írni. Első volt és talán nem az utolsó, emlékezetes marad, jó élmény.

Szombaton, a zsúr délelőttjén a gyerekek valahogy nem bírtak magukkal. Egyik sem. Délre nem csak a hajam állt égnek, de a cérnám is elszakadt. Egy egész kötélnyi. Seperc alatt megszegtem azon, még advent előtt tett fogadalmamat, hogy gyerekkel nem ordítunk, hangunk sem emeljük fel, szelídek vagyunk és békések. És nem csak azért, mert ha a folyosón játszom a fába szorult férget, még a kapunál is hallják a szomszéd nénik és juj, mit gondolnak. 

Rékába nem tudom, mi ütött, de egyik nyafi követte a másikat, úgy viselkedett, mint egy felturbózott Borsóhercegnő. Ha hatszázszor nem kértem, hogy öltözzön fel, pakoljon el, csináljon, legyen szíves ezt vagy azt, akkor egyszer sem. Hogy mit viseljen a zsúron, az külön tortúra volt. Amit én javasoltam, még véletlenül sem tetszett neki, pedig nem báli ruhát kerestünk, csak hétköznapi játszóst. Végül nem tudom, hogy egyeztünk meg, azt hiszem, Réka unta el a saját válogatósságát.

Fél négy magasságában átvitorláztunk a kutyahideg, szeles városon és megérkeztünk a játszóházba, immáron tortástul. Természetesen ebéd után egyik gyerek sem aludt, ekkorra mindkét gyermek fáradt volt, viszont az izgalom dolgozott bennük és a kedvük is egész virágos volt. A játszóházban Andit találtuk, akit még az életben nem láttam, addig csak telefonon egyeztettünk. Rátörtem az ajtót, hogy mi volnánk az ünnepeltek, megérkeztünk, mire csodálkozva annyit mondott, hogy négy órára várt bennünket....nem mennénk el valamerre 15:50-ig, neki még sok dolga van??? Hááát....de, okés. Csak kipakoljuk a tortát, innivalókat, rágcsákat, azt lehet? Lehet. 

Nekem szokatlan volt, hogy nem kellett/lehetett segítenem a szervezkedésben, dekorációban, terítésben. Kicsit tétlen szemlélődő, vendég lettem a saját lányom szülinapján. Ami végül is igaz, a játszóház rendezte a zsúrt és vállalta a szervezés minden feladatát és nyűgjét, nekem semmi más dolgom nem volt, mint könnyes szemmel figyelni és dokumentálni csemetém boldogságát. Mégis fura volt, hogy mindent Andi vezényelt le. Persze ha nagyon nem tetszett volna valami, kinyithattam a számat, de ilyen igazából nem volt.

A 16 fős meghívotti mezőnyből végül 10 fő futott be az "regisztrációnál" (ünnepelttel és kistesóval együtt), a többiek otthon lábadoztak valamiből, ami nem tudom, mi volt, de   valamennyiüknek ugyanaz volt a baja. A gyerekeknek nem kellett kétszer mondani, eldobtak kaszát kapát, sálat, sapkát, némelyik még a szoknyáját is az anyukája kezében hagyta és birtokba vették a játszóház mászókás, csúszdás felét. Rutinos öreg róka zsúrozók ők, kb. ugyanaz a banda verődik össze szülinapokon, esetleg a pasasok felállása változik.

Mindeközben az ügyeskezű Andi elkezdett dolgozni Réka arcán arcfestésileg. Meg is lepődtem, mert váltótársa Emese szülinapján úgy pingálta ki a gyerekeket, mintha az én kézügyességem költözött volna belé. De Andi hozzá képest egy Picasso, egy sminkmester, nagymester. 

Én nem is néztem az órát, valószínűleg percek alatt eljött aztán a fél hat, amikor ünnepélyesen beegyensúlyoztam a tortával az asztalhoz ültetett bandához.  Hát persze, hogy meg voltam hatva, naná, hogy fátyolos volt a tekintetem. De senki nem látta, csak a gyertyák világítottak a sötétben (no meg a többi üzlet kirakata a játszóház körül). Réka ült az asztalfőn, kis koronával a fején. A torta sajnos senkinek nem ízlett, még nekem sem igazán. Sem gesztenyét, sem tejszínhabot nem látott, úgyhogy ha legközelebb gesztenyetorta jut eszembe, majd magam sütök egyet. Andi megvigasztalt, hogy nem több, sem kevesebb nem fogyott belőle, mint általában szokás, a zsúrokon csak látványelem a torta, senkit sem izgat igazából az íze. 

Ezek után következett az ajándékok átadása. Ez fura volt, mert Réka csak átvette a szépen csomagolt meglepetéseket, begyűjtött két puszit, mint egy gép, majd maga mögé halmozta azokat Andi kérésére. Egyelőre nem nézhette meg őket. Nem is bánta, merthogy következett a játék. Számomra ez volt a zsúr legjobb része és szerintem a gyerekek is nagyon élvezték. Három játék volt:
1) kóla, fanta, sprite (vezényszavakra ide vagy oda szökdécselni vagy éppen terpeszbe ugrani egy padlóra tett kötél mellett)
2) szintén vezényszavakra bizonyos mozdulatokat tenni (balerina: forog, flamenkó: tapsol, bomba: leül, kenguru: ugrál, stb.
3) bingo

Réka ügyes volt mindhárom játékban, mindig ott volt a legjobb háromban, illetve a bingo-t meg is nyerte. Jutalmul egy VIllámMcQueen (vagymi) tányért kapott. 

Játék után még egy kis levezető lufihajtogatás, eszem-iszom-játszom következett, majd a záróra fél 7 után nem sokkal. Az anyukák nyomására míg Andi lufikból katicát és teknőst  facsart ki, Réka óvatosan és finom úrilány módjára kibontotta az ajándékokat is. Ahogy mindennek vége lett, elköszöntek a vendégek is, megkérdeztem Rékát, jól érezte e magát és hogy neki mi tetszett a legjobban a buliból. Azt felelte, hogy az ajándékok. 

Ahogy beültünk az autóba, nagyon csodálkoztam magamon. Hulllllla fáradtnak éreztem magam, ha amolyan jólesően is. Hogy mitől, nem igen tudni, mert sem arcot nem festettem, sem nem igen csináltam semmit túl azon, hogy kergettem a gyerekeket, ki kér inni, hol a pohara, megmutatni, hol a vécé és ilyesmi.

Ám a napnak nem volt még vége. Réka kitalálta, hogy ha már kapott x összeget a szülinapjára M. mamától, szeretné ő maga kiválasztani az ajándékát, mégpedig a Müllerben. Ja és most és azonnal. Olyan határozottan és nagylányosan kérte mindezt, hogy csak lestem. Máris itt tartunk?.... Végül nagyjából hét órától zárásig ott múlattuk az időnket kettesben. A fiúk a kocsiban hortyogtak. Átnéztük nagyjából az ÖSSZES játékot, leszámítva a bébicuccokat. Réka - átlendülvén a csalódáson, hogy Lego Friends állatkórház nem maradt a polcokon - egy Lego Friends kávéházat választott (szerencsére akciós volt) és egy Polly Pocket mütyűrt (szintén akciósan, van érzéke a gyereknek.) Ez utóbbi ugyan szerintem egy hetet sem ér meg nálunk hiánytalanul (három pár fél centis cipőcske van benne, szinte nagyító kell hozzá), de nem érdekes. Ahogy a pénztárhoz indultunk a zsákmánnyal, Réci képe sugárzott a boldogságtól, ami kárpótol a nemmeglepi ajándékozással kapcsolatban. 

A Müllerből hazafelé addig simogattam Réci kezét, hogy az bealudt, mély pihentető álomba merül. Fel sem ébredt reggelig. Az arcára festett pillangó egy részét így csak akkor tudtuk lemosni....

Reggel, ahogy beléptünk a nappaliba, minden olyan volt, mint karácsony első napjának reggelén, leszámítva, hogy sehol nem volt a karácsonyfa. Ahol az ajándékok szoktak sorakozni, ott most a Réci által begyűjtött ajándékhalom pislogott. És persze azonnal mindennel játszani kellett, egyikkel a másik után. Közben a tévében valami cseh mesefilm ment, ami meg gyerekkorom karácsony körüli matinéit idézte fel....Réci, aki csak mostanában nyitott ablakot magában az igazi klasszikus mesékre (hercegnők, boszorkányok, tündérek, átkok, gonoszság, jóság, királyfi, libapásztorlány, gonosz mostoha és a társai) szintén nagyon élvezte. Kicsit csodálkozott, miért vágták le a királylány legpompásabb lovát és ha már, akkor miért volt az jó, hogy a fejét kitűzték a kapu fölé? Valamint az normális e, hogy a ló feje levágás után is tud magyarul beszélni....ezeken úgy eltűnődött, de ennyi. 

Ennyit a zsúrról, az egyéb szülinapi megemlékezésekről majd máskor. 

....Jó ez az Advent, no, élvezem minden percét. 

2012. december 14., péntek

Hókiflis

40 dkg liszt (fele vagy akár az egész lehet rétesliszt)
25 dkg margarin
1 doboz tejföl
1 csipet só
esetleg 1 ek cukor

Érdemes rögtön dupla adagot sütni belőle, ezt én idén elfelejtettem. Jövő héten visszatapsolom magam. :)

A liszttel elmorzsoljuk a margarint, majd hozzáadjuk a tejfölt és még amit addig nem. Összegyúrjuk, éjszakára hűtőbe tesszük. Vagy nem, akkor rövid pihi után kinyújtjuk vékonyra, 8-10 centi átmérőjű pogácsa szaggatóval vagy egy pohárral kiszaggatjuk, megtöltjük dióval, mákkal, lekvárral vagy gesztenyével, 10-15 percig sütjük, vaníliás cukros porcukorban megfürdetjük. Türtőztetjük magunkat, hogy ne együk meg mindet még forrón, együltőhelyben. 

Boldogságos Adventet mindenkinek!


Vagy ahogy Réka fotózta:




2012. december 13., csütörtök

Lámpás

Tibinek nagyon sok munkája halmozódott fel így az év végén, így nem hogy 9-re nem toppan haza, de 11-re sem sajnos. Kárpótlásul alaposan lefoglaltam a gyerekeket, főleg Rékát, este például bekészítettük a hűtőbe a holnap kisütendő hókifli tésztáját és már elmúlt 10 óra is, amikor vonakodva bár, de felszereltem a falra Réka kisvirág lámpáját, amit a szülinapjára kapott. Készült néhány fotográfia is.


Elég béna kép lett, de Réka öröme kisilabizálható (még ha művigyort is vágott a képére)


Valahogy így néz ki valójában. 

Zalán reklamált, majd bevágta a durcit, hogy neki is kell ilyen lámpa. Pont ilyen, most és azonnal....végül beérte azzal, hogy befekhetett Réka ágyába a hangulatvilágítás alá. :)

2012. december 12., szerda

Ama zsúrról - 1. rész

Csütörtök este telefonált a Kata anyukája (nem a Paff, a másik), hogy leánykája lázas, megy a hasa, kiütései vannak....szóval sajnos kizárt, hogy el tudnának jönni a szombati Réci bulira. Amíg beszéltem az anyukával, sajnálkoztam egy sort illetve jobbulást kívántam Katának, Réka folyton folyvást nyaggatott. Hogy kiazkiazkiaaaaz a telefonban???...Mama? Apa??? Még szerencse, hogy csak türelemre intettem, nem láttam el kellő mennyiségű információval, mert ahogy letettem a telefont, így szólt nagy lazán.
- R. Katáék nem jönnek? Aaaaaz nem baj!

Pénteken este Emese anyukájának nevét láttam meg a mobilom kijelzőjén megjelenni. 
Egyből tudtam, mit fog mondani, Emese is beteg, lemondják a zsúrt. Hhhhhhh....eddig az volt a félelmem, hogy a 16 meghívottból mindenki eljön (tesókkel együtt rúgott ennyire a létszám), most hirtelen átestem a ló túlsó oldalára és máris láttam, ahogy ketten kergetik a lufikat a játszóházban mindössze, Réka és Zalán. Egy kiadós, tökös kis hányós-fosós vírus sok mindenre képes. Aztán PaffKata anyukája és még páran megnyugtattak, hogy alig várják a holnap négyórát, hápersze, hogy ott lesznek. Itt megnyugodtam és hátradőltem...Minden rendben lesz, minden szuper lesz. Egy élmény!

Csak aztán pár perccel később Zalán egy elvileg számára elérhetetlen polcról megbillentette Réka gyöngyös dobozát, amelyen nem szokott fedél lenni. Minek az? Ötezer  darab kettő-négy milliméteres gyöngy hullott alá trópusi esőszerűen. Elmondanám, hogy megállt az élet ott és akkor pár másodpercre. Zalán lélegzetvisszafojtva várta, mi rosszabb pottyanhat még a fejére a gyöngyökön túl, Réka és Tibi...nos ők nem tudom, mire gondoltak a vészjósló csendben, de én egészen biztosan küszködtem egy minimális agyvérzéssel. Emlékszem, amikor Dalma unokatesó Rékára hagyta eme gyöngy készletét, azon morfondíroztam, hogy csak soha ne kelljen sehonnan összetakarítani a cuccot. És hogy most legalább öt évig a dobozhoz sem nyúlhat senki....Erre tessék. Szerintem még a kiköltözésünkkor is szembejön velünk pár száz mini gyöngyöcske.....Elhaló hangon mindenkit kiküldtem a nappaliból, térdre ereszkedve beletörődtem sorsomba és szembe néztem a gyöngy tengerrel. 

 Réka még kétségbeesetten visszakiabált, ahogy Tibi kifelé terelte:
- Kérlek, anya, ne porszívóval! Ne porszívóvaaaal!!!!

Szóval ilyen idegállapotban voltam a buli előestéjén.

2012. december 11., kedd

Ötödik






Tizedike

Tegnap, ahogy a kezemről igyekeztem lemosni a mézeskalács tészta hozzám igen ragaszkodó részét a konyhai csapnál, hirtelen belém villant, hogy öt éve pont ugyanezen a napon sütöttem Advent idején a mézeskalácsot. Mintha tegnap lett volna, ahogy csalódottságomban (1) az ártatlan tésztán adom ki a mérgem és közben anyuéknak telefonálok, hogy ne izguljanak, itt mostanában nem lesz baba, a doki is megmondta és magam is úgy érzem. Én már örökké terhes maradok én kész.....

 Másnap, kedden, álló nap keményedett a pocak, furán éreztem magam, nem értettem a jeleket. Azért kisütöttem jó néhány tepsi mézeskalácsot. Sőt, még a zabpelyhes-csokis keksz ötlete is csábítónak tűnt, szerdára azt tűztem ki célként. Persze ez csak terv maradt. Hajnalban elfolyt ama bizonyos víz és reggel szülni indultunk azon a szép decemberi napon. 

Már kisült a mézes idén is. Eképpen készült:

(1) Minden jel arra mutatott, hogy Réka 38 hétnél tovább nem marad odabenn. Ezen a hétfői napon a Dokim meggondolta magát és úgy vélte, szülésnek semmi jele....Én pedig már nagyon türelmetlen voltam.

2012. december 7., péntek

Ajjjjjhhh, anya!

Rékáék Mikulásos műsorral kedveskedtek a Tesco dolgozók gyerekeinek, eképpen meghálálva a tőlük kapott Mikulás csomagot (és a szüleik munkaadójának az egész éves támogatást....)  Ne kérdezzétek, mi ez!

- Mit vettél fel a műsorra? - ez voltam én.
- Harisnyát és blúzt. - ez meg Réka.
- Melyiket?
- A fehéret és a selyemharisnyát (nylon még neki selyem)
- És szoknya?
- Szoknya???
- Melyik szoknya volt rajtad? 
- Az nem volt rajtam....
- Hogyhogy?...
- Hát....óvó néni azt mondta, "fehér blúz, fehér harisnya"
- És te nem vettél fel szoknyát?
- Ajjjjhhh, anya. - forgatja a szemeit.
- Szóval melyik szoknya volt rajtad?
- Mondom, hogy az nem kellett.
- Szóval te magadra kaptad az ünneplő fehér blúzod, felcibáltad magadra a harisnyát és úgy libegtél be a műsorra???? Szoknya nélkül? 
- Ajjjjh, anya!....
-...ésésés....óvó néni nem szólt rád?
- Anyaaaaa! - szeme mint a ringlispíl.
- Tessék!
- .... Legging az volt rajtam. 
- ...Micsodaaa? Az apróvirágos, amiben aludtál ebéd után??? Aminek a múltkor megstoppoltam a térdét? - elhaló a hangom, tuti elsápadtam.
- Ajjhh....anya! - azzal ott hagy a lány.

A kamrában matatok, amikor odabújik hozzám, akár egy kis cicus.
- A kék szoknya volt rajtam, amelyiken az eprek vannak. Csak vicceltem, hehe!

Hahaha....megszakadok a nevetéstől! :)

2012. december 6., csütörtök

Mikulás

Reggel, ahogy kipattant a szemem, az volt az első gondolatom, hogy ÚÚÚÚristen, azonnal, villámsebesen bele kell pakolnom a gyerekek csizmájába a csomagokat. Még a végén felébrednek és szomorúan tapasztalják, hogy nem kaptak semmit. Kicsit túllihegtem a dolgot, csemetéim egyáltalán nem arról híresek, hogy hajnali - számukra az - hét órakor frissen és fiatalosan kiugranának az ágyból (ahhoz egy matracba épített kilövő egység is elengedhetetlen volna). Kizárni azért nem lehetett a lehetetlent, így legelső utam a kamrába vezetett, előkapartam a hűtő tetejéről a gondosan összeválogatott csomagot és a csizmákba helyeztem. Akkor jutott eszembe, hogy sem az áhított nyalókát, sem gumicukrot nem tettem bele, pedig ez a kettő a kedvencük, de már késő volt.

Az ébredés minden reggel egy hosszabb folyamat nálunk. Első lépés: transzfer a nappali kanapéjára, a fejükre mindig takarót húznak. Ekkor még alszanak. Második: tévé bekapcs - Thomas megy rendszerint. Harmadik: erre fél szemmel már ébren vannak: öltözködés harisnya és hosszú ujjú felső szintjén. Majd következik a reggeli, ahol szerintem  maguknál is vannak. Kb. felismernek engem, tudják a saját nevüket, ilyenek.

Réka széles vigyorral a képén nyugtázta (még a Dórás takaró alatt volt mindene, ami az orra alatt található), hogy jó kislány volt hát idén is, kapott a Mikulástól csomagot.
- De jó, nem vette észre, hogy nem is volt tiszta!  - örvendezett. (Enni nem ettem volna a talpáról, de én legalább igyekeztem. Zalán lábbelije külön történet, a pasas véletlenül kutyakakába lépett az oviból hazafelé jövet. Ami ráragadt, azt sűrű és könnyes öklendezések közepette, hosszasan vakartam le a talpáról. Vááááá! ) Zalán nem jött izgalomba, aludt békésen, amíg fel nem öltöztettem. Hagytam, hagy vegye észre maga, mi van a csimmájában, bár végül a meglepetés ereje annyira nem jött be. A reggeliző asztalnál ült Zazim, amikor Réka magához vette a saját csomagját és számba vette, mi pottyant idén bele. Zalán kutatóan kereste a csizmáját az ablakban, mert lehajtotta a fejét és némán pityeregni kezdett keservesen, anyaszívet marcangolón. Amolyan Bogyó módra, aki szintén nem találta meg a Mikulás csomagját, mert nem látott el a másik ablakig. :) 

Gyorsan megöleltem, megszeretgettem, hogy pislogjon csak ide, hát tényleg nem volna semmi abban a jó kis csizmában???? Örült persze ő is, újra fülig ért a szája, bár még a könnyei peregtek. Megkezdődött hát a Nagy Bontogatás, melynek során egyre másra örömmel felmutatták, mit találtak és azt fűzték hozzá:
- Ebből neked is adok majd, anya! - jól esett, na. Kinder Bueno vagy kókusz golyó, mindet szeretem.


Úton az oviba, az egyik piros lámpánál találkoztunk egy Mikulással, aki vállalkozás szinten űzheti ilyentájt a szakmát. Egy puttonyos (nem Mikulásos, sima)  autóban ült, mobilszám díszelgett a járgány oldalán és a szöveg ("Házhoz jön a Mikulás") A ruhája és szakálla a helyén volt. Még integetett is nekünk, bár a gyerekek nem voltak hajlandóak vissza integetni. Réka inkább azt kérdezte:
- Ez az igazi??? A Mikulás nem szánnal jár??? 

Azóta pár Mikulás már megfordult a képernyőn a tévében a reggeli műsorok során, Zalán folyton azt tudakolja nagy töprengőn.
- Ez igazi, anya??? Ez az igazi?


Ma reggeli helyzet





A vidám leltár





Zalánról ez volt a legjobb kép, ami készült 



2012. december 5., szerda

Így kellett lennie....

Volt valamikor egy kis fekete Nici báránykám. Egy kabala, amelyhez érzékeny szálak fűztek, ami nagyon kedves volt nekem. Réka még csak néhány napja járt oviba, éppen igyekeztem beszoktatni. Ragaszkodott hozzá, hogy minden nap magával vigye Anya kedves bárányát. Afféle anyapótlónak. Egy fagyos, hideg reggelen, úton az oviba valahogy kipottyanhatott a pulcsija alá begyűrt állatka. Nem vette észre egyikőnk sem. Negyed órán belül, még forró nyomon hazafelé sétáltam, mint egy vadászkutya, ugyanazon a nyomon, amerre jöttünk és bár csak néhánn járókelő kóborol arra óránként, többet nem találtuk meg. Réka nem is szomorkodott sokáig, valaki biztosan örökbe fogadta és jó gazdája lett a báránykának. Egyrészt. Másrészt Tibi még aznap/másnap berontott a Müllerbe, ahonnan a kulcstartónyi cuccost beszereztem, hogy újat vegyen. Réka boldog volt és elégedett, de nekem már nem ugyanaz a bárány volt...... A táskám mélye helyett sokkal inkább a játékos kosarak legalján piszegett valahol, kissé elpiszkolódva, elfelejtve...

Tegnap Zalán mégis valahogy megtalálta és mert Réka mindig visz magával "alvókát" az oviba, hát ő is megragadta az első holmit, ami szembe jött vele és ez pont az én báránykám volt. Amikor a kapuban ráadtam a kesztyűt, volt egy halovány sejtésem, hogy nem kellene az a barit magunkkal vinni, de ahogy jött a gondolat, úgy tovább is állt. Méterekre jártunk a célállomásunktól, az ovi kapujától, amikor Zalán hirtelen felkiáltott.
- Hol a bárányka??? 

Ritka alkalom, hogy fél 9-re az ovi területén találjuk magukat és ez tegnap sem sikerült, mert persze visszafordultunk. Buzgón a járdát fürkésztük, hátha megleljük a bárányt. Egészen a kapunkig követtük a saját nyomunkat, de semmit bárányhoz hasonlót nem találtunk. Újabb fekete, szőrös kabalát adományoztunk hát a város valamely szerencsés tagjának újszerű állapotban. Remélem, megbecsüli, vigyáz rá, jobban, mint én....

Hónapokig rá sem néztem, de most úgy hiányzik az a piszok kis bari.....veszteségem fájdalmas. Most már tehát nincs olyan gyerekem, aki ne vesztett volna el legalább egy Nici báránykát, sajnos az enyémet....

Utóirat: 
1) Bezzeg Tibi leadta a biztonsági őrnek a hétvégén a Tesco-ban a fagyasztott halak és a prézli között talált tízezer forintos bankót....



2012. december 4., kedd

Milyen torta legyen?



Én: - Milyen tortát rendeljek neked a szülinapi zsúrra?
Réka: - Legyen csokitorta!
Én: - De hát állandó csokitortát esztek az oviban és múlt héten Emese tortája is az volt....
R.: - Akkor....legyen epertorta eperkrémmel. 
É: - Nem is szereted az epret. És ilyenkor nem is kapni normális epret....
R.: - Milyen az a normális eper??
É: - Normális eper? Ami friss és magyar. Olyan télen nincsen.
R: - Akkor málna tortát kérek.
É: - Málna sincs.
R.: - ....Puncstortát kérek!
É. - Tényleg? Nem is ettél még életedben puncstortát...biztos?
R.: - Háááát....

(szünet)

Én: - Szóval milyen tortát szeretnél, drágám?
R. - A Radácsi Kata nem szereti a marcipánt....
Én: - Az jó, mert nem is marcipános tortát terveztem rendelni neked a zsúrra.
R. - Az jó, mert a Kamilla sem szereti a marcipánt....
Én: - Mit szólnál egy gesztenye tortához? Jó sok tejszínhabbal. Mint az esküvőnkön. Emlékszem, hogy ízlett az neked, csak úgy tömted magadba.
R: - .....Júúúj...nem szeretem a gesztenyetortát.......
Én: - Mióta?
R.: - Nem szeretem és kész...
Én: - Oké.... Milyen torta legyen?
R: - Legyen rajta pillangó, virág....rózsa is....és cica...meg nyuszi.....
Én: - Rendi, de még ott tartunk, hogy milyen ÍZŰ legyen.
R.: - Háttttt....csokitorta.....Vagy nem is, várj csak, az ott pont jó lesz (mert közben tortákat nézegettem a neten ihletre várva és Huncutka is figyelt a vállam fölött.
Én: - Ez tényleg gyönyörű. Virágok vannak az oldalán, pillangók....meseszép. Viszont ez marcipán bevonatú ám.
R. - Nem baj, úgyis az én tortám lesz, nekem nagyon bejön....

(szünet)

Én: - Holnap már tényleg meg kellene rendelni a tortát....akkor végülis milyen ízű legyen?
R.: - Gyümölcstortát szeretnék. Sok málnával és eperrel.
Én: - Nem szereted a gyümölcstortát. A málnát még soha meg sem kóstoltad....
R: - Ajjjjh...akkor legyen...
Én: - Túrótorta? Megvan! Feketeerdő tortaaaa! (mint aki felfedezett egy új bolygót a világűrben.) Emlékszel, hogy ízlett neked, amit sütöttem tavaly névnapodra?
R: -  Ajjjh......nem szeretem a koktélcseresznyét....
Én: - Az nem probléma, én sem. Majd anélkül kérjük.
R. - Nem jó lesz...
Én: - Szóval milyen torta legyen?
R: - Nem tudom. Vanília torta.
Én: - Jó! 
R: - Annak milyen íze van?

Tibi szerint egy hibát követtem el, ott és akkor, amikor feltettem neki a legelső kérdést.

Amikor már végképp összezavarodtam, milyen torta lenne a legjobb, hagytam letisztulni a dolgokat reggelig és akkor felhívtam a cukrászdát és megrendeltem egy tejszínhabos gesztenyés tortát macskadísszel. Remélem, finom lesz.

De a történet folytatódik, jövő héten tartjuk Réka szülinapját itthon, családi körben. Szóval újabb torta rendel. Továbbá az óvodában is szokás megünnepelni mindenki szülinapját (sajnos). Oda már én sütöm a tortát, s.k. mégpedig már az is megvan, hogy mit, egy mascarpones-krémsajtos répatortát. Ha nem égetem oda, isteni lesz. 

2012. december 3., hétfő

Óvodáról

Már éppen belenyugodtam volna megnyugodtam volna, hogy a körülményekhez és a helyzethez képest minden nagyjából szép és jó óvodailag, amikor megint történt valami.

Azt elfogadtam, mert nem volt/nincs választásom, hogy talán ebben az életben én már soha nem fogok olyan óvó nőt kifogni (azaz a gyerekeim), akik nekem nagyon szimpatikusak és mind szakmailag, mind emberileg megemelem előttük a kalapom. Vagy legalább elismeréssel nyugtáznám a fáradozásukat csemetém körül. Ismerek ilyet egyet-kettőt, de egyik sem Réka óvónénije. Sajnos. 

Ami még rosszabb, a rendszer sem tetszik, ez a "mindenki-azt-csinál-amit-akar" és "van-foglalkozás-de-csak-ha-van-hozzá-kedve-a-gyereknek" nekem egyáltalán nem jön be. Ma is arra toppantunk be az oviba, hogy óvó néni furulyázik a pihe-puha sarokban (ez amolyan kötelező eleme a csoportszobának matracokkal, plédekkel, párnákkal), énekel karácsonyi dalokat, hallgatja kb. 5 gyerek, másik 20 meg játszik vígan a ricsajos csoportszobában, oda se' hederítve. Nekem ettől égnek áll a hajam. 

Sokszor gondolom, hogy bennem van a hiba. Én akarok sokat. Pedig ha átgondolom, -rágom a dolgokat mindig arra a végkövetkeztetésre jutok, hogy nem. Óvoda váltáskor nem vágytam másra, csak hogy Réka jól érezze magát, szívesen járjon oda, sok boldog élményben legyen része, barátokat szerezzen, ügyesedjen, okosodjon. Ebben mondjuk, nincs is hiba, szóval a lényeg az teljesült. De közben nyilván azt is elvártam ettől az óvodától is, mint mindegyiktől, hogy sokat kreatívkodjanak (jóval többet, mint itt), rengeteg verset és dalt tanuljanak (jóval többet, mint itt), megemlékezzenek kellőképpen ünnepeinkről (közepes a teljesítményük), tiszta, rendezett környezetben töltsék a napjukat (ide pipa) és kedves, szerető óvónénijeik legyenek (kérdőjelek, kérdőjelek). 

Emlékszem, amikor szóba jött egyszer a játszótéren, másfél éve, hogy intézményt váltunk, oda szólt nekem egy anyuka, hogy mikor értik már meg a szülők, hogy óvónőt kell választani és nem óvodát váltogatni?!....Akkor nem értettem, mit mond, elsősorban azért mert elvileg óvó nőt nem lehet választani mifelénk. (elvileg, mondom, mert mégiscsak kialakul egyfajta elit csoport minden évfolyamban....de hivatalosan nincs olyan, hogy én X óvónénihez íratom be a lányom.) Ugyanakkor igaza volt, hogy mindennek a kulcsa az óvó nő. Létezik rossz óvodában jó óvónő és tőle máris jó óvoda lesz az intézmény annak, aki hozzá jár. És van jó óvodában rossz vagy közepes óvónő, aki bármilyen hiperszuper intézményt lehúz magával mélyebbre. Szóval az óvó nő tényleg kulcs az egészben.

És hogy a lényegre térjek, mi az aktuális problémám?

Egyik anyuka (M.) állított meg a minap az ovi lépcsőházban, hogy izé.... mit tudok, igaz e, hogy az Ed. óvónéni veri a gyerekeket. Hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, végül kiböktem, hogy nem hiszem, dehogy.....vagyis....remélem, nem.... Azt tudom, hogy van néhány finoman szólva is nehezen kezelhető gyerek a csoportban, legalább kettő egészen biztosan (és ebből egy "extrém gáz", hogy úgy mondjam....)....De hogy óvónéni konkrétan verné őket, azt nem tudom elképzelni. 

M. Anyuka folytatta, hogy pedig az ő fia rendszeresen úgy megy haza, hogy Ed. óvónéni megint megütötte ezt és azt a fiút (mindig ugyanazt). Ő sem akarja elhinni, de valamiért csak ezt mondja a gyerek. A másik gondja, hogy a kisfia semmit nem mesél az óvodai életről, amit szintén negatívumként értékel ő otthon. Hm, hát igen, Réka sem egy szószátyár, de azt sem mondanám, hogy hírzárlat van ovis ügyekben. Mindig tudom, mikor van torta, kinek a szülinapját ünnepelték, merre jártak, tetszett e neki és társai...Arról is beszámol, mit kell másnapra vinni az oviba és el is hiszem neki. :)

Ugyanennek a napnak a délutánján PaffKata szüleivel vetett össze a jósorsom az ovi udvarán. Anélkül, hogy totálisan kibeszéltem volna M. anyukát, seperc alatt letaglózott PaffKataApu azon mondata, miszerint Kata is arról szokott beszámolni, hogy Ed. óvónéninek el szokott járni a keze. Ők azonban ezt nem veszik komolyan, elvégre miért is bántaná a gyerekeket?? Nem szóltam semmit, csak álltam ott a hinta mellett és nem akartam hinni a fülemnek. 

Azon túl voltam, hogy elfogadtam, van az óvónéniknek egy stílusuk. Sokszor nem az óvodába való, sokszor egyáltalán nem úgy kellene kezelniük bizonyos helyzeteket, olykor bicska nyitogató, ahogy oda szólnak egy-egy gyereknek. Gondolom, Rékához is, csak ha mellette állok, talán veszik a fáradtságot és mézes-mázosabb hangszínt csiszolnak maguknak valahonnan. Réka múltkor mesélte, hogy kiabált vele az óvónéni, mert ebéd után nem aludt el. Gondolom, miután nyugtatólag párszor ráordított az óvónő, mély és nyugodt álomba szunnyadt....hát persze.

Azt is elfogadtam, próbálom megérteni, hogy ha fél ötig dolgoznak, ne várjam el tőlük, hogy fél öt után egy perccel még a saját csoportszobájukban van Réka az óvónénivel. Munkaidő ha letelt, hát letelt. 

Azzal sem tudok mit csinálni, hogy a Kata-Réka szétválasztó projekt óvónői érdeklődés hiányában egyáltalán nem történik meg. Elfogadtam, hogy "majd az idő megoldja" E. óvónéni hozzáállása, de csak azért, mert Réka nem egyfolytában a Katával csinálja a nagy büdös semmit az óvodában. És a Difer teszt eredménye is megnyugtató volt, mint ahogy tudtam, hogy az lesz.

De hogy tényleg kezet emeljenek az egyik fiúra...., még ha az extrém kezelhetetlen eset is....tényleg fejbe kólintott. Márpedig ha két gyerkőc egymástól függetlenül mesél ilyesmit otthon, ott bizony van a dolognak igazságtartalma. És ez azért szerintem túl megy egy határon. 

Aztán, amikor már azt hittem, nem lepődhetek meg jobban, PaffKataAnyu folytatta. Annyira nagyon örülnek, az óvónéni (a verős) olyan kedves mostanában, sokat dicséri a Katát, hogy milyen ügyes, milyen szépen mondja a verseket, énekli a dalokat....olyan jól kiegészítik egymás Rékával.....Ugyanarról a Katáról beszélt, akivel kapcsolatban nekem mindig azt mondja az óvónők valamelyike, hogy nagyon le van maradva, lehúzza Rékát a saját szintjére és hogy brrrr......Rékának messze el kellene kerülnie őt. 

Hát komolyan......!